Hírmorzsák 2014-06-12 (20:50)

Mégsem kell olyan sokat belelátni a Melo - Miami pletykákba? David Blatt az NBA-ben folytatja, a Warriors és a Cavs a legesélyesebb a megszerzésére. Lue holnap interjúzik másodjára a Clevelanddel. Love nem figyel a pletykákra, nagyon szívesen lenne a Cavaliers játékosa. Nowitzki szeretné, ha gyorsan meg tudnának állapodni a Mavsszel, kinevette a vele kapcsolatban felhozott Rockets-pletykát. A Bulls nem tud feljebb cserélni, Mirotic viszont jó eséllyel átmehet idén az NBA-be. A Denver le akarja igazolni tavaly húzott francia erőcsatárát. Randle körül áll a bál, a csapatok aggódnak a lába miatt.

Ira Winderman (Sun Sentinel) a legutóbbi olvasókkal folytatott chatelése közben azt írta, hogy nem kell túl sokat belelátni azokba a hírekbe, hogy a Miami Heat Carmelo Anthony megszerzésén gondolkodik, ugyanis ugyanezt megteszik nagyjából minden szabadügynökkel kapcsolatban, próbálják kitalálni, hogyan tudják leigazolni ezt vagy azt a játékost. Winderman értesülései szerint a Heat vezetőségében egyáltalán nem bíznak abban, hogy a sztárok elég pénzt hajlandóak ahhoz feláldozni, hogy össze tudjanak hozni egy négyest a mostani három sztárral és Anthonyval.

A délután leginkább David Blatt körül forgott - a Maccabi Tel-Aviv vezetőedzője bejelentette, hogy elhagyja az izraeli klubot, és az NBA-ben fog dolgozni. Blatt azt mondta a sajtótájékoztatón, hogy most van itt az ideje, hogy elhagyja a Maccabit, de családjaként gondol a klubra továbbra is, egyszerűen csak elköltözik. Blattet leginkább a Cleveland Cavaliers vezetőedzői, illetve a Golden State Warriors segédedzői pozícióival hozták kapcsolatba, és elmondása szerint a legtöbb pletyka igaz, ami körülötte kering, ez meg is lepte kicsit.

Egyelőre nem tudja még, melyik együttesnél folytatja, több csapattal is tárgyal, de elmondása szerint oda megy, ahol a legjobban tudja hasznosítani tudását. Allon Sinai (jpost.com) úgy tudja, hogy az Atlanta Hawks is szeretné, ha Blatt náluk folytatná, Adrian Wojnarowski (Yahoo Sports) forrásai szerint pedig a Minnesota Timberwolves sem tett le még a tréner megszerzéséről, de Wojnarowski úgy tudja, hogy Blatt leginkább csak a Warriors és a Cavs ajánlatával foglalkozik.

A clevelandi vezetők nemrég beszéltek telefonon Blatt-tel, és az Európában sikeredzőként ismert Blatt a közeljövőben - Mary Schmitt Boyer (The Plain Dealer) forrásai szerint a jövő héten - találkozik személyesen is David Griffin GM-mel. Sinai szerint egyelőre nem kapott még szerződésajánlatot Blatt az ohiói együttestől. Blatt mellett természetesen vannak még nevek a kalapban az együttesnél, holnap például Tyronn Lue megy második interjúra hozzájuk.

Szintén a Cavshez tartozik, hogy a Minnesota Timberwolves erőcsatárát, Kevin Love-ot kérdezték, hogy mi a helyzet azokkal a pletykákkal, miszerint nem nagyon szeretné, ha a Clevelandhez cserélnék. Love azt mondta az ESPN SportsCenter című műsorában, hogy úgy oldja meg, hogy ne válaszoljon ezekre a felvetésekre, hogy nem olvas. Ettől függetlenül persze a neten nehéz elkerülni az ilyet, de neki figyelnie kell a róla kialakított képre, higgadtnak kell maradni, így általában továbbpörget. Szerinte a Cleveland közeledése egyáltalán nem ördögtől való, nagyon jó, tehetséges fiatal játékosaik vannak.

A Dallas Mavericks német ikonja, Dirk Nowitzki a Dallas Morning Newsnak nyilatkozott - Elmondása szerint négy éve nagyon gyorsan megoldották azt, hogy szabadügynök státuszba került, július 2-án találkozott a tulajdonossal, Mark Cubannel, és megbeszéltek új szerződése részleteit. Nem szereti a bizonytalanságot, az ismeretlent, úgyhogy bár most még nem beszélt Cubannel, szerinte nem kell erre már sokat várni. Mivel a Mavericksnél nőtt fel gyakorlatilag, így a minimális és a nulla között adta meg annak az esélyét, hogy ne a Dallasnál játsszon a következő idényben. Azon csak nevetett, hogy a Houston Rockets-cel is hírbe hozták, szerinte a cikk inkább arra ment, hogy minden szabadügynököt hírbe hozzon texasi riválisukkal, így került bele az ő neve is.

Joe Cowley (Chicago Sun-Times) információi szerint a Chicago Bulls nem igazán talál cserepartnert arra, hogy a 16. és a 19. pick segítségével feljebb cseréljenek a drafton. Pár napja volt arról szó, hogy a Denver Nuggets-cel beszélgetnek - a coloradóiak a 11. draftjogot birtokolják -, de valószínűleg az a diskurzus azóta megakadt.

Egy valamivel jobb hír a Bullsnak, hogy egy spanyol újságíró, César Nanclares (TuBasket) forrásai szerint nagyobb esély van arra, hogy Nikola Mirotic a következő szezont Chicagóban kezdje meg, mint arra, hogy továbbra is a Real Madrid játékosa lesz. A spanyol erőcsatárnak 3.4 millió dolláros kivásárlási ára van még idén, jelenlegi szerződése szerint jövő nyáron ingyen mehet az NBA-be.

Ha már szóba került a Denver: Mirko Raznatovic, Joffrey Lauvergne ügynöke egy szerb internetes lapnak azt nyilatkozta, hogy igazak a hírek, ügyfelét szeretné idén nyáron leigazolni a Nuggets és átvinni az NBA-be, de azt is hozzátette Raznatovic, hogy több komoly európai kérője is van az erőcsatárnak - ráadásul most is szerződés alatt áll a szerb Partizannal. Lauvergne-t hivatalosan a Memphis Grizzlies választotta ki a tavalyi draft 55. helyén, de egy draftnapi cserében (Kosta Koufos - Darrel Arthur) rögtön a Denverhez került játékjoga.

Mint arról reggel beszámoltunk, Julius Randle jobb lábát műteni kell a Yahoo Sports információi szerint, ami miatt 6-8 hetet ki kell hagynia. Így az idei nyári ligában nem vehetne részt, de a szezon kezdetére már teljesen meggyógyulna. A híresztelést Randle édesanyja cáfolta, állítása szerint minden rendben van fiával, semmilyen műtét nincs tervbe véve nála. Adrian Wojnarowski (Yahoo Sports) szerint a csapatok elkezdtek aggódni vele kapcsolatban. Még végzős középiskolásként tört el Randle lába, akkor raktak be neki egy csavart, amit most ki kellene cserélni a biztonság kedvéért, de ha most nem lesz beavatkozás - ez egy kisebb műtétnek számít az NBA-ben -, akkor később nagyobb problémája is lehet ebből az erőcsatárnak.

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus