Hírmorzsák 2014-01-05 (10:30)

Brook Lopez lábát megműtötték. Denget cserélné a Bulls, nyáron pedig amnesztiával kivásárolnák Boozert? Rivers szerint butaság a Griffin-Anthony pletyka; magasembert akar igazolni, irányítóért az NBA-n kívül is nézelődik. Előrehaladtak a tárgyalások a Lakers és a Cavs között Gasol és Bynum ügyében, ma döntés születhet. Bynumnak nem Clevelanddel volt baja. Nehezen talál vevőt Asikra a Houston. Lowry iránt 6 csapat is érdeklődik, Ujiri előtt kész ajánlatok vannak már. McCollum szerda hajnalban mutatkozik be a Blazersnél. Kurt Thomas szívesen játszana az NBA-ben, de csak bajnokesélyesnél. A Magic Solomon Jonest is menesztette. A Kings visszahívta N'Diaye-t a D-Ligából. Rodman újra Észak-Koreában, ezúttal nem egyedül.

Tegnap este megműtötték Brook Lopez jobb lábát. A beavatkozást elvégző orvos elmondása szerint az operáció sikeres volt, de nem csak a törött csontot rakták rendbe, egy másikat is elmozdítottak, így a center lábán jobban eloszlik majd a súlya, ez csökkenti a törött csontra helyezedő nyomást, és így annak az esélyét is, hogy újra rásérüljön.

Mitch Lawrence (New York Daily News) forrásai szerint a Chicago Bulls a cserehatáridő előtt megpróbálja elcserélni Luol Denget, nyáron pedig amnesztiával kivásárolják Carlos Boozert.

Brian Windhorst és Ramona Shelburne (mindketten ESPN) forrásai szerint a Los Angeles Lakers és a Cleveland Cavaliers sokat haladtak előre tegnap Pau Gasol és Andrew Bynum ügyében. Már olyan hírek is kijöttek, hogy megegyezés született a két fél között, de ezt ma reggel cáfolta nagyjából az összes mérvadó sajtó összes forrása. A Cavs állítólag ma meg akar állapodni a cserével kapcsolatban, hogy a keddi határidőig biztosan végbemenjen a csere. A Lakers továbbra is szeretne draftjogot vagy fiatalt a center mellé a spanyolért.

Bynum ügynöke, David Lee az Akron Beacon Journalnek elmondta, nem Clevelanddel van problémája a játékosnak. Lee szerint Bynum soha nem akart reflektorfényben lenni, egyszerű környezetben élt a városban, a kosárlabdát leszámítva ugyanazt csinálta, mint a többi ember, úgyhogy a várossal semmi problémája nem volt.

A másik Los Angeles-i együttes, a Clippers vezetőedzője, Doc Rivers tagadta, hogy bármiféle módon felmerült volna Blake Griffin elcserélése, és a Carmelo Anthony-val kapcsolatos pletykákak nagyon nagy butaságként aposztrofálta. A tréner elmondása szerint az az egésszel a legnagyobb baja, hogy a sajtó kreált valamit, majd utána másnap már arról kérdezik az érintetteket, amit egyébként ők találtak ki, ezt pedig hülyeségnek tartja. Elmondása szerint nem beszélt Griffinnel a pletykáról, mert nincs miről beszélni.

A Clippershez tartozik, hogy Ken Berger (CBS Sports) forrásai szerint Doc Rivers rájött, kicsit több a lyuk a játékosállományban, mint azt először gondolta, ezért magasembert szeretne igazolni vagy csere útján szerezni. Chris Paul sérülése miatt irányítóposzton sem túl stabil a csapat, Rivers a Clippers.com-nak pedig azt nyilatkozta, hogy az NBA-n kívül is szét fognak nézni, hátha tudnak ideiglenes pótlást találni.

Egyre nagyobb esélye van annak, hogy Ömer Asik marad a Houston Rocketsnél. Egy rivális GM az előbb említett Bergernek azt nyilatkozta, hogy a tankoló csapatoknak nem kell Asik, mert nem akarják, hogy javuljanak vele, és így a pickjük egyre rosszabb pozícióba kerüljön. A bajnoki címre törő alakulatok pedig le akarják húzni a Houstont, akik így érthetően kicsit visszább húzódtak ebben az ügyben.

Még mindig Berger: ligaforrásokra hivatkozva azt állítja az újságíró, hogy Kyle Lowry iránt nemcsak a Los Angeles Lakers, a New York Knicks és a Brooklyn Nets, hanem a Minnesota Timberwolves, a Golden State Warriors és a Boston Celtics is érdeklődik, és Masai Ujiri előtt állítólag több ajánlat is van, ami csak az ő "igen"-jére vár.

Marc J. Spears (Yahoo Sports) információi szerint a Portland TrailBlazers újonc hátvédje, CJ McCollum szerda hajnalban, a Sacramento Kings ellen mutatkozik be a Blazersnél, mindössze két meccset játszott a D-Ligában - ma hajnalban letudta a másodikat is, 23 perc alatt 11/23-as mezőnymutatóval és 24 ponttal.

A veterán center, Kurt Thomas ügynöke Marc Bermannek (New York Post) elmondta, ha a megfelelő csapat hívja a középjátékost, akkor ügyfele szívesen játszana újra az NBA-ben - ennek a csapatnak azonban bajnokesélyesnek kell lennie. Az ügynök elmondása szerint heti 5-ször edz Thomas, nagyszerű formában van, a lába hónapok óta 100%-os, és nem jelentette be visszavonulását. Ők nem hívnak senkit, de ha megkeresik őket, meghallgatják az ajánlatot.

Az Orlando Magic Hedo Türkoglu után egy másik játékostól is elköszönt - kitették keretükből Solomon Jonest. A magasembernek meniscus-sérülése volt a szezon elején, összesen 11 meccsen kapott szerepet, átlag 7.7 játékpercet. A floridaiaknak így mindössze 13 játékosuk van.

A Sacramento Kings visszahívta a D-Ligából Hamadi N'Diaye-t.

A végére pedig bulvár: Dennis Rodman újra Észak-Koreába repül. Kim Jong Un diktátor születésnapja január 8-án lesz, és ennek alkalmában egy volt NBA-sekből álló csapatot hozott össze a Féreg az észak-koreai nemzeti csapat ellen. Az NBA-seknél ott lesz Clifford Robinson, Vin Baker, Craig Hodges, Kenny Anderson és Doug Christie is.

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus