Hírmorzsák 2013-11-09 (09:15)

Kobe szerint ha valaki nem akar Los Angelesben játszani, azt a Lakers és a Clippers drukkerei sem szeretik, de szerinte jó éve lesz idén Howardnak a Rocketsnél. Nash nem akar idő előtt visszavonulni. Andrew Bynum sokkal rosszabb fogadtatásra számított Philadelphiában, Bennettnek megsérült a jobb válla. Chalmerst 15.000 dollárra büntette a liga, Vince Cartert pedig egy meccsre eltiltották. Pekovics tudja, hogy idén kisebb a szerepe támadásban, próbál a játék más területein segíteni. A Knicks egyelőre nem igazol vagy cserél magasemberért. Steve Clifford szívét megműtötték, helyét Patrick Ewing vette át ideiglenesen. Egy meg nem nevezett edző szerint idén nyáron minden tréner félt, hogy kirúgják.

A Los Angeles Lakers ikonja, Kobe Bryant az LA Timesnak nyilatkozott a tegnap hajnali Rockets-Lakers találkozót követően. Viccesen azzal nyitott Bryant, hogy azok a Clippers-szurkolók, akik még kedd hajnalban, Los Angelesben kifütyülték Dwight Howardot, biztos beépített Lakers-drukkerek. Kobe azzal folytatta - komolyabb stílusban -, hogy akár a Clippersért, akár a Lakersért szorít valaki, ha egy játékos nem akar Los Angelesben játszani, akkor azt személyes sértésnek veszik, szerinte ezért volt a fütyülés. Howard egyébként február 19-én játszik majd a Lakers ellen idegenben, Bryant pedig elmondta, hogy ha nem lesz visszaesés állapotában, akkor biztosan játszani fog azon a találkozón.

Ugyanebben az interjúban Kobe elmondta, hogy úgy tűnik, a Houston még inkább előtérbe akarja helyezni Howardot támadásban, többet játsszák be neki a labdát a festékben, ami szerinte nagyon jó dolog. Bryant szerint a center mindig is nagyobb szerepet akart támadásban, erre pedig a Rocketsnél lehetősége lesz. Mindig is a legnagyobbakkal akart vetélkedni Howard, és most nagyon jó számokat hozhat, Kobe szerint 25-26 pont körül átlagolhat meccsenként, és nagyon jó éve lesz volt csapattársának. Azt is hozzátette, hogy a szép szavak ellenére egyáltalán nem barátok - szarkasztikusan megjegyezte, hogy minden nap beszélnek telefonon.

A Lakers irányítója, Steve Nash Ken Bergernek (CBS Sports) azt nyilatkozta, hogy karrierje ezen pontján meg sem fordul a fejében az idő előtti visszavonulás. Úgy érzi, hogy a kosárlabda után is nagyon mozgalmas, teljes élete lesz, úgyhogy megpróbálja a legtöbbet kihozni aktív pályafutása utolsó 18-20 hónapjából.

Volt egy másik visszatérő is - ma hajnalban végre pályára lépett Philadelphiában Andrew Bynum, csakhogy a Cleveland Cavaliers színeiben. A centert természetesen nem fogadta túl jól a közönség, de Bynum azt nyilatkozta, hogy szerinte elég gyenge volt, amit a Sixers közönsége produkált, ennél sokkal rosszabbra számított, szerinte vicces volt ez így. Ugyancsak a Cavshez tartozik, hogy 1/1-esük, Anthony Bennett kálváriája tovább tart, miután a Sixers ellen meghúzta a jobb vállát, és idő előtt - a második negyedben - abba kellett hagynia a találkozót.

A Miami Heat irányítója, Mario Chalmers 15.000 dolláros büntetést kapott, miután az alkarjával nyakon ütötte Blake Griffint tegnap hajnalban.

A Dallas Mavericks csereswingmanjét, Vince Cartert egy meccsre eltiltotta a liga, miután lekönyökölte az Oklahoma City Thunder centerét, Steven Adamst. Carter ma hajnalban, a Minnesota ellen már le is töltötte büntetését, csapata 116-108-as vereséget szenvedett a Timberwolves otthonában.

Ha már szóbakerült a Minny, akkor itt kell megemlíteni, hogy Nikola Pekovics egyelőre nem találja magát támadásban, de a Minnesota Star Tribune-nak azt nyilatkozta, hogy keresi a megoldást, és egyáltalán nem elégedetlen. A montenegrói center azt mondta, hogy nincs annyi labdája, mint volt tavaly, de semmi baja nincs ezzel. Tudja, hogy Kevin Love az első számú opció, és hogy Kevin Martinnak is kell a megfelelő dobásszám. Csak a győzelem érdekli és az, hogy hogyan tudja ezt a csapatot a sikerekhez segíteni. Elmondása szerint tudja, hogy mindenki próbálja megkönnyíteni a helyzetét a pályán, ő pedig szeretné viszonozni azzal, hogy a többiek helyzetét könnyíti meg.

Marc Berman (New York Daily News) forrásai szerint a New York Knicks egyelőre nyugton marad, nem igazolnak le senkit és nem cserélnek senkiért, hiába sérült le kezdő centerük, Tyson Chandler. Ezt az információt Mike Woodson vezetőedző Al Iannazzonének (Newsday) megerősítette. Az új felállás bemutatkozása egyébként jól sikerült 101-91-re verték a Charlotte Bobcatset ma hajnalban, ráadásul Andrea Bargnani és Carmelo Anthony is kifejezetten ponterősek voltak négyes-ötös poszton, egymás mellett.

A Bobcatshez tartozik, hogy vezetőedzőjük, Steve Clifford tegnap este kórházba került, miután a vacsoránál mellkasi fájdalmakat érzett. A tréner szívét ezt követően megműtötték, de állapota már stabil, küldött üzenetet mindenkinek, hogy jól érzi magát, a Yahoo Sports forrásai szerint pedig hétfőn (azaz magyar idő szerint kedd hajnalban) már ő vezeti majd megint a csapatot. Helyét Patrick Ewing vette át a kispadon, de a Knicks legendás játékosa nem tudta győzelemre vezetni a Charlotte-ot egykori csapata ellen.

Miután idén nyáron 13 edzőt menesztettek, egy meg nem nevezett tréner Sean Deveney-nek (Sporting News) elmondta, hogy mindenki félt, hogy elküldik a munkahelyéről. Az edző szerint rájuk valami más kritérium vonatkozik, de egészen biztosan nem a győzelmek száma. Lehet valaki nagyon sikeres is, de simán kirúghatják, ettől a lehetőségtől pedig szerinte mindenki tartott a ligában.

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus