Hírmorzsák 2014-03-21 (10:15)

Amare a Knicksnél akar maradni hosszútávon is. Shannon Brown év végéig biztosan a New York játékosa. Woodson csak arra koncentrál, hogy PO-ba jussanak, örülne neki, ha Phil Jackson segítene neki megtanítani a Triangle Offense-t. Garnett háta egyre jobb állapotban, hamarosan visszatérhet. Jason Collinst egy játékos betalálta a pályán azzal, hogy meleg. Brett Brown nem posztra draftolna, hanem a legjobb játékost hozná el. Asik Olajuwonnal edz, McHale és Howard is dicsérte őt. D'Antoni szerint Sacre dolgozik a legtöbbet a Lakersnél, és ő a legjobb védőjük is. Babb szezon végéig a Bostonnál. Justin Hamilton a D-Ligában.

A New York Knicks erőcsatára, Amare Stoudemire a csapatnál akar maradni - mint ismeretes, STAT szerződése jövő nyáron lejár, így a következő szezonban lehet érdeklődés vaskos lejárója iránt. Amare azt nyilatkozta Jared Zwerlingnek (Bleacher Report), hogy szerinte a közeljövő nagyon fényes a Tyson Chandler, Carmelo Anthony és általa alkotott maggal úgy, hogy most már Phil Jackson is az együttesnél van. Úgy gondolja, ennek a gerincnek a felépülése azzal kezdődött, hogy ő 2010 nyarán a Knickset választotta. Azért igazolt akkor New Yorkba, hogy ilyen húzónevek legyenek mellette, úgyhogy ezért nem akar elmenni. Hosszútávon is maradni akar az együttesnél, azt szeretné, ha nyerő csapatuk lenne, ezért pedig bármit megtesz, bármiről is kelljen lemondania ennek érdekében.

Egy valakinek már jó napja volt a Knicksnél tegnap, ugyanis a vezetőség és a szakmai stáb úgy döntött, hogy Shannon Brownt a szezon végéig megtartja. A hátvéd 9 meccsen lépett pályára a New York színeiben idén, és 1.8 pontot átlagolt. Ugyanitt az is eldőlt, hogy Earl Clarkot nem tartja meg az együttes.

Még mindig Knicks: Mike Woodson szerdán találkozott Phil Jacksonnal. A New York vezetőedzője elmondta, volt tudomása arról, hogy James Dolan tulajdonos felajánlotta posztját Jacksonnak pár hónapja, de ez az ő csapata, azt csinál, amit akar. Még mindig ő az edző, és neki csak ez a lényeg, márpedig amíg ez így van, addig csak a munkájára koncentrál és arra, hogy elérjék a célt: bejussanak a PO-ba. Elmondása szerint meg tudná ő is tanítani a Traingle-t a csapatnak, de az még jobb lenne, ha Jackson segítene neki ebben. Woodson az is elárulta, hogy Milwaukee-ban volt már ehhez a támadási formációhoz szerencséje, de Chris Ford irányítása alatt közel sem volt olyan sikeres ezzel a Bucks.

A másik New York-i alakulathoz, a Brooklyn Netshez tartozik, hogy Kevin Garnett saját elmondása szerint egyre jobb állapotban van. A magasember a New York Postnak azt nyilatkozta, hogy az utóbbi öt napban sokat javult a háta. Nem akar belemenni semmilyen részletbe, hogy mennyire van jól, vagy hogy mikor térhet vissza, csak annyi információt akar adni, hogy a visszatérése a közeljövőre tehető. Garnett azt is elmondta, hogy új ez a helyzet neki, nem volt problémája korábban a hátával soha. Próbálja tanulni, mit szabad ilyenkor és mit nem, és a legfontosabb szerinte, hogy okos legyen, ne erőltesse a dolgokat, mielőtt azoknak eljön az ideje.

Garnett csapattársa, Jason Collins a New York Daily Newsnak azt nyilatkozta, hogy egy esetben az ellenfél játékosai közül valaki már megtalálta a pályán azzal, hogy meleg. Ő nem törődött vele, mert csak azzal foglalkozik, amire befolyása van, arra viszont nincs, hogy mások mit mondanak róla. Collins azt is hozzátette, hogy semmilyen más attrocitás nem érte visszatérése óta, ez pedig szerinte nagy dolog - megmutatja másoknak, hogy nem kell titkolniuk semmit, élheti mindenki a saját életét a pályán kívül.

Maradjunk az Atlantic divíziónál: Brett Brownt, a Philadelphia Sixers vezetőedzőjét arról kérdezte a Delaware County Daily Times, hogy milyen taktikát választana a drafton. A tréner elmondta, hogy erről a vezetőséggel még nem beszélt, de az ő személyes véleménye az, hogy a legjobb elérhető embert kell húzni, aztán majd kiderül, hogy képesek-e együtt jól játszani a játékosok vagy sem, utána még mindig lehet cserélni. Szerinte ha jó képességű és jó mentalitású játékosok kerülnek egy helyre, abból csak jó dolog sülhet ki.

A Boston Celtics leigazolta a teljes szezonra Chris Babbet, miután tegnap lejárt a kosaras második 10 napos szerződése is a csapatnál. Babb új kontaktusa csapatopciós éveket tartalmaz a következő két évre is.

A Houston Rockets török centere, Ömer Asik Dwight Howard sérülésével a kezdőcsapatban találta magát az utóbbi meccseken. Asikot ugyanúgy Hakeem Olajuwon tanítja, ahogy Howardot is. A török elmondása szerint alapdolgokat próbál ellesni, a lábmunkáján próbál javítani a legenda, aki Asik szerint minden idők legtehetségesebb centere, úgyhogy meg sem próbál olyan lenni, mint ő, csak néhány dolgot akar saját játékába ültetni.

Asikról edzője, Kevin McHale is elmondta véleményét. McHale szerint nagy szükségük van a törökre, aki komoly feladatokat lát el náluk, nagy szerepe van az egész együttes játékában és a sikerességükben. Nagyon jól védekezik és pattanózik, ezáltal Howardnak több pihenőidőt tudnak adni, ő pedig kicsit többet játszhat - McHale szerint ez mindkét játékos előnyére válik majd.

A már említett Dwight Howard azt nyilatkozta, hogy nagyon örül annak, hogy Asik egészséges és játszik. Szerinte az a legfontosabb, hogy csapattársa megértse, bármennyi perc is jut neki, nagyon fontos része a csapatnak. Hozzátette DH12, hogy nagyon büszke rá, mert sokat fejlődik. Próbálja rávenni, hogy kicsit engedje el magát, de jó irányba halad szerinte Asik, és örül, hogy egyre komfortosabban érzi magát a szerepében.

A Los Angeles Lakers centere, Robert Sacre 7 ponttal és 11 pattanóval zárt a San Antonio Spurs elleni, tegnap hajnali vereség alkalmával. Mike D'Antoni vezetőedző külön kiemelte a kosarast a meccs után. A tréner szerint mindenki közül ő dolgozik a legtöbbet a Lakersnél, legyen szó az erősítésről, az edzés előtti, alatti vagy utáni munkáról, mindent megtesz azért, hogy kosárlabdázó legyen belőle. Ezért kapja meg folyamatosan a lehetőségeket, és D'Antoni szerint eddig él is ezekkel játékosa. A vezetőedző hozzátette, hogy Sacre a legjobb védőjük.

A Miami Heat a D-Ligába, a Sioux Falls Skyforce-hoz küldte nemrég igazolt centerét, Justin Hamiltont, aki így részt tud venni a Skyforce mai és holnapi meccsén is.

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus