Hírmorzsák 2014-03-19 (21:30)

Sanders is befejezte erre a szezonra. LeBron szerint nem neki kell gondolkodni azon, visszavonultassák-e 23-as mezszámát Clevelandben. Üdítőt adnak ki James nevével "fűszerezve". Egy drukker a pályára akart rohanni a Cavs-Heat meccsen. Rivers és Rondo folyamatosan kapcsolatban vannak most is. Kobe szerint D'Antoninak nem volt még igazi lehetősége a bizonyításra. Dolan a saját zenei CD-jével ajándékozta meg a szabadügynököket 2010 nyarán. Seth Curry a Cavsnél, DJ White a Bobcatsnél köthet ki. Nedovics és Kuzmic a D-Ligában. Obama idei bracketje a Madness előtt.

A Milwaukee Bucks magasembere, Larry Sanders is befejezte erre a szezonra, miután meg kellett műteni a szemét. A kosaras a nyáron egy négy éves hosszabbítást írt alá a Bucksszal, de rögtön egy botránnyal kezdett, amiben megsérült a keze, és ki is kellett hagynia heteket. Összesen 7.7 pontot és 7.2 pattanót átlagolt ebben a szezonban. Sanders elmondása szerint erősödni akar az off-szezonban, szeretne legalább 15 fontot felszedni, hogy mozdíthatatlan legyen a festékben. Olyan kemény nyári munkát akar végezni, amilyet egyetemi karrierje, draftolása óta nem végzett.

Mint ismeretes, ma hajnalban LeBron James Clevelandben játszott volt csapata ellen - nem is akárhogyan, 43 pontot szerzett a sztár. A mérkőzést követően megkérdezték tőle, hogy akarja-e, hogy visszavonultassák 23-as mezszámát a Cavaliersnél. Azt válaszolta, ezen nem neki kell gondolkodnia. Egyébként minden sportoló erről álmodik szerinte, hiszen ez azt jelenti, hogy nemcsak a pályán, hanem azon kívül is sikeres valaki.

Ugyancsak LeBronhoz tartozik, hogy külön üdítőt adnak ki a nevével Amerikában. A naracsos és cseresznyés Sprite 6 Mix by LeBron James ebben a hónapban kerül a boltokba és limitált ideig lesz kapható.

Ugyancsak ehhez a Cavs-Heat meccshez tartozik, hogy egy drukker túl messzire ment. A magáról megfeledkező szurkoló twitteren 1000 retweetet kért, hogy befusson a pályára. Meg is kapta, a biztonságiak azonban megállították, mielőtt megtette volna, amit twitteren megígért. Ki is vezették a csarnokból, sőt, az NBA is figyelmeztette.

A Los Angeles Clippers vezetőedzője, Doc Rivers és volt játékosa, Rajon Rondo között nem szakadt meg a kapcsolat azzal, hogy Rivers a nyugati partra távozott. Az irányító a Boston Globe-nak elmondta, hogy mindig beszél volt mesterével. Telefonon is egyeztetnek, meccsek után sms-t váltanak, és Rivers folyamatos tanácsokkal látja el őt.

A Los Angeles Lakers sztárja, Kobe Bryant a Dan Patrick Show-ban kicsit finomított Mike D'Antonival kapcsolatos állásfoglalásán. A sztár azt mondta, hogy nem tudja megítélni a vezetőedzőt, mert nagyon nehéz időszaka volt neki is. Úgy érzi, hogy D'Antoni nem kapott még igazi lehetőséget a bizonyításra, mert nagyon sok sérüléssel küzdöttek az elmúlt két évben, mióta ő a csapatnál van.

Meglehet az oka, hogy a 2010-es nyár miért nem sikerült olyan jól a New York Knicks számára, mint azt remélték. A Yahoo Sports információi szerint ugyanis James Dolan tulajdonos a velük tárgyaló játékosoknak és ügynököknek adott egy példányt saját együttese, a JD and The Straight Shot egy CD-jéből. Íme egy kis ízelítő:

A Cleveland Cavaliers 10 napos szerződést fog kötni Seth Curryvel a Bay Area News Group forrásai szerint. A hátvéd az idény nagy részét a D-Ligában töltötte, de egy meccs erejéig megfordult a Memphis Grizzliesnél is.

Múlt héten DJ White a Charlotte Bobcatsnél járt privát edzésen, és a RealGM információi szerint a csapat erősen gondolkodik is az erőcsatár leigazolásán.

A Golden State Warriors a D-Ligába, a Santa Cruz Warriorshoz küldte Nemanja Nedovicsot és Ognjen Kuzmicot.

A végére pedig egy kis Madness: Barack Obama amerikai elnök is kitöltötte a bracketet. Nála a Michigan State Spartans nyert a Louisville elleni döntőben. Obama egyébként eddig csak egyszer, 2009-ben, a North Carolina sikerénél találta el a végső győztest.

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus