Hírmorzsák 2013-12-28 (10:30)

Westbrook térdét újra megműtötték, de Al Horford is hosszabb időre kiesett újabb mellizom-sérülése miatt. LeBron lágyéksérülést szenvedett, játéka erősen kérdéses ma, a Portland ellen; közben megelőzte Birdöt és Paytont az örökranglista 29. helyéért. Noel rehabja jól halad, de nem erőltetnék idei visszatérését. Kidd egyre inkább magára marad az öltözőn és a vezetőségen belül is. Blatche négy meccset kihagy személyes indokok miatt. A Knicks vezetősége továbbra is tárgyal cserékről, és keresi az esetleges új vezetőedzőt, hiába Dolan tegnapi szavai. Lowry-t meghatotta, hogy a Knicks szurkolói a nevét skandálták, de a Raptors sikeréért küzd. Deng iránt óriási a kereslet, de az angol csak a szezon végén akar ezzel foglalkozni. Karaszev a D-Ligában.

Mint arról tegnap este beszámoltunk már, Russell Westbrook jobb térdét újra meg kellett műteni, és az Oklahoma City Thunder tájékoztatása alapján az All-Star gála után tér csak vissza az irányító.

Nem ő volt az egyetlen nagy kieső tegnap, ugyanis Al Horfordnak újra elszakadt egy izom a mellkasában, ezúttal a jobb oldalon, ezért határozatlan időre kiesett a játékból - a bal oldalon ugyanilyen sérülése volt két szezonnal korábban. Az Atlanta Hawks GM-je, Danny Ferry annyit mondott az esettel kapcsolatban, hogy a sérülések részei egy NBA idénynek. Fognak beszélni Horforddal és az orvosokkal is, és együtt eldöntik, milyen lépéseket kell megtenniük a mielőbbi és minél teljesebb felépülés érdekében.

Nem biztos, hogy LeBron James játszik ma este, mivel a ma hajnali, Sacramento Kings elleni hosszabbításos vereség alkalmával lágyéksérülést szenvedett. A Miami Heat sztárja a Yahoo Sportsnak elmondta, hogy megnézik, milyen lesz reggelre állapota, de nem érezte túl jól magát a találkozót követően, így játéka erősen kérdéses a Portland TrailBlazers elleni derbin. A sérülés egyébként a második negyed végén történt, de utána is játszott végig James.

James egyébként egy mérföldkőn is túl van: a Kings elleni meccsen megelőzte az örökranglistán Larry Birdöt és Gary Paytont, így most már ő dobta a 29. legtöbb pontot a liga történetében.

Bár a Chicago Bulls a hírek szerint úgy döntött, hogy megpróbálja megtartani angol kiscsatárát, Luol Denget, Aggrey Sam (Comcast Sportsnet) információi szerint óriási az érdeklődés a játékos iránt, már a Cleveland Cavaliers, a Dallas Mavericks, a Los Angeles Lakers, a Toronto Raptors, a San Antonio Spurs, a Memphis Grizzlies és a Brooklyn Nets is jelezte, szívesen látná soraiban Denget - sőt, mások is szóba kerültek, de ezek a csapatok név szerint.

Deng azt nyilatkozta, hogy 19 éves kora óta Chicagóban játszik, most 28, úgyhogy nagyon furcsa lenne, ha nem a Bullsnál folytatná karrierjét. Azt is hozzátette, hogy azt viszont pont emiatt nem tudja, milyen lenne máshol - lehet hogy jobb, lehet, hogy rosszabb. A legjobb, amit tehet az az, ha olyan jól játszik, amennyire csak tud, aztán majd lesz valami. Jelenleg nem foglalkozik a kérdéssel, mert időpocséklásnak tartaná, azt se tudja, kik jöhetnek szóba, hol folytathatja karrierjét, úgyhogy ha vége a szezonnak, akkor ül le és nézi meg, mik a lehetőségek.

Adrian Wojnarowski (Yahoo Sports) forrásai szerint a Brooklyn Nets vezetőedzője, Jason Kidd egyre inkább magára marad az öltözőn és a vezetőségen belül is. Úgy néz ki, hogy az irányítólegenda képtelen volt a felmerülő helyzetet helyesen kezelni, és kezdi elveszíteni a játékosai bizalmát és megbecsülését is. A tréner állítólag úgy gondolja, hogy kibújhat a felelősség és a kritikák kereszttüze alól. A forrás azt is hozzátette, hogy már több játékos is panaszkodott arra Kiddnél, hogy fogalmuk sincs, mi is a szerepük a pályán.

Ugyancsak a Netshez tartozik, hogy Kidd bejelentette, Andray Blatche négy meccset kihagy személyes okok miatt.

A New York Knicksnél sincs minden rendben - ma hajnalban például hazai parketten kikaptak a Toronto Raptorstól. James Dolan tegnap jelentette ki a csapatnak, hogy nem lesznek változások, de úgy néz ki, hogy a vezetőség nem nagyon hallotta meg a tulajdonos szavait, ugyanis a hírek szerint több fronton is folytatnak tárgyalásokat cserékről, és egy edzőváltásra is fel vannak készülve állítólag.

A New York súlyos vereséget szenvedett Karácsonykor is az Oklahoma ellen, az MSG közönsége pedig Kyle Lowry nevét skandálta. A Toronto Raptors irányítója a mostani találkozó előtt elmondta, hogy ez nagyon jól esett neki, de jelenleg a kanadaiak játékosa, így az ő sikerükért tesz meg mindent. Magának és a torontói közönségnek is megígérte, hogy PO-ba viszi a gárdát, és ehhez tartja magát. Ha történik csere, akkor történik, de addig a Raptors alkalmazottja, és a lehető legkeményebben játszik csapatáért.

A RealGM forrásai szerint a Philadelphia Sixers idén draftolt magasemberének, Nerlens Noelnek jól halad a rehabja ACL-szakadását követően, izmot is szedett magára, és már 101 kiló fölött van a testsúlya. A vezetőség és a szakmai stáb ettől függetlenül még mindig azon az állásponton van, hogy nem nagyon szeretnék erőltetni idei visszatérését.

A Cleveland Cavaliers a D-Ligába, a Canton Charge-hoz küldte orosz újoncát, Szergej Karaszevet.

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus