Hírmorzsák 2014-03-24 (11:00)

Ginobili szinte biztosan játszik jövőre is, szerencsésnek tartja magát. Aldridge ma este sem lesz a Heat ellen. Shumpert lázas. Isiah szerint Dolan és Phil Jackson jól kijönnek majd egymással. Barkley szerint az idei elsőéveseknek maradniuk kellene még egy évet az egyetemen. Boeheim szerint nincs Duncan vagy LeBron szintű játékos a mostani felhozatalban. McDermott az örökranglista ötödik helyén fejezte be egyetemi karrierjét. Vonleh biztosan ott lesz a drafton, Ennis, Jerami Grant és Embiid még gondolkodnak. Saric kiírhatja magát a lotteryből egy török szerződéssel.

A San Antonio Spurs argentin legendája, Manu Ginobili tavaly nyáron két éves, 14 millió dolláros hosszabbítást írt alá csapatával. A dobóhátvéd a USA Todaynek elmesélte, hogy tavaly pocsék szezonja volt, háromszor szakadt el a combhajlítója, nem tudta felvenni a ritmust és túl sokat gondolkodott. Idén ebből egyik sincs meg. Egészséges, erőtől duzzad és játék közben egyáltalán nem gondol a testi épségére, csak a játékra koncentrál, ez pedig mindent megváltoztat.

Ginobili azt is elmondta, hogy mindig is két éves hosszabbításban gondolkodott, mert tudta, hogy a Spurs is ezt akarja, és neki is ez volt a megfelelő konstrukció, abban nem volt egyedül biztos, hogy mindkét évét kitölti, ezt attól tette függővé, hogyan érzi majd magát a pályán. Jelenleg úgy áll, hogy annyira élvezi a játékot, hogy szinte biztosan játszik jövőre is. Összességében ha rá néz a csapatra, arra, hogy mi mindent értek el együtt, hogy maholnap 37 éves lesz már, hogy sokat játszik, hogy élvezi, és hogy elégedett is, annyival tudná összefoglalni, hogy saját bevallása szerint nagyon szerencsés.

A Portland TrailBlazers hajnalban bejelentette, hogy LaMarcus Aldridge egészen biztosan nem játszik ma este, a Miami Heat elleni összecsapáson. Az erőcsatár továbbra is hátfájdalmakkal küzd, így sorozatban hatodik meccsét kénytelen kihagyni.

A New York Knicks dobóhátvédje, Iman Shumpert lázas lett, ezért nem játszott ma hajnalban, a Cleveland Cavaliers elleni összecsapáson.

A New York Knicks volt GM-je, Isiah Thomas az ESPN New Yorknak elmondta, ő nem aggódik amiatt, hogy Phil Jackson és James Dolan ne tudnának kijönni egymással. Thomas szerint ennek a legfőbb oka az, hogy mindketten odafigyelnek a körülöttük lévőkre. Thomas úgy érzi, a két ember különbözőképpen látja a világot, ám mindketten megszállottjai a győzelemnek. Mindketten a maguk módján akarják sikerre vezetni a csapatot, de Thomas szerint Jackson olyan mélyen hisz a saját filozófiájában, hogy engedni fogják neki, hogy a saját képére formálja az együttest.

Draft

Charles Barkley az SNY.tv-nek elmondta, hogy szerinte az idei elsőévesek nagyon fognak szenvedni az NBA-ben, ha már idén jelentkeznek a draftra - Barkley egyébként régóta azt támogatja, hogy legalább két évig maradjanak a fiatalok az egyetemeken. Barkley elmondása szerint az NBA rosszabb, mint valaha, egyáltalán nincs jó kosárlabda, és nagyon idegesítő ez számára. Ettől függetlenül azt akarja, hogy például Andrew Wiggins és Jabari Parker maradjanak az egyetemen, mert ha a Mercer és a Stanford ellen gyengélkedtek, akkor felnőtt emberek ellen ez még inkább így lesz - még akkor is, ha ezek csak 1-1 meccsek voltak.

A Syracuse egyetem vezetőedzője, Jim Boeheim azt is elmondta, hogy szerinte senkiért nem éri meg tankolni ebből a felhozatalból. A tréner azt mondta, mindenkit látott idén, de senki nincs Tim Duncan vagy LeBron James szintjének a közelében sem. Tehetséges játékosok, csak nem annyira, amennyire tartják őket. Nem olyan szintű kosarasok, akik alapjában véve tesznek nyerővé egy franchise-t 10-15 évre csak azért, mert ott játszanak, legalábbis Boeheim nagyon meglepődne, ha ez így lenne.

Aki eldöntötte, hogy biztos ott lesz, az az Indiana egyetem magasembere, Noah Vonleh, aki a CBS Sportsnak jelentette be, hogy jelentkezik a drafta.

Az is biztos, hogy Doug McDermott ott lesz a játékosbörzén, hiszen ő idén volt végzős. A Creighton egyetem magasembere 3150 ponttal fejezte be egyetemi karrierjét, ezzel az örökranglista ötödik helyén zárta pályafutását a megismételhetetlen Pete Maravich (3667), valamint Freeman William (3249), Lionel Simmons (3217) és Alphonso Ford (3165) mögött.

A Syracuse tegnap búcsúzott a March Madnesstől, nem jutottak a legjobb 16 közé, de Tyler Ennis és Jerami Grant sem tudja, hogyan dönt majd - mindkettejüket az első körbe várják a szakértők.

Aki komoly problémát okozhat saját magának, illetve a drafthelyének - ha egyáltalán jelentkezik idén - az Dario Saric, Chad Ford (ESPN) forrásai szerint ugyanis a Cibona csatára közel áll egy három éves, 8.27 millió dolláros megállapodáshoz a török Efes-szel.

A Kansas tegnap este kiesett, így Joel Embiid egyáltalán nem tudott pályára lépni a Madnessen. A kameruni center azt nyilatkozta a mérkőzést követően, hogy beszélni fog a Kansas edzői stábjával, illetve honfitársával, Luc Mbah a Moute-vel is, ezt követően hozza meg döntését.

Andrew Wigginsről sincs még hivatalos információ, bár ő valószínűleg jelentkezik a draftra, de a mindössze egy mezőnykisérletet értékesítő, betliző kiscsatár magára vállalta a tegnapi vereséget - úgy érezte, ha ő jobban játszott volna, egészen biztosan ott vannak a Sweet 16-ben.

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus