Hírmorzsák 2014-03-23 (21:30)

Bosh szerint az érzelmek hiánya, James szerint a kifogások a Heat jelenlegi problémái. LeBron szerint nem neki kell megítélni a Cavs teljesítményét, még ha meglepő is gyenge szereplésük. Mike Brown nem ad a fiataloknak játékidőt csak a koruk miatt. Blake Griffin egy újabb Kobe-legendát osztott meg Bryant munkamoráljáról. Big Baby még csak tanulja, hogyan játsszon együtt új csapattársaival. Kidd Plumlee-t dicsérte. A szezon végén döntenek a Pistonsnál Loyer és Dumars sorsáról. Thad Youngot szeretné a csapatnál tartani a Sixers, a játékos még nem tudja, mit fog csinálni. Delfino sem játszik már ebben az idényben.

A Miami Heat ma hajnalban újabb vereséget szenvedett el, ezúttal a New Orleans Pelicans otthonában kaptak ki Erik Spoelstráék 105-95 arányban. A gárda erőcsatára, Chris Bosh azt nyilatkozta a Sun Sentinelnek, hogy valahol meg kell húzniuk a határt. Egyelőre nem beszélnek erről sem az öltözőben, sem a pályán, úgyhogy valószínűleg ő lesz az első, aki kimondja, hogy jelenleg finoman szólva is gyengék. Változtatniuk kell ezen, különben csak otthonról nézhetik majd a nagydöntőt.

Bosh úgy folytatta interjúját, hogy szerinte itt lenne az ideje érzelmeket mutatniuk. Jelenleg az a helyzet, hogy ha kikapnak, senki nem elégedetlen, ha pedig nyernek, akkor sem boldog senki. Azt szeretné, ha ez megváltozna - ha valaki ideges vagy frusztrált, nyilvánítsa ki, mondja ki. Szükségük van a beszélgetésekre, mert annak semmi jó vége nincs, ha magukban tartják a dolgokat, márpedig ők egész idényben ezt csinálták eddig.

Csapattársa, LeBron James hozzátette, hogy szerinte túl sok a kifogás a csapatnál, gyakorlatilag minden az, amit csinálnak - ha nem tudnak védekezésben úgy teljesíteni, ha eladnak pár labdát, minden kifogás. James szerint egyszerűen nem elég jó, ahogy jelenleg játszanak. LeBron azt is elmondta, hogy a múltban is sok felállást próbálgattak, de a pályán lévő öt embernek produkálnia kell, szerinte ilyen egyszerű a történet. Közös nevezőre kell térniük, mert mindenki ideges. Azt nem tudja még, mit fognak csinálni, de valamit muszáj lesz.

James egy másik "topic-kal", a Cleveland Cavaliers kapcsolatban is megszólalt - őt meglepte, hogy volt csapata ilyen kevés sikert ért el ebben a szezonban, de azt is hozzátette, szerinte neki nem dolga megítélni, hogy elég jól játszanak-e vagy sem. Nincs ott velük, nem ő az edző, nem is játszik náluk, de azt azért elmondta, hogy szezon elején nagyjából mindenki kelet első felébe várta a Clevelandet.

A Cavs vezetőedzője, Mike Brown Sam Amicónak (FOX Sports Ohio) elárulta, hogy esze ágában sincs a fiataloknak játékidőt biztosítani csak azért, mert fiatalok. Mindenkinek ki kell érdemelni a perceit, mert még akkor is csak egy cél, a győzelmek megszerzése fogja vezérelni, ha a Cleveland matematikailag is kiesik a PO-ért folytatott küzdelemből.

A Los Angeles Clippers erőcsatára, Blake Griffin a Los Angeles Daily Newsnak mesélt el egy történetet. Elmondása szerint nagyon sok legendát hallott arról, milyen is Kobe Bryant munkamorálja. Az egyik szerint a Los Angeles Lakers sztárja Olaszországban járt, amikor felhívta Marco Belinellit hajnal 1-2 körül, hogy tud-e valami edzőtermet, ahol edzhetne egy kicsit. Az olasz játékos szerzett neki egyet, és elment ő is tréningezni vele. Belinelli azonban azt hitte, hogy csak könnyed dobálásról lesz szó, ezzel ellentétben viszont "élet-halál" harcot vívtak. Griffin szerint ez az igazi munkamorál, ami nem csak akkor jön elő, ha muszáj, hanem folyamatosan extra melót végzel.

A Clippers másik magasembere, Glen Davis a Los Angeles Timesnak azt mondta, még mindig csak szokja új csapatát. Hogy mit akar Chris Paul, hogyan akarja, mit akar Blake Griffin, hogyan akarja. Utóbbival kapcsolatban Davis elmondta, hogy egyelőre még csak keresik, hogyan játszanak egymás mellett, hiszen DeAndre Jordan teljesen más típusú játékos, mint ő, ő sokkal gyengébb atletikus adottságokkal van megáldva. A teljes rendszert is tanulja még, és próbálja emberileg is megismerni a csapattársait.

A Brooklyn Nets vezetőedzője, Jason Kidd a gárda centerét, Mason Plumlee-t dicsérte. A tréner a New York Daily Newsnak azt nyilatkozta, hogy folyamatosan fejlődik Plumlee, minél több időt tölt a pályán, és szerinte a fiatal középjátékos nagy szerepet játszik jelenlegi sikereikben.

A Detroit Pistons tulajdonosa, Tom Gores a Detroit Free Pressnek elmondta, befejezik a szezont, és azt követően döntenek a GM, Joe Dumars és az ideiglenes vezetőedző, John Loyer sorsáról is. Gores azt mondta, hogy az idényt követően gyorsan döntést fognak hozni, mert nem várhatnak. A tulaj elmondása szerint egy célja van: hogy a csapat versenyképes legyen, mert Detroitnak szüksége van arra, hogy ők egyszer majd bajnokok legyenek. Gores azt is hozzátette, hogy szerinte Mo Cheeks menesztése helyes döntés volt.

A Philadelphia Sixers erőcsatára, Thaddeus Young a Delaware County Daily Timesnak azt nyilatkozta, hogy a vezetőedző, Brett Brown és a GM, Sam Hinkie folyamatosan tájékoztatják a csapat terveiről, lépéseiről, és próbálják elérni, hogy olyan jól érezze magát a csapatnál, amennyire csak lehet, mert azt szeretnék, ha hosszútávon maradna az együttesnél. Young hozzátette, hogy ettől függetlenül szerinte senki nem akar hasonlóan gyengén teljesítő csapatban lenni, de néha ilyen lapokat oszt az élet, és neki most ez jutott.

Young ugyanebben a cikkben azt is elárulta, hogy egyelőre még nem gondolkodik azon, mi lesz majd jövő nyáron - játékosopciója lesz 9.72 millió dollárról, amit vagy lehív vagy nem. A játékos szerint ez nagyon sok pénz, de ő nem költ sokat, ezt mindenki tudja róla. A pénz mellett fontos lesz az is a számára, hogy milyen lesz akkor a Sixers, mert szeretne bajnokesélyes csapatban játszani, mint mindenki más. Egyelőre azonban csak arra koncentrál, hogy befejezze a szezont, hogy nyáron minél jobb formába kerüljön, és minél jobb állapotban térhessen vissza az edzőtáborra.

A Milwaukee Bucks tegnap nemcsak Nate Wolterst vesztette el a szezonra, hanem Carlos Delfinót is, hivatalos lett ugyanis, hogy ő sem lép már pályára idén. A lábsérülés miatt a teljes idényt kihagyó argentin hazájából visszarepül Milwaukee-ba, és ott folytatja a rehabot, de csak a 2014/15-ös szezonra fog teljesen felépülni.

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus