Hírmorzsák 2013-12-23 (21:15)

A Nets és a Rockets egy Deron Williams, Ömer Asik és Jeremy Lin köré épülő cseréről tárgyalt. A Real Madrid meg akarja hosszabbítani Mirotic szerződését. Waiters nem játszik ma este csuklósérülése miatt. Marc Gasol saját érzése szerint 10, az orvosok szerint inkább 20 napon belül térhet vissza. A Magic cserélné Nelsont és Davist, Afflalót viszont nem. DeRozan nem aggódik a cserepletykák miatt, Lowry szinte biztosan cserélve lesz februárig, Casey szerint mindent megtesznek a rájátszásért. Carmelo tudta, hogy hosszú folyamat a Knicks újjáépítése. Chad Ford Giannis Antetokounmpót választaná 1/1-en, ha most lenne a draft. A liga új rendszert akar bevezetni a lottery helyett. A Brooklyn visszahívta a D-Ligából Shengeliát és Taylort, a Spurs Thomasszal és De Colóval tette ugyanezt.

Ohn Youngmisuk (ESPN) forrásai szerint a Brooklyn Nets és a Houston Rockets több beszélgetést is folytattak egy olyan cseréről, amelyben Deron Williams a texasiakhoz került volna, míg cserébe Ömer Asik és Jeremy Lin ment volna a Netshez - ezt egyébként Howard Beck (Bleacher Report) is megerősítette. A forrás azonban azt is hozzátette, hogy semmi nem lett a dologból, és úgy tűnik, hogy ez a vonal kihűlt, jelenleg halott.

A Brooklynhoz tartozik, hogy visszahívták a D-Ligából, a Springfield Armorból Tornike Shengeliát és Tyshawn Taylort is. Ugyancsak D-Liga: a San Antonio Spurs Malcolm Thomast és Nando De Colót rendelte vissza az Auston Torostól.

A Marca spanyol lap szerint a Real Madridot nem nagyon érdekli, mit szeretne a Chicago Bulls és meg akarják hosszabbítani Nikola Mirotic jelenleg 2016-ig tartó szerződését. A spanyol csatár pár napja találkozott a Chicagóval, akik jövő nyáron át is vinnék a kosarast az NBA-be, 2.5 millió dolláros kivásárlási árért cserébe.

A Toronto Raptors 5-2-vel áll, mióta Rudy Gayt elcserélték, és vezetik is az Atlantic divíziót, azt azonban még mindig nem tudni, hogy Masai Ujiri mit szeretne - minél jobb draftpozíciót vagy rájátszást?! DeMar DeRozan az ESPN-nek azt nyilatkozta, hogy jelenleg egyáltalán nem aggódik emiatt. Csak arra koncentrál, ami a feladata, kosárlabdázik, és nem törődik a cserepletykákkal, sőt, azt is hozzátette, hogy egyik Raptors-játékos sem aggódik amiatt, hogy mikor hova kerülhet.

Dwayne Casey vezetőedző annyit mondott még szintén az ESPN-nek, hogy nagy dilemma és válaszút előtt áll a vezetőség, de a csapat nagyot küzd a PO-ért. A Yahoo Sport forrásai szerint viszont hiába nem aggódik senki a Raptorsnál a jövője miatt, az utóbbi időben jobb formát mutató Kyle Lowry szinte biztosan el lesz cserélve a februári deadline előtt.

Steve Kyler (Hoopsworld) úgy tudja, az Orlando Magic nem lenne ellenére annak, ha valaki elvinné tőlük Jameer Nelsont vagy Glen Davist, de egyelőre nincsenek komoly tárgyalásban senkivel a két játékosról. Ugyancsak a Magichez tartozik, hogy Marc J. Spears (Yahoo Sports) forrásai szerint Arron Afflalóhoz viszont hosszabb távon ragaszkodnak, legalábbis az eddigi információk alapján, mivel minden érdeklődést visszautasítottak a dobóhátvéd iránt.

A Cleveland Cavaliers dobóhátvédje, Dion Waiters csuklósérülés miatt nem játszik ma este, a Detroit Pistons elleni összecsapáson.

A Memphis Grizzlies centere, Marc Gasol 2-3 héten belül térhet vissza. Az MCL-húzódást szenvedett spanyol a CBS Sports információi szerint 10 napon belül szeretne újra játszani, ám az orvosok azt javasolják a kosarasnak és a csapatnak is, hogy 20 nap legyen inkább az a 10.

A New York Knicks sztárjával, Carmelo Anthonyval hónapokkal korábban készítettek egy interjút, amit a hétvégén közöltek, ebben a beszélgetésben pedig Melo elmondta, szerinte nagyon okosan döntött Dwyane Wade, LeBron James és Chris Bosh, hogy összeálltak Miamiben. Azt is elmondta, hogy nem akar elmenni New Yorkból, mert amikor a Knickshez került, akkor is 3-3.5 éves ájjépülési folyamatban gondolkodott. Tudta, hogy egy lépéssel hátrébb kerültek annak érdekében, hogy megszerezzék őt, ezért kellett a rebuild, és tudta, hogy nem lesz egy rövid folyamat.

Délelőtt már írtunk róla, hogy Chad Ford (ESPN) az utóbbi 20 év legrosszabb 1/1-es pickjének tartja Anthony Bennettet. A szakíró Giannis Antetokoumpót választaná most az első helyen - Victor Oladipót és Michael Carter-Williams előtt -, ha újra kellene húznia az idei játékosbörzét.

Zach Lowe (Grantland) szerint az NBA egy új rendszert talált ki a jelenlegi draft lottery helyett, és a közeljövőben felvázolják ezt a tulajdonosoknak is. Az új, "draft wheelnek" nevezett szisztéma minden csapatnak garantálna egy top6 választási jogot minden öt évben, illetve egy top12 picket minden négy évben. A liga legfontosabb vezetőinek körében is megosztott az új rendszer megítélése, egyesek támogatják, mások pedig már most különböző érveket hoznak fel a bevezetése ellen.

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus