Hírmorzsák 2014-05-21 (10:30)

Megvolt a lottery, a Cavs megint mákolt, a Pistons elbukta elsőkörösét (videó). David Griffin szerint nincs egyértelmű 1/1, de gyorsan és radikálisan akarnak javulni. A Kings cserélné a 8. pickjét. A Magic és a Warriors cserepartnerei lehetnek egymásnak (Afflalo, Lee). Thompson és Lee a Knickshez kerülhet Melóért? Silver szerint kötelesek a lehető legmagasabb áron eladni a Clipperst, csak Donald Sterlinggel foglalkoznak, a feleségével nem. Buford akkor sem hagyta volna ott a Spurst, ha a Knicks őt keresi meg. George elvesztette az eszméletét ma hajnalban, miután ütközött Wade-del. Rose ott lesz a Team USA edzőtáborában, július végén.

Elképesztő szerencsével a Cleveland Cavaliers négy éven belül harmadjára - zsinórban másodjára - is megnyerte a lotteryt. Chad Ford (ESPN) úgy tudta még az esemény előtt, hogy Jabari Parker a kinézett 1/1-re a Clevelandnél, de forrásai azt súgták a lotteryt követően, hogy Andrew Wigginst viszi majd a Cavs. A clevelandiek 9. helyről való előrelépése azt is jelenti, hogy a Detroit Pistons egy pozíciót hátracsúszott, amivel el is vesztették a választás jogát, a Hornets húz majd a 9. helyen, hiszen Top8 védettséggel cserélték el picket a Corey Maggette-Ben Gordon-féle üzletben. A lottery sorrendje:

1. Cavaliers
2. Bucks
3. 76ers
4. Magic
5. Jazz
6. Celtics
7. Lakers
8. Kings
9. Hornets
10. 76ers
11. Nuggets
12. Magic
13. Wolves
14. Suns

A Cavs GM-je, David Griffin azt nyilatkozta a RealGM-nek, hogy amikor nem jött ki a 9. helyen a csapat neve, már tudták, hogy megint Top3-ba kerültek, és kicsit rendeznie is kellett a sorokat a gondolataiban, olyan szinten örült. Szerinte idén sincs egyértelmű 1/1-es, ahogy a legtöbb drafton nincsen. Vannak olyan játékosok, akikre azt mondják, hogy ebben vagy abban jobbak, de egyáltalán nem eldöntött tény, ki a legjobb prospect a felhozatalból. Griffin hozzátette azt is, hogy gyorsan és radikálisan akarnak javulni, ezért nemcsak a potenciált nézik, de azt is, hogy a most kihúzandó fiatal illeszkedjen az elképzeléseikbe és a játékukba.

Scott Howard-Cooper (nba.com) úgy tudja, hogy a Sacramento Kings elcserélné 8. választási jogát az idei drafton egy olyan tapasztalt játékosért cserébe, aki segíteni tud nekik abban, hogy rövid időn belül PO-ba jussanak. A Kings korábban Rajon Rondót nézegette, Isaiah Thomas pedig korlátozott szabadügynök lesz, nem lenne tehát meglepő, ha irányítót szeretnének leginkább szerezni a draftjoggal. Érdekes lesz megnézni, ki mit ajánl a pickért, ugyanis a Wiggins, Parker, Embiid trió mögött az Exum, Vonleh, Randle, Smart négyest jóval jobbnak tartják, mint a többieket, így pont a 8. picknél várható egy komoly minőségi különbség.

Marcus Thompson II (San Jose Mercury News) forrásai szerint a Golden State Warriors cserepartnere az Orlando Magic lehet, amennyiben David Lee-t el akarják cserélni. Lee hiányposztra érkezne a floridaiakhoz, az oaklandieket pedig nagyon is érdekelné Arron Afflalo, amennyiben Klay Thompson belekerülne valamelyik cseréjükbe. Thompson nevét lehetett hallani a Kevin Love-féle esetleges tranzakcióval kapcsolatban is, de a hírek szerint a New York Knickshez is kerülhet Lee-vel együtt egy Carmelo Anthonyért összerakott csomag részeként.

Adam Silver a lottery előtt a média nyilvánossága elé állt, és természetesen a Donald Sterling-botrány volt a középpontban most is. Silver elmondta megint, hogy jövő keddig van lehetősége Sterlingnek reagálni az ellene felhozott vádakra, majd még egy hét múlva kedden, június 3-án lesz a meghallgatása. Azt is hozzátette a commish, hogy remélik, a Sterling-család időben eladja még a csapatot, és nem kell közbelépniük. Ha mégis meg kell tenniük, akkor is kötelességük a lehető legmagasabb áron értékesíteniük a franchise-t, ami Silver szerint is teljesen egyértelműen nagyon értékes.

Silver azt is hozzátette, nem foglalkoztak külön Shelly Sterling ügyével, illetve azzal, hogy az ő ügyvédje miket mondott, mivel a liga szabályzata értelmében ha a franchise-t ténylegesen vezető tulajdonost a 3/4-es szavazással megfosztják jogkörétől, akkor a többi tulaj automatikusan elveszíti a tulajdonrészét.

A San Antonio Spurs GM-je, RC Buford nyerte az Év Vezetője díjat idén, a csapat pedig újra a nyugati főcsoport döntőjében van - tökéletesen sikerült az újjáépülés az idősödő Duncan, Parker, Ginobili trió körül. Buford Marc Bermannek (New York Post) elárulta, hogy van néhány dolog, amiből nem engednek. Ha valaki New Yorkba vagy Los Angelesbe, tehát nagy piacra akar menni, akkor nekik az a játékos nem kell, ahogy azok az emberek sem, akiket jobban érdekel a pontkirályi cím, mint a győzelmek. Az egyik forrás szerint egyébként Buford úgy gondolja, hogy övé a világ legjobb állása és a legnagyszerűbb emberekkel dolgozhat együtt, úgyhogy akkor sem hagyta volna ott a Spurst, ha a Knicks mondjuk neki ajánl űrfizetést, és nem Phil Jacksonnak.

A PO-ra kicsit átterve: az Indiana Pacers kiscsatára, Paul George ma hajnalban elvesztette néhány pillanatra az eszméletét, amikor a negyedik negyedben egy szabad labdára mentek Dwyane Wade-del, és a Miami Heat dobóhátvédjének bal térde és jobb lába is ütközött George fejével. PG azt nyilatkozta, hogy azonnal volt egy blackoutja, és egy kicsit zavaros is volt a látása azt követően, de rendben van alapvetően.

A Team USA-t irányító Mike Krzyzewski az ESPN-nek elmondta, Derrick Rose ott lesz július végén az amerikai válogatott edzőtáborában. Coach K azt is hozzátette, hogy azt Rose is tudja, csak akkor kerülhet be a csapatba, ha teljesen egészséges, 100%-os állapotban van, de szerintük ez így lesz.

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus