Hírmorzsák 2014-05-05 (21:30)

MCW hivatalosan is az év újonca. Nagy nézettséget generált az első kör. LeBron egészségesebb, mint a szezon során bármikor. Kidd történelmet írt. Pierce szerint James minden idők egyik legjobbja. Pacers-Wizards 6. meccs vagy Lady Gaga koncert? Türkoglu a Thunder elleni első két meccset biztosan kihagyja. Casey legalább két éves hosszabbítást kaphat. A Raptors rá akar mozdulni Carterre, aki Devin Harrisszel egyetemben szívesen maradna Dallasban. Marion két év múlva visszavonul. Dirk új szerződése nem lesz olyan rettenetesen olcsó. Valanciunas Olajuwonnal edz a nyáron. Lin Ginobili játékát akarja másolni. Stan Van Gundy lehet a Warriors új vezetőedzője?

Hivatalosan is bejelentették, amit már pár nappal ezelőtt a NJ.com nyilvánsosságra hozott: Michael Carter-Williams lett az idei év újonca - 124 újságíróból 104 rakta az első helyre, és összesen 569 pontot ért el. Mögötte a második helyen Victor Oladipo végzett 364 ponttal (16 első hely), a harmadik helyet pedig Trey Burke zsebelte be 96 ponttal (1 első hely). A teljes listát ezen a linken megnézhetitek. Érdekesség, hogy Steve Kerr, aki egyelőre még nem a New York Knicks vezetőedzője, Tim Hardaway Jr-t rakta az első pozícióba - beindulhatnak az összeesküvés-elméletek.

Lezárult az első kör, ami jóval nagyobb figyelmet generált, mint az elmúlt 1-2 évben. Az Inside The NBA műsort a TNT csatornán átlagban 1.8 millióan nézték, ami 6%-os emelkedés egy évvel ezelőtthöz képest. A meccsekre még nagyobb mértékben nőtt a kereslet, 19%-kal többen kísérték figyelemmel az első kör küzdelmeit, mint 2013-ban.

A második körhöz kapcsolódik, hogy a 8 napot pihenő Miami Heat sztárja, LeBron James közelebb van a 100%-os állapothoz, mint a szezon során bármikor. James a hírek szerint a pihenőidőt arra használta, hogy kicsit pihentesse fájó combját. James saját elmondása szerint továbbra is kapja a kezeléseket, de keddre jóval közelebb ér már a teljes felépüléshez. Tegnap már ütközésekkel együtt edzett LeBron, aki elmondása szerint nászútja, azaz szeptember óta nem érezte ilyen egészségesnek magát egyetlen egyszer sem.

A napi stat a Heat ellen készülő Brooklyn Nets vezetőedzőjének "tulajdona", Jason Kiddé, aki a 19. újonc tréner, aki idegenbeli 7. meccsre vitte csapatát egy PO-párharcban, de az első, aki meg is nyerte azt.

Szintén a Brooklynhoz tartozik, hogy veterán kiscsatáruk, Paul Pierce Lebront dicsérte - PP szerint James a valaha volt egyik legjobb kosárlabdázó, hatalmas kihívásnak tekinti, hogy megint ellene játszhat.

Szintén a második körhöz tartozik, hogy az Indiana Pacers - Washington Wizards párharcban lesz némi dolga a szervezőknek, ha legalább hat meccsig megy majd a sorozat, ugyanis a Verizon Centerbe, a Wizards otthonába a hatodik mérkőzés idejére már Lady Gaga koncertet szerveztek. Állítólag már folynak az egyeztetések a koncertszervezőkkel, hogy megegyezésre jussanak, ha esetleg ütközés lenne.

És még mindig a PO második köre: a Los Angeles Clippers vezetőedzője, Doc Rivers bejelentette, hogy Hedo Türkoglu egészen biztosan nem játszik az Oklahoma City Thunder elleni első két meccsen.

A Toronto Raptors már nyaralhat, miután a Nets verte őket tegnap este. A gárda irányítójáról, Kyle Lowry-ról pozitív hangok már jöttek rögtön a meccs után is - szabadügynök lesz a nyáron -, és most egy újabb adalék, amely reményt adhat a kanadai szurkolóknak. Lowry annyit mondott a Toronto Starnak, akik a hogyan továbbról kérdezték, hogy imádja a várost, ilyen egyszerű a helyzet. Az ESPN úgy tudja, hogy nemcsak Lowry maradhat, de Dwane Casey vezetőedző is, aki állítólag legalább két éves hosszabbítást kaphat.

Ugyancsak a nyári tervekkel kapcsolatos, hogy Marc Stein (ESPN) szerint Vince Carter iránt érdeklődik a Raptors, a játékos azonban szeretne a Mavericksszel maradni a jövőben is. A Mavsnél egyébként sok lejáró lesz. Shawn Marion Steinnek azt mondta, hogy még két éve van hátra, utána vissza akar vonulni - azt nem tudni, hogy marad-e Dallasban vagy sem. Devin Harris szívesen maradna a csapatnál, és állítólag őt szeretnék is megtartani Rick Carlisle-ék.

A Dallashoz tartozik, hogy Dirk Nowitzki is kamerák elé állt. Viccesen azt mondta, hogy sajnálatos módon szinte biztos, hogy nem annyiért fog hosszabbítani, mint amennyiért Kobe Bryant tette a Los Angeles Lakersszel, azt is hozzátette azonban már komolyabb hangnemben, hogy szeretné, ha a csapat tiszteletét fejezné ki az új kontraktussal azért, amit a pályán tett értük az utóbbi években, évtizedben.

Nem igazolással kapcsolatos, de újfent a Torontóhoz kapcsolódik: a RealGM információi szerint Jonas Valanciunas a nyáron Hakeem Olajuwonnal fog tréningezni - ártani biztos nem árt majd a litván magasembernek, aki régóta a legképzettebb tanítványa lehet az Álomnak, ha valaki kifejezetten sokat szedhet fel tudásban a Rockets legendájától, akkor az Valanciunas lehet.

Ha már átkapcsoltunk a Houstonhoz, akkor itt lehet megemlíteni, hogy a gárda csereirányítója, Jeremy Lin a Houston Chronicle-nek elmondta, Manu Ginobili játékát szeretné némileg másolni, azt akarja, hogy az ő stílusához hasonlítson a játéka. Lin azt is hozzátette, hogy a cserepletykák már nem érdeklik, hozzászokott ezekhez a Rocketsnél töltött ideje alatt.

A korábban többször említett Stein jelentette azt is, hogy a Golden State Warriors Stan Van Gundy felé veheti az irányít. Mint ismeretes, Mark Jackson szénája nem áll túl jól az együttesnél, Steve Kerr hamarosan a New York Knicks trénere lehet, Fred Hoiberget meg nem egyszerű elcsábítani az Iowa egyetem kispadjáról, így kerülhet képbe az oaklandiaknél SVG.

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus