Hírmorzsák 2014-01-21 (11:30)

Jabari Parker és Embiid sem jelentkeznek az idei draftra? Jeff Greent cserélné a Boston, lehetőleg Wallace-szal együtt. A Wizards vinné Monroe-t akár a deadline előtt, akár nyáron. Kobe nem lesz ott a 2016-os riói olimpián a Team USA színeiben, a kosárlabda körül akar maradni aktív pályafutása befejezését követően is. Nowitzki 2-3 évre fog hosszabbítani a nyáron a Mavsszel. Udrih cserét kért a Knickstől. Carmelo még mindig hisz abban, hogy a Knicksszel bajnoki címet tud nyerni.

Az idei draft egyik legjobban várt játékosa, Joel Embiid érdekes nyilatkozatot tett az ESPN-nek. A Kansas kameruni centere azt mondta, hogy a legjobb akar lenni a posztján majd egy nap, és ezért próbál mindent megtanulni, megnézni, hogyan csinálták a nagy elődök. Szerinte a legjobb magasemberek 2-3 évig jártak egyetemre, mielőtt profinak álltak volna, ezt pedig nagyon fontos tényezőnek gondolja. Azt is hozzátette, hogy persze ez nem biztos, hogy mindenkinél működik, de szerinte ez a legjobb választás.

Mostani vezetőedzője, Bill Self azt mondta, hogy Embiid a legjobb, mindent tudni akar, de nagyon naív a maga ártatlan módján. Self szerint sok ember naív bizonyos dolgokkal kapcsolatban, de Embiid mindennel az, még azzal kapcsolatban is, hogy például mit egyen.

Sam Smith (Bulls.com) a GM-ektől úgy tudja, hogy az sem biztos, hogy Jabari Parker jelentkezik a draftra, sőt, egyre nagyobb esélyt látnak arra, hogy marad még legalább egy évet a Duke-on. Parkernek erős családi háttere van, és a hírek szerint egyrészt felfogta a tanulás fontosságát, másrészt úgy érzi, hogy tartozik annyival a Duke-nak, hogy még legalább egy évet lehúz náluk. Az sem mellékes, hogy jövőre csatlakozik hozzá az egyetemen egyik jó barátja, Jahlil Okafor, és a Duke a következő 1-2 évben jóval jobb csapat lehet, mint idén. A kiscsatár állítólag Embiidhez hasonlóan azt is fontosnak tartja, hogy a múltban nagyon sok mindenkinek segített karrierje elején plusz egy év egyetem.

Szintén Smith hozta le, hogy a rivális csapatok vezetői úgy gondolják, hogy a Boston Celtics szívesen cserélné Jeff Greent még a deadline előtt. Smith forrásai szerint megpróbálnak Greenre olyan vevőt találni, aki átveszi vele együtt Gerald Wallace-t is, de magában is távozhat Green, amennyiben nem lesz ilyen együttes. Felmerült újra Ömer Asik neve - a török centerrel kapcsolatban újra elkezdhet tárgyalni Danny Ainge és Daryl Morey.

Alex Kennedy (Basketball Insiders) forrásai szerint a Washington Wizards erősen érdeklődik a Detroit Pistons magasembere, Greg Monroe iránt - akár egy deadline előtti cserével, akár a nyáron, amikor Monroe korlátozott szabadügynök lesz, a fővárosiaknak pedig lesz elég sapka alatti helyük komoly ajánlatot tenni neki. Kennedy úgy tudja, hogy a Pistons vezetőségén belül elég éles ellentétek vannak azzal kapcsolatban, hogy mit is kellene tenniük a cserehatáridő előtt, vagy hogy Monroe-nak mi legyen a sorsa.

A Los Angeles Lakers ikonja, Kobe Bryant a Los Angeles Timesnak újra megerősítette, hogy a 2016-os riói olimpián már biztosan nem játszik a Team USA színeiben, viszont elmegy megnézni az ötkarikás játékokat és azt, ahogy Pau Gasol újabb ezüstöt nyer. Azt is elmondta, hogy visszavonulását követően a kosárlabda és az NBA körül akar maradni. Kobe úgy fogalmazott, hogy a vérében van a sport, úgyhogy mindenképpen maradni akar valamilyen minőségben, mert egyszerűen a kosárlabda az élete. Mint ismeretes, Bryant két éves hosszabbítást írt alá nemrég, úgyhogy pont 2016 nyaráig szól szerződése.

A Dallas Mavericks franchise történetének talán legjobb játékosa, Dirk Nowitzki egy német TV-adónak elmondta, a nyáron szabadügynök lesz és 2-3 éves szerződést fog aláírni a texasiakkal. Elmondása szerint amíg a teste engedi, addig élvezi a kosárlabdát. Új kontraktusát követően 38-39 éves lesz, és valószínűleg vissza fog vonulni, de pár évig még jó lehet.

Mark Cubanhez fűződö kapcsolatáról azt mondta, hogy nagyon jóban vannak, nagyon sok jó és rossz időn mentek együtt keresztül, aminek természetesen a bajnoki cím volt a legfényesebb pontja. A német szerint Cuban akkor is jó volt hozzá, amikor nem ment annyira sem neki, sem a Mavericksnek, és mindig azt mondta neki, hogy bármi is történik, ő lesz a csapat franchise-playere.

A New York Knicks irányítója, Beno Udrih cserét kért csapatától. A szlovén játékos egész évben vitában volt Mike Woodson vezetőedzővel, ráadásul a nyilvánosság előtt megkérdőjelezte, hogy miért ő volt a kritikák kereszttüzében a szezon elején mutatott gyenge játék miatt. Udrih karácsonykor adott nyilatkozatában azt mondta, hogy amikor jó dolgokat csinált, néhány ember szemében azok sem voltak jó dolgok.

Szerinte nagyon könnyű valakire ujjal mutogatni, de a végeredmény az, hogy csapatként veszítenek, akárki is hibázik. Szerinte nem kellene a sajtó előtt ezt vagy azt az embert kipécézni, inkább dolgozniuk kellene, keményen játszani és kijavítani a hibákat. Udrih kérését egyébként megpróbálja teljesíteni a Knicks, és új csapatot keresnek számára.

A New York sztárja, Carmelo Anthony Al Iannazzone-nek (Newsday) azt nyilatkozta, hogy továbbra sem vesztette el a hitét abban, hogy a Knicksszel bajnoki címet tud nyerni.

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus