Hírmorzsák 2014-03-31 (21:30)

Beverley-t nem kell műteni, még ebben az idényben visszatérhet. Napi statok: Durant Jordant, Kaman Shaq-et, Noah pedig Divacot idézte - utóbbi Augustint is dicsérte. Vogel szerint mindenki nagyon ideges már a Pacers öltözőjében. Popovich az egyetemi edzőktől is próbál tanulni. Nash-t és Marshall-t is meg akarja tartani jövőre a Lakers. Big Babyt elküldte a kispadtól Rivers. Moultrie-t 5 meccsre eltiltotta a liga. Carter maradna a Mavericksnél. Arn Tellem is tulaj lesz a Bucksnál? Gyorsul a liga. Igazolások (Cunningham, DJ White, Hopson). Wiggins hivatalosan is az idei drafton.

A Houston Rockets jó híreket kapott, ugyanis Adrian Wojnarowski (Yahoo Sports) forrásai szerint Patrick Beverley elszakadt meniscusát nem kell műteni. Azt nem tudni, hogy pontosan mikor térhet vissza, hétről-hétre fogják vizsgálni állapotának javulását, de állítólag szinte biztos, hogy még ebben a szezonban újra láthatjuk őt játszani. A USA Today is megerősítette a hírt, ráadásul Sam Amick információi szerint nem fogja veszély fenyegetni a hátvédet, hogy újra megsérülhet a korai visszatérés miatt, pár héten belül ugyanis teljesen felépülhet.

Napi statisztikák: Kevin Durant Michael Jordan 1989/90-es szezonja óta az első játékos, aki egymást követő három hónapban is legalább 33.0 pontot átlagolt - az Oklahoma City Thunder kiscsatára 34.5-es átlaggal zárta márciust. Chris Kaman a 2003-as Shaquille O'Nealt idézte: a center ma hajnali, Phoenix Suns elleni 28 pontos, 17 pattanós, 6 gólpasszos teljesítményét legutóbb Shaq tudta elérni a Lakers színeiben. A Chicago Bulls centere, Joakim Noah már hat 10+ gólpasszos meccsnél jár ebben a szezonban, ez a legtöbb egy centertől, mióta 2003/04-ben Vlade Divac 9 ilyen találkozóval zárta az idényt. Noah egyébként február 6 óta képes ezekre a magasságokra, azóta 7.3 assziszt az átlaga.

Szintén Noah-hoz tartozik, hogy a Boston Celtics elleni győzelmet követően csapattársát, DJ Augustint dicsérte. A center szerint az irányító otthonra talált náluk, és nagyon szeretné, ha hosszútávon is az együttesnél maradhatna. Nagyon örül annak, hogy a Bulls játékosa lett idény közben Augustin, mert szerinte nélküle nem tartanának ott, ahol jelenleg állnak - kelet 4. helyén.

Az Indiana Pacers vezetőedzője, Frank Vogel kevésbé pozitív hangulatban beszélt az újabb, ezúttal Cleveland Cavaliers elleni vereséget követően. Vogel elmondása szerint ha valami egyszerű problémájuk lett volna, akkor azt már ennyi idő alatt kijavították volna. Arra gondoltak, hogy a labdát jobban kell járatni, és ebben léptek is előre egyet a tréner szerint, de ez még láthatóan nem elég. Szerinte jelenleg saját maguk elleni játszanak, és csak próbálják elérni azt a szintet, ahol a szezon jelenlegi szakaszában lenniük kellene. Úgy érzi, elég ideges mindenki a csapaton belül, nagyon sokan teljesítenek alul, ezért csak arra koncentrálnak, hogy a következő meccset megnyerjék, másra nem.

Hogy miért Gregg Popovich a világ egyik legjobb edzője? Mert minden tudása és eredménye ellenére minden alkalmat kihasznál a fejlődésre. A tréner Alex Kennedynek (Basketball Insiders) elárulta, hogy nézi a March Madnesst is, hátha el tud lopni egy-két ötletet más edzőktől. Popovich szerint mindig lehet tanulni, és még ha nem is egy-egy játékot, de azt, hogyan cserélnek, hogy forgatják a csapataikat az egyetemi edzők, vagy például azt, hogyan építik fel és váltogatják a védekezési stratégiájukat.

Mike Bresnahan (Los Angeles Times) forrásai szerint Steve Nash-t szeretné jövőre is megtartani a Los Angeles Lakers, és inkább egyben kifizetnék neki 9.7 millió dolláros fizetését, minthogy a "stretch provision" segítségével elnyújtsák három egyenlő részre - így jövőre többet kell neki fizetniük, viszont 2015 nyarán több helyük lesz a sapka alatt. Bresnahan azt is jelentette, hogy nem meglepő módon a Lakers Kendall Marshall-lal is számol a következő szezonban - neki nem garantált, minimum szerződése van egyelőre.

A másik Los Angeles-i együtteshez, a Clippershez tartozik, hogy Glen Davist az öltözőbe parancsolta Doc Rivers vezetőedző a vasárnap hajnali, Houston Rockets elleni találkozó második negyedében. Big Babynek nem tetszett, hogy lecserélték, kicsit felhevülten tudatta ezt mindenkivel, ezért Rivers elküldte a kispadtól, és nem is engedte vissza már a meccsen. A tréner elmondta, hogy semmi baja nincs Davisszel, de ha valaki nem tudja kontrollálni az érzelmeit, akkor ez a jutalma, legyen szó bárkiről is, mert az ő olvasatában ilyen állapotban nincs készen a játékra az illető.

A Philadelphia Sixers magasemberének, Arnett Moultrie-nek eddig sem volt igazán jó szezonja - sokat volt sérült és mindössze 12 meccsen kapott lehetőséget. Most még egy negatív dologgal kellett szembesülnie: a liga 5 meccsre eltiltotta, mivel megsértette az NBA drogellenes szabályait. Ez idő alatt a D-Ligában, a Delaware 87ersnél sem léphet pályára Moultrie, aki természetesen fizetést sem kap erre az időszakra.

A Cleveland Cavaliers két évre leigazolta Scottie Hopsont - a 2011 óta Görögországban, Izraelben és Törökországban is játszó kosaras erre az idényre 2.5 millió dollár időarányos részét kapta. A következő szezonnal kapcsolatban ellentmondó információk jöttek ki eddig: Brian Windhorst (ESPN) eredetileg még úgy hozta le, hogy 2.5 millió dollárt kap Hopson jövőre is - így egy nagyobb cserébe, egy spóroló csapatnak el lehet majd sózni -, Jason Lloyd (Akron Beacon Journal) viszont úgy tudja, hogy a kontraktus második éve csak 1.4 millió dollárról szól - az biztos, hogy nem garantált az a rész.

A Sacramento Kings hivatalosan is bejelentette Jared Cunningham 10 napos szerződését. A Charlotte Bobcats is lépett: második 10 napos szerződést adtak ma DJ White-nak.

A Dallas Mavericks veterán swingmanje, Vince Carter a Dallas Morning Newsnak elmondta, szerinte bizonyította, hogy van még helye a ligában, és szeretne hosszabbítani jelenlegi csapatával. Carter szerint a következő szezonjuk még jobb lehet, mert még jobb embereket tudnak majd a szabadügynökpiacról magukhoz csábítani. Ismeri a rendszert, amiben játszania kell és a szerepét is ebben a rendszerben. A várost is szereti, és a csapat magjával is nagyon jóban van. Szerinte sokat segít a játékával a többieknek, és ami fontosabb, hogy azt hiszi, a csapat is így gondolja, ez pedig reményei szerint elég is lesz arra, hogy maradhasson, és továbbra is megkapja a játékidejét, amely alatt hasznos tud lenni.

Gery Woelfel (Racine Journal Sentinel) úgy tudja, hogy az egyik leghíresebb játékosügynöknek, Arn Tellemnek egyáltalán nem lenne ellenére, ha részesedése lenne a Milwaukee Bucksban - mivel a wisconsini együttes éppen tulajváltásra készül, így a hírnek azért több jelentősége van, mint általában. Tellemnek részesedése van az izraeli Hapoel Jerusalemben is, de ha a Milwaukee kisebbségi tulajdonosa akar lenni, akkor fel kell hagynia jelenlegi munkájával. Ez azért is lenne több mint rizikós, mert ő képviseli olyan sztárok érdekeit is többek között, mint például Derrick Rose, LaMarcus Aldridge, a két Gasol, Ömer Asik, Tyreke Evans vagy Anthony Davis - talán a legtöbbet kereső ügynök ő jelenleg, a teljes listáját ezen a linken megtaláljátok.

Gyorsul a liga, erről cikkezett az SB Nation legutóbb. A tavalyi átlagról, 92-ről 94-re ugrott az egy meccsen vezetett támadások száma csapatonként. A 30 együttesből 28 több labdabirtoklással dolgozik, mint az előző szezonban - csak a Houston Rocketsre és Milwaukee Bucksra nem igaz ez. 14 gárdának van új vezetőedzője, ezek közül 11-en a liga első felében vannak a támadások felgyorsulásának ütemében - közülük is a Philadelphia Sixers vezeti a sort.

Pár perccel ezelőtt Andrew Wiggins hivatalosan is bejelentte, hogy jelentkezik az idei draftra.

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus