Hírmorzsák 2014-03-28 (10:00)

Ainge Rondo vezetői képességeit dicsérte, szerinte ő a legnépszerűbb Celtic Larry Bird óta. Ilyasova jobb bokája miatt befejezte erre a szezonra. Aldridge hátfájdalmai ellenére visszatért. A Sixers beállította a negatív rekordot, Brett Brown tudja, hogy senki nem akar hozzájuk igazolni. Scalabrine egy másik segédedzővel veszett össze, Jackson nem aggódik amiatt, hogy nem hosszabbítottak vele szerződést. D'Antonit volt egyetemi csapata hívja vezetőedzőnek. A Minnesotánál Hoiberg vagy Izzo lehet Adelman utódja, ha utóbbi távozik. Embiid valószínűleg, Ennis pedig biztosan jelentkezik a draftra. Royce White mégsem kell a Kingsnek, legalábbis egyelőre.

A Boston Celtics GM-je, Danny Ainge a Boston Globe-bal beszélgetett. Elmondása szerint Rajon Rondo borzasztóan sokat fejlődött vezetőként azóta, hogy először a csapathoz került. Még mindig nagyon messze van attól, amit ő maga szeretne, vagy amit Ainge belelát, hogy majd egy napon lehet, de a GM szerint nagyon komolyan veszi a fejlődést Rondo, és mindent megtesz annak érdekében, hogy egyre jobb vezér legyen.

Ainge szerinte Rondo volt volt a franchise arca az utóbbi években, mert ő talán Larry Bird óta talán a legnépszerűbb Celtic, és most már jó ideje az irányító a legjobb játékosuk. Ainge szerint Rondo mindig is az egyik vezérük volt, akár ő volt kapitányként kijelölve, akár nem. Paul Pierce-szel egyetemben ő volt az egyik edző a pályán az utóbbi 4-5 idényükben. A GM azt is elmondta, hogy szerinte nagyobb a nyomás most a játékmesteren, mivel nincs már se KG, se Ray Allen, se Pierce, így minden figyelem rá hárul mind a pályán, mind a médiában.

A Milwaukee Bucks török erőcsatára, Ersan Ilyasova is befejezte erre az idényre. A kosaras kedden volt vizsgálatokon a jobb bokája miatt, és az orvosok azt tanácsolták neki, hogy műteni ugyan nem kell, de azonnal kezdje el pihentetni, és vesse alá magát egy nem túl rövid rehabnak, úgyhogy idén őt már biztosan nem látjuk a pályán.

A Portland TrailBlazers erőcsatára, LaMarcus Aldridge ma hajnalban visszatért - csapata rögtön nyert is az Atlanta Hawks vendégeként, ő pedig 25 ponttal és 16 pattanóval jelentkezett. LMA még március 12-én szenvedett hátsérülést egy csúnya esést követően. A játékos elmondása szerint futás közben még fáj a háta, de ezzel nem törődik. Nagyon sok időt kihagyott, nem gondolta volna, hogy ilyen hosszú lesz a felépülés, de a hát érzékeny pont ilyen szempontból. Elmondása szerint minden gyógymódot kipróbáltak, úgyhogy úgy volt vele, hogy megnézi, milyen állapotban van.

Napi stat: A Philadelphia Sixers beállította a 2010/11-es Cleveland Cavaliers 26 meccses vereségsorozatát, a következő mérkőzésükön, vasárnap hajnalban, a Detroit Pistons ellen pedig egyedüli csúcstartók lehetnek egy újabb zakóval. A Sixers egyébként nem tervez idén nyáron sem nagy bevásárlást tartani. Az együttes vezetőedzője, Brett Brown a Philadelphia Inquirernek azt nyilatkozta, hogy jelenleg egyik szabadügynök sem akar a Phillybe igazolni, mert miért akarna egy jó játékos a Sixershez igazolni?! Ezért kell például fiatal tehetségeket felkutatniuk és fejleszteniük.

Közben újabb részletek derültek ki a Golden State Warriors szappanoperájából. A WarriorsWorld információi szerint Brian Scalabrine egy másik segédedzővel, a Mark Jackson stábjában 2011 óta jelenlévő Pete Myersszel veszett össze a csapat szombat esti, San Antonio Spurs elleni vereségét követően, ezután távolították el posztjáról. A meccs után Jackson jóval később jelent meg a média előtt, mint szokott, de elmondása szerint csak kosárlabdáról beszélgettek a stábjával, nem történt semmi különös. Továbbra is azt állítja a tréner, hogy más volt a kosárlabdával kapcsolatos filozófiájuk Scalabrine-vel, ezért kellett utóbbinak távoznia, de szerinte ettől függetlenül nagyon jól együtt tud dolgozni a csapat. Jackson hozzátette, egyáltalán nem aggódik amiatt, hogy nem hosszabbítottak még vele szerződést, lehívták a jövő évi csapatopcióját, és ez számára sokat jelent.

Úgy tűnik, hogy Mike D'Antoninak akkor is lesznek lehetőségei, ha a Los Angeles Lakers idén nyáron úgy dönt, hogy még két évig futó szerződése ellenére megválik tőle. Az ESPN forrásai szerint a Marshall egyetem szívesen látná most megüresedett vezetőedzői posztján. D'Antoni 1970-től 1973-ig játszott az egyetemen, de az ESPN úgy tudja, hogy akkor is igen valószínűtlen, hogy az ő edzőjük lesz, ha távozik a Lakerstől - egyébként a Marshall-lal minden egyes alkalommal szóbahozzák, ha ott távozik a főedző.

Nemcsak a Lakersnél, hanem a Minnesota Timberwolvesnál is változás lehet a vezetőedzői poszton. Két héttel a szezon vége előtt kell a csapatnak és Rick Adelmannek is dönteni arról, hogy együtt folytatják-e jövőre is. A hírek szerint erre túl sok esély nincs, valamelyik fél nagy valószínűséggel azt fogja mondani, hogy fejezzék be a közös munkát. A befutó Tom Izzo vagy Fred Hoiberg lehet - mindkettejüket nagyra tartja Glen Taylor tulajdonos, és elég szoros szálak fűzik őket Flip Saundershez, a gárda elnökéhez. Mindkét egyetemi edző még versenyben van csapatával a March Madnessen, és Saunders meg is nézi őket a héten New Yorkban.

A drafttal kapcsolatban két fontos dolog. Az egyik, hogy Adrian Wojnarowski (Yahoo Sports) információi szerint Joel Embiid jelentkezni fog az idei draftra - bár a játékos azt közölte, hogy egyelőre még nem döntött ezzel kapcsolatban. A másik, hogy a Syracuse egyetem irányítója, Tyler Ennis viszont maga jelentette be, hogy ott lesz az idei játékosbörzén.

Két igazolás is történt az elmúlt egy napban. A RealGM forrásai szerint a Sacramento Kings megegyezett a Springfield Armor 23 éves magasemberével, Willie Reeddel, aki a csapat tagja lesz a szezon hátralévő részében. Másrészt a Philadelphia Sixers hivatalosan is leszerződtette második 10 napos szerződéssel James Nunnallyt. Ha már a Kings meg lett említve, akkor ide tartozik, hogy úgy döntöttek, egyelőre nem igazolják le Royce White-ot, akinek lejárt második 10 napos szerződése is.

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus