Hírmorzsák 2014-04-06 (22:00)

Irvingnek elege van az alaptalan pletykákból. Anthony jobb válla sérült. Billups már a nyártól GM lesz? A Warriorstól újabb segédedzőt menesztettek. Harrison Barnest a nyáron cserélné a Golden State? Gay szívesen maradna a Kingsnél. Patterson a kanadai drukkerek támogatását dicsérte. Adelman már kívülállóként nyilatkozott a Timberwolves jövőjével kapcsolatban. Mirotic nem zárja ki, hogy marad a Realnál, de nem fél az NBA-től. A Bucks története legmélyebb pontján. A Jazz lehívta waiverről Murphyt, kitették Biedrinst. Draft (Dekker, Kaminsky).

A Cleveland Cavaliers irányítója, Kyrie Irving twitteren válaszolt arra a tegnapi Brian Windhorst (ESPN) pletykára, miszerint távozni akar csapatától. Irving azt írta, hogy elege van az ilyen feltételezésekből, szeretne végre úgy játszani, hogy a média békén hagyja a magánéletét, és nem talál ki róla butaságokat. A kosaras hozzátette, hogy nincs olyan forrás, hogy "Irving köre".

Elmondása szerint egész évben mentek a hírek, hogy mi történik az öltözőjükben, amit meg is ért, ez is az NBA része, az újságíróknak is meg kell élnie valamiből, és úgy tűnik számára, hogy bármit kitalálnak, csak hogy a nevét a címlapra tehessék, de egy idő után megálljt kell ennek parancsolni. Irving nagy idegességében 44 ponttal meg is terhelte a Charlotte Bobcats gyűrűjét hajnalban, de hosszabbításban így is kikapott a Cavs.

Szintén a Cavshez tartozik, hogy Scotty Hopsont és Szergej Karaszevet leküldték a D-Ligába, a Canton Charge-hoz.

A New York Knicks kiscsatára, Carmelo Anthony szombat hajnalban az egyik leggyengébb idei teljesítményét nyújtotta egy nagyon fontos meccsen - a Washington Wizards ellen kaptak ki -, ám ez nem volt véletlen: csütörtök hajnalban megsérült a jobb válla, egy komolyabb zúzódás mellett kicsit meg is van húzódva a testrész. Anthony elmondása szerint alapdolgokat is nehezen csinál meg, gyakorlatilag fel sem tudja normálisan emelni a vállát.

A Detroit Pistons veterán hátvédje, Chauncey Billups most már jó ideje bajlódik sérüléssel, és pár nappal ezelőtt le is nyilatkozta, hogy egyáltalán nem biztos, hogy ebben a szezonban pályára tud lépni. Ez Billups játékoskarrierjének végét is jelentheti, ugyanis Bob Finnan (News Herald) információi szerint már idén nyáron válthat a Pistons egykori bajnoka. Azt régóta tudni, hogy Billups nem edző, hanem vezetőségi tag, GM akar lenni, és a Detroitnál nyáron minden bizonnyal üresedés lesz. A FOX Sports Ohio forrásai szerint nemcsak jelenlegi csapatánál, de a Denver Nuggetsnél és a Cleveland Cavaliersnél is szóba kerülhet Billups neve.

Hullanak a segédedzők a Golden State Warriorsnál: a csapat tegnap este menesztette Darren Ermant, aki állítólag vétett az együttes belső szabályzata ellen, de hogy pontosan mi is volt a bűne, azt nem árulták el az érintettek. Mark Jackson elmondta, hogy ennek semmi köze nincs ahhoz, hogy pár hete Brian Scalabrine távozott akkori posztjáról, és nagyon sajnálja Erman eltávolítását. Jackson szerint a megfelelő lépés született, de mindent megtesz annak érdekében, hogy egykori segédje visszakerülhessen egyszer a Warriorshöz, vagy esetleg máshol kapjon lehetőséget.

Az előbb már említett Finnan egyébként úgy tudja, hogy egyre komolyabban merül fel az pletyka liga szerte, hogy a Warriors a nyáron el fogja cserélni Harrison Barnest.

A Sacramento Kings kiscsatára, Rudy Gay Bill Ingramnek (Basketball Insiders) azt nyilatkozta, hogy szerinte akkor is jó esély van arra, hogy a csapatnál marad, ha kilép szerződésének utolsó évéből a nyáron. Gay azt mondta, hogy most tartozik azzal a csapattársainak, hogy a tudásához mérten a legtöbbet adja ki a pályán, és ne nagyon kommentálja azt, mi fog történni a nyáron. Ettől függetlenül szeretne maradni a Kingsnél, mert szerinte elég tehetséges az állomány és elég jó a szakmai stáb ahhoz, hogy nagyobb eredményeket is elérhessenek majd a továbbiakban.

A Gay-cserében a Toronto Raptorshoz kerülő Patrick Patterson Holly McKenzie-nek (Raptors.com) arról mesélt, hogy nem sokan jártak eddig a csapatból a PO-ban, de azok, akik már voltak rájátszásban valahol máshol, nagyon sokat meséltek nekik arról, milyen érzés, ez pedig nagyon nagy motiválóerő volt számukra. Kanadáról annyit tudott, hogy a hokit imádják az emberek, de nem is gondolta volna, hogy majdnem minden meccsük teltház előtt fog zajlani, és számára a szurkolók támogatása a legmeglepőbb dolog a Raptorsnál.

A Minnesota Timberwolves vezetőedzője, Rick Adelman Jerry Zgodával (Star Tribune) beszélgetett. Elmondása szerint nagyon fiatal a csapatuk, de mikor a jövőről beszélt, már kívülállóként fogalmazott: "a franchise jövője azon múlik, kikkel sikerül majd tovább erősíteniük az állományukat".

A Utah Jazz lehívta waiverről a Chicago Bulls által kitett Erik Murphyt, és ezzel egy időben szabadlistára tették Andris Biedrinst - erre szükségük volt, hiszen a maximális 15 főn állt játékosállományuk.

A Philadelphia Sixers nem igazolja le James Nunnallyt második 10 napos szerződése lejárta után. A kosaras 9 meccset játszott a Phillynél, de korábban kétszer 10 napra már az Atlanta Hawksnál is járt - ügynöke elmondása szerint most olyan csapatot keresnek, aki jobban épít Nunnally erősségeire.

A Milwaukee Bucks Chris Wrightot igazolja le egy 10 napos szerződés keretein belül. Wright idén a D-Ligában, a Maine Red Clawsnál játszott 41 meccs erejéig. Ugyancsak a Buckshoz tartozik a napi stat: ma hajnalban 63. vereségüket szenvedték el a szezonban, ez franchise-rekord.

A Real Madrid spanyol erőcsatára, Nikola Mirotic a Canal Plus-nek azt nyilatkozta, hogy egyáltalán nem zárja ki annak a lehetőségét, hogy marad jelenlegi együttesénél, még két évig szerződése van a Reallal, és Madrid az otthona. Mirotic azt is elmondta, nem fél az NBA-től. Vannak benne természetesen kétségek, de látta idén párszor a Chicago Bullst játszani, és szerinte jól illene a játékukba. Lenne egy kis rizikó a váltásban, hiszen nem tudja, az első évében mennyit játszana, ezzel viszont egy idő után nem kell foglalkozni szerite. Ami biztos, hogy nem tipikus újoncként fog átkerülni az NBA-be, hanem olyas valakiként, aki nagyon sok mindent nyert már.

A ma hajnalban, a Kentucky ellen a March Madness elődöntőjében kikapó Wisconsin két játékosa, Sam Dekker és Frank Kaminsky is marad az egyetemen még egy évet - mindkét játékost az idei draft második körébe várták.

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus