Hírmorzsák 2014-01-09 (11:30)

JR Smith-t cserélné a Knicks, a dobóhátvéd 1960 óta minden idők legrosszabb szezonját produkálhatja. Woodson szerint még felvehetik a versenyt a Heattel. Marion válla és bordái sérültek, még egy meccset biztosan kihagy. A Kings három ajánlatot is tett Andre Millerért. A Rockets Dunleavy-t szeretné megszerezni. Deng soha nem kért évi 15 milliót a Bullstól. Kupchak támogatásáról biztosította D'Antonit. Kidd és Mark Jackson egymást dicsérték. A Nets valószínűleg nem használja fel az 5.25 milliós kivételét. Keyon Dooling hivatalosan is visszavonult, de marad az NBA közelében.

A New York Knicks megelégelte JR Smith butaságait és idei teljesítményét - Marc Stein és Ian Begley (mindketten ESPN) forrásai szerint a csapat elkezdte felmérni a lehetőségeket, hogyan tudnák elcserélni a tavaly még a legjobb hatodik embernek választott kosarast - sőt, bizonyos források szerint már két hete elkezdtek tapogatózni ezen a szálon. Mivel nyáron szerződtették, ezért január 15-étől cserélhető.

Azt ők is és Smith is tudja, hogy nem lesz ez egyszerű menet, ugyanis a dobóhátvéd a nyáron 3 éves, összesen 18 millió dolláros szerződést kötött, amely egy 15%-os trade kickert is tartalmaz - tehát ha cserélik, ennyivel többet kell neki fizetni. Az egyik GM epésen megjegyezte: úgy hallotta, a Shanghai Sharksnál van üresedés, és Adrian Wojnarowski (Yahoo Sports) szerint sincs semmiféle érdeklődés Smith iránt a ligában.

Ide kapcsolódik a napi stat is: ha folytatja ezt a teljesítményt, amit idén nyújt, 1960 óta JR Smith lehet az első játékos, aki legalább 30 percet átlagol mérkőzésenként, és 35% alatt marad mezőnyből.

A New York Knicks trénere, Mike Woodson Fred Kerberrel (New York Post) beszélgetett. A vezetőedző még mindig úgy gondolja, hogy ott lehetnek a Miami Heat közelében - legalábbis egy PO-párharcban felvehetik velük a versenyt -, ha mindenki felépül és a teljes játékosállomány egészséges lesz. Hozzátette, hogy nem akarja leszólni azokat, akik folyamatosan rendelkezésére állnak, de szerinte nagyon nehéz megítélni a tényleges erejüket.

A Dallas Mavericks kiscsatára, Shawn Marion sem ma hajnalban nem játszott a San Antonio Spurs ellen, sem szombat hajnalban, a New Orleans Pelicans ellen nem lép majd pályára. Marion tegnap, a Los Angeles Lakers elleni találkozón szenvedett jobb vállsérülést, illetve a bordái is megzúzódtak. A röntgenvizsgálat negatív lett, de Rick Carlisle vezetőedző saját elmondása szerint még nem tudja pontosan, mikor számíthat újra játékosára.

Ken Berger (CBS Sports) úgy tudja, a Sacramento Kings támadásba lendült Andre Miller ügyében, és már három csereajánlatot is tett a Denver Nuggets irányítójáért. Az egyikben Marcus Thorntont, a másikban Jimmer Fredette-t adnák - mindkettőben egy második körös pick mellett -, a harmadik pedig egyelőre homályos, de a hírek szerint Jason Thompson köré épül a csomag. Jason Jones (Sacramento Bee) információi szerint az állítás nem igaz, beszélget a két csapat Miller elcseréléséről, de formális ajánlattétel még nem történt, draftjogot pedig nem nagyon akar adni a Kings.

Sam Amick (USA Today) forrásai szerint a Houston Rockets egyrészt valószínűleg megtartja idén Ömer Asikot, másrészt kiszemelték maguknak Mike Dunleavy-t. A veterán swingman 2 évig összesen 6 millió dollárt keres, és a Chicago Bulls vezetősége igen sokra tartja, úgyhogy nem lesz egyszerű megszerezni, de Amick szerint a Rockets GM-je, Daryl Morey mindenképpen elit szintre akarja emelni klubját, és elképzelései szerint ebben segítene nekik Dunleavy, aki egyrészt mélyítené a pad lehetőségeit, másrészt James Harden számára több pihenőidőt biztosíthatna.

A Cleveland Cavaliers új játékosa, Luol Deng KC Johnsonnak (Chicago Tribune) elmondta, hogy reményei szerint Clevelandben marad hosszútávon is, de részletekbe nem akart belemenni egyelőre. Deng azt is hozzátette, hogy nem haragszik senkire, ha ő lett volna a GM, lehet, hogy ő is meghúzta volna ezt a lépést, de sem ő, sem a képviselői nem kértek évi 15 millió dolláros szerződést a Bullstól, ez egész egyszerűen nem igaz. Matt Dellavedovával is beszélt, és a 9-es mezben fog játszani a Cavsnél is.

A Los Angeles Lakers GM-je, Mitch Kupchak támogatásáról biztosította tegnap Mike D'Antonit. Elmondása szerint a gyenge eredmények ellenére is jó volt nézni a játékukat, szórakotató kosárlabdát játszanak, és nehéz elmenni amellett, mennyi sérültjük van. Úgy állnak hozzá, hogy ennyire jól játszanak, és még sem Kobe Bryant, sem Steve Nash nem tért vissza sérüléséből, úgyhogy nagy reményeik vannak.

Kupchak Pau Gasolról, illetve az ő esetleges februárig történő elcseréléséről semmit nem mondott. A témával kapcsolatban annyit tett közzé, hogy az ő dolga erre a csapatra vigyázni, és minden, amit most tesznek a csapat érdekében, úgy kell, hogy történjen, hogy annak világos célja legyen a jövőre nézve is. Mivel nem tudja, hogyan állnak majd hat hét múlva, ezért nem akar találgatásokba belemenni. Most egy nehéz időszakon mennek keresztül, sok vereséggel, de folyamatosan vizsgálják a csapatot és a lehetőségeket, hogyan tudnának javítani a kereten rövid vagy/és hosszútávon.

A ma hajnali, Brooklyn Nets - Golden State Warriors találkozó előtt Jason Kidd és Mark Jackson is dicsérték egymást. A Nets vezetőedzője azt mondta, hogy a játékospályafutása után televíziós szakkommentátornak álló, majd onnan vezetőedzővé előlépő Jackson a példaképe, folyamatosan beszélt vele a szezon eddigi részében, és reményei szerint lesz egyszer olyan edző, mint Jackson.

A Warriors trénere azt mondta, hogy Kidd minden eddigi csapatánál edzőként is dolgozott, bajnoki címet is nyert a Dallas Mavericksszel. Nagyon tiszteli Rick Carlisle-t, de szerint ő is azt mondaná, hogy Kidd nagyon sokat segített neki a pályán a támadások levezénylésében és megkomponálásában is.

A Netshez tartozik az is, hogy a korábban már említett Fred Kerber (New York Post) forrásai szerint hiába ítélték meg nekik az 5.25 millió dolláros "Disabled Player Exception" kivételt Brook Lopez sérülése miatt, nem valószínű, hogy fel fogják használni, mivel 20 millió dollárnyi plusz kiadást jelent ez összesen.

Keyon Dooling a Yahoo Sportsnak elmondta, hogy most már egészen biztosan és végérvényesen visszavonult a profi kosárlabdázástól. Jelenleg életvezetési tanácsadó, és a liga szerződtette is, hogy a problémás NBA, illetve D-Ligás játékosokkal foglalkozzon - emellett könyvet is ír.

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus