Hírmorzsák 2013-12-30 (11:15)

Josh Smith-t megint egy félidőig ültette Cheeks. Henry is megsérült a Lakersnél, Nash még legalább 2-3 hétig nem játszik. Brook Lopezt január 4-én műtik. Devin Harris január második hetében kezdhet el teljes intenzitással edzeni. Bynum eltiltása lejárt, pénzt kap ezentúl, de a munkájára nem tart igényt a Cavs; a Heat és a Clippers is szívesen látná, ha kivásárolnák. Stephenson új szerződését 7-9 millió dollár közé várják a riválisok. Casey szerint Lowry élete formájában játszik. Andersen ma este visszatérhet, először játszhat Denverben kivásárlása óta. A Knicks Jeremy Tyler leigazolásán gondolkodik, Chris Smith lehet az áldozat. A Warriors elbúcsúzott Hilton Armstrongtól. D-Liga hírek (Cunningham, Solomon Hill, Malcolm Thomas, De Colo)

A Detroit Pistons 106-82-es vereséget szenvedett tegnap hajnalban a Washington Wizards ellen, Josh Smith pedig megint nem léphetett pályára a második félidőben - idén már másodjára döntött így Mo Cheeks vezetőedző, mert szerinte nem játszott elég keményen játékosa. Smith elmondása szerint már sokszor hangsúlyozta: amikor eljönnek a nehéz idők, akkor mutatkozik meg, ki milyen ember igazából. Kérdés, hogy jobb lesz a csapategység ezt követően, együtt próbálnak meg kilábalni a gödörből, vagy mentségeket, kifogásokat keresnek?!

A kosaras azt is hozzátette, hogy ő nem haragtartó, így semmi baja nincs a trénerrel. Azt ugyan nem tudja, hogy Cheeksnek van-e valami baja vele, de ő nem az a fajta, aki folyamatosan bejárkál az edző szobájába, hogy külön leüljenek az ilyen nézeteltérésekről beszélgetni. Inkább azzal foglalkozik, hogy mit tehet a csapatért, hogyan javulhatnak és ebben neki milyen szerepe lehet.

A Los Angeles Lakers egyre nehezebb helyzetben van, miután ma hajnalban meghúzta a térdét Xavier Henry is. A hátvéd ma megy MRI vizsgálatra, utána lehet többet tudni majd arról, mennyit kell kihagynia. Steve Nash tegnap már dobált, de még 2-3 hétig biztosan nem játszik, utána vizsgálják csak meg, készen áll-e a visszatérésre, de mellette Steve Blake és Kobe Bryant is sérült, Henry esetleges hosszabb távú kidőlésével tehát gyakorlatilag teljesen elfogyna a Lakers 1-2-es poszton.

Brook Lopez a jobb lábát január 4-én műtik. Ez lesz a harmadik beavatkozás a Brooklyn Nets középjátékosának jobb lábán, amely legelőször két éve decemberben sérült meg. Mint ismeretes, Lopez kihagyja a teljes hátralévő idényt.

A Dallas Mavericks irányítójának, Devin Harrisnek a bal nagylábujját már rég megműtötték, és úgy tűnik, a játékmester készen áll a visszatérésre. Harris saját elmondása szerint január második hetében elkezdi a teljes értékű edzésmunkát. Azt nyilatkozta, hogy a fájdalom az, ami a visszatérésének ütemét diktálja, és jelenleg nem fáj semmije. Jelenleg minden másnál fontosabb számára, hogy újra 100%-os állapotba kerüljön.

A Cleveland Cavaliers centerének, Andrew Bynumnak lejárt az eltiltása egy mérkőzés után - ettől függetlenül a csapat felmentette őt a munkavégzés alól, de a fizetését kapni fogja a továbbiakban. Broderick Turner (Los Angeles Times) információi szerint mind a Miami Heatet, mind a Los Angeles Clipperst érdekelné Bynum, amennyiben kivásárlásra kerül január 7-e előtt - ekkor válik garantálttá a szezon második felére ígért 6.2 millió dollárja. Brian Windhorst (ESPN) úgy tudja, hogy bár kétséges volt, mennyire akarja a center folytatni pályafutását, a nyáron nagyon sokat dolgozott, hogy formába lendüljön, ami azt mutatja, akar még kosarazni.

Chris Mannix (Sports Illustrated) úgy tudja, a ligában dolgozó vezetők szerint Lance Stephenson valahol 7-9 millió dollár között fog évente keresni új szerződése alapján.

Mióta a cserepletykák egyik főszereplője lett, Kyle Lowry egészen kitűnő formát mutat, legutóbb például 32 ponttal és 11 gólpasszal segítette csapatát egy 115-100-as győzelemhez a New York Knicks fölött. Dwayne Casey vezetőedző szerint karrierje legjobb formáját futja jelenleg Lowry, olyan erővel és magabiztossággal játszik. A tréner szerint a lehető legjobb hozzáállással és bombaformában kosarazik játékosa, és ennek nagyon örül. Lowry újra elismételte, amit már korábban: amíg a Raptors meze van rajta, addig mindent megtesz a csapat sikeréért.

A Miami Heat centere, Chris Andersen ma este elvileg visszatér, csapata pedig korábbi klubjával, a Denver Nuggets-cel csap össze Coloradóban - ez lesz a középjátékos első meccse Denverben, mióta 2012 nyarán amnesztiával kivárásolták. Andersen elmondása szerint nagyon izgatott, és biztosan nagyon sok érzelem fog előjönni belőle, de meccse lesz, amin játszania kell, erre próbál koncentrálni.

A New York Knicks a hírek szerint azon gondolkodik, hogy megint leigazolják Jeremy Tylert. A center jelenleg a Knicks D-Ligás csapatánál, az Erie Bayhawksnál játszik, de NBA-szempontból még szabadügynök. Részlegesen garantált szerződést kapott nyáron a New Yorktól, de eltörte a lábát, így kitették keretükből - az ő megüresedő helyére jött anno Chris Smith, és állítólag ha Tyler újra érkezik, akkor Smith lesz az, aki távozni fog.

A Golden State Warriors tegnap kitette keretéből Hilton Armstrongot.

D-Liga hírek

Az Indiana Pacers a Fort Wayne Mad Antshez küldte Solomon Hillt. Az Atlanta Hawks visszahívta a D-Ligából Jared Cunninghamet. A San Antonio Spurs az Austin Toroshoz küldte Nando De Colót és Malcolm Thomast.

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus