Hírmorzsák 2014-07-07

A hetedik napon Isten megpihent, reményeink szerint azonban az idei szabadügynökpiac hetedik napján nem ezt teszik majd a csapatok.

FRISSÍTVE (22:05): Dwain Price (Fort Worth Star-Telegram) információi szerint a Dallas Maverick közel áll ahhoz, hogy hosszabbítson Vince Carterrel.

FRISSÍTVE (21:45): A Miami Heat szóban megállapodott Josh McRoberts-cel - az erőcsatár 4 évre 23 millió dollárt fog kapni a floridai együttestől. A Heat bekezdett, ugyanis pár perccel ezelőtt Danny Grangert is leigazolták, ő két évre összesen 4.2 milliót tesz majd zsebre - ő a bi-annual kivételt kapja, a második év pedig játékosopciós.

Közben Chris Broussard (ESPN) jelentette, hogy a Houston Rockets által Chris Bosh-nak felajánlott 4 éves maximum szerződés "csak" 88 millió dollár, nem 96. Zach Lowe (Grantland) úgy tudja, hogy a Houston azt is kiemelte az erőcsatárnak, hogy szerintük mennyire alulértékelt védekezésben, és hogy mennyire jól illeszkednének egymáshoz Dwight Howarddal. Mint ismeretes, Bosh továbbra is LeBron Jamesre vár, szeretne a Heatnél maradni Jamesszel együtt, ha ez azonban nem jön össze, akkor szinte biztosan a Rocketset választja.

James egyébként ma este találkozik Pat Rileyval, hogy a hogyan továbbról beszélgessenek - talán nem véletlen, hogy ma két szabadügynököt is igazolt az együttes.

Moke Hamilton (SNY.tv) értesülései szerint a New York Knicks erősen árulja Andrea Bargnani és Amare Stoudemire hatalmas lejáró szerződéseit - Phil Jacksonék már szeretnék most kiszórni a két játékos fizetését, hogy még idén nyáron erősítéseket hajthassanak végre. Az elnök állítólag a Tyson Chandler-féle csere előtt visszautasított egy ajánlatot, amelyben az olasz erőcsatárt átvette volna egy csapat Tim Hardaway Jr-ral együtt, mert Jackson úgy gondolja, Hardaway feláldozása nélkül is el tudja boltolni Bargnanit.

Frank Isola (New York Daily News) forrásai szerint Carmelo Anthony továbbra sem tud dönteni, de a Los Angeles Lakers és a New York Knicks mellett a Chicago Bulls is versenyben van még a kiscsatárnál - a két texasi alakulat, a Rockets és a Dallas Mavericks valószínűleg kiesett már.

Adrian Wojnarowski (Yahoo Sports) infói szerint a Dallas nem is nagyon vár, próbálnak megegyezni a Rockets korlátozott szabadügynök kiscsatárával, Chandler Parsonsszal - az ajánlatot nyilván tarthatja a Houston, amely egyelőre azonban Bosh-ra vár leginkább

A korábban már említett Broussard hozta a hírt, hogy a Los Angeles Lakers és a Dallas Mavericks érdeklődik Lance Stephenson iránt. Mint ismeretes, az Indiana Pacers egy 5 éves, 44 millió dolláros szerződést ajánlott a dobóhátvédnek, aki kevesellte az összeget, ezért most meghallgatja a többi csapatot is.

 

FRISSÍTVE (20:05): Ken Berger (CBS Sports) információi szerint a Washington Wizards mellett a Dallas Mavericks, a Cleveland Cavaliers, a Los Angeles Lakers és a Miami Heat szeretné leginkább leigazolni Trevor Arizát. A fővárosiak szabadügynök kiscsatára 9-11 millió közötti kezdőfizetést szeretne, amit a Heat természetesen csak akkor engedhet meg magának, ha a nagy hármasból legalább egy ember lelép.

Adrian Wojnarowski (Yahoo Sports) forrásai szerint a Toronto Raptors korlázotott szabadügynök hátvédje, a francia Nando De Colo távozik az NBA-ből, és a CSZKA Moszkva játékosa lesz a továbbiakban.

Marc Stein (ESPN) úgy tudja, hogy továbbra sincs semmilyen híre Carmelo Anthony felöl sem a Dallas Mavericksnek, sem a Houston Rocketsnek, sem a Chicago Bullsnak, de a hírek szerint olyan lépéseket kezdenek el fontolgatni, ami alapján egyértelműnek tűnik, hogy Melónál a két lehetséges befutó a Los Angeles Lakers és a New York Knicks. Sam Amick (USA Today) értesülései szerint közel sem biztos, hogy ma döntésre jut a Knicks sztárja.

Chris Broussard (ESPN) úgy tudja, a Houston Rockets be is ajánlotta a maximum szerződést, 4 évre 96 millió dollárt Chris Bosh-nak. A LeBron Jamesszel folytatott hétvégi beszélgetés és a Miami Heattől kapott alacsony ajánlat után az erőcsatár állítólag komoly gondolkodik, hogy a texasiakhoz írjon alá - bár az szinte biztos, hogy megvárja, mit lép James.

 

FRISSÍTVE (19:25): Mivel mindenki a Miami Heat hármasára, illetve Carmelo Anthonyra vár, így nem meglepő, hogy a mai hírek közül a legtöbb köréjük csoportosul. Adrian Wojnarowski (Yahoo Sports) értesülései szerint bár Chris Bosh első opciója az, hogy LeBron Jamesszel együtt továbbra is a Miaminél játszik majd, képviselői továbbra is folyamatosan tartják a kapcsolatot a Houston Rockets-cel, akik B tervként tökéletesek lennének számára - maximum fizetés a texasi adószabályokkal, bajnokesélyes csapat, Taxasban született és erőcsatárt játszhat Dwight Howard mellett. Mitch Lawrence (New York Daily News) úgy tudja, hogy ez utóbbit szeretné nagyon hangsúlyozni Bosh-nak a Rockets, amennyiben találkozik a két fél személyesen is.

Szintén Wojnarowskitól származik az információ, hogy egyre inkább úgy tűnik, Josh McRoberts lehet az egyik erősítés a Heatnél, akivel megpróbálják meggyőzni Jameséket a maradásról. Wojnarowski forrásai szerint nagyjából az MLE-t kaphatja az erőcsatár, azaz évi 5 millió dollár környékén kereshet. Marc Stein (ESPN) értesülései szerint McRoberts a Heat és a Charlotte Hornets ajánlata között választhat, volt csapata ugyanis nagyon szeretné megtartani a magasembert, aki az előző szezonban olyan jól illett Al Jefferson mellé. Wojnarowski úgy tudja, hogy a Charlotte az elmúlt 24 órában emelt a téten, a játékos megkapta az MLE-t, illetve az ennek megfelelő évi 5-6 millió dollár közötti ajánlatot, de egyelőre még nem döntött.

Wojnarowski a Heat belső köreiből származó információ alapján úgy tudja, hogy a Miaminél még mindig eléggé magabiztosak azzal kapcsolatban, hogy sikerül LeBront maradásra bírniuk. Tudják, hogy mennyi eltökélt, a saját feje után szokott menni, nem nagyon lehet befolyásolni, és inkább fog dönteni a saját elképzelései szerint, mint aszerint, hogy az ügynöke mit szeretne.

Chris Mannix (Sports Illustrated) információi szerint Paul Pierce és az őt képviselők tudatták a csapatokkal, hogy a kiscsatár 2 éves, évi 9-10 millió dolláros szerződést szeretne magának. Mint ahogy mindenki más, ők is a Heat-Melo tengely aláírására várnak.

A Brooklyn Netshez tartozik az is, hogy új vezetőedzőjük, Lionel Hollins sajtótájékoztatót tartott. A Los Angeles Lakersszel kapcsolatban elmondta, hogy őt csak az érdekli, ki érdeklődik iránta - ha igazán akarták volna, akkor most az ő vezetőedzőjük lenne. A tréner elmondása szerint találkozott már Deron Williamsszel, és beszélni fognak a továbbiakban is arról, mit is vár az irányítótól. A szakmai stábbal kapcsolatban azt mondta, szeretné, ha úgy raknák össze, hogy a legjobban, legolajozottabban együtt tudjanak dolgozni, ezért több embernek is nemet mondott már.

Hollinsról egyébként sokat elmond, hogy egy rivális csapat edzője azt nyilatkozta Mark Jonesnak (ESPN), hogy fogadni merne arra, hogy D-Will karrierje legjobb szezonja lesz a következő, mert nincs több lazsálás, mellébeszélés Brooklynban az új főedző kinevezése után - nagyon sokan nagyon nagyra tartják Hollinst liga szerte, játékosok és szakemberek egyaránt.

 

FRISSÍTVE (16:35): Brian Windhorst és Marc Stein (mindketten ESPN) értesülései szerint LeBron James egyre többet gondolkodik azon, hogy érdemes lenne visszaigazolnia a Cleveland Cavaliershez, és a csapat nagyon bízik benne, hogy sikerül megfogniuk volt játékosukat a héten, amennyiben tudnak vele tárgyalni egy személyes beszélgetés keretein belül is. Hogy mindent megtesz a Cleveland, azt mi sem bizonyítja jobban, hogy négy év után levették a honlapjukról Dan Gilbert hírhedt levelét, amit még akkor írt, miután James elhagyta a csapatot a Miami Heat kedvéért 2010-ben.

Állítólag Rich Paulnál jól áll a Cavs -  Adrian Wojnarowski (Yahoo Sports) információi szerint az ügynök közölte az együttessel, hogy jó esélyük van arra, hogy újra náluk játsszon LeBron, és Paul évek óta azt mondogatja az embereknek, hogy egyfajta küldetésének érzi, hogy James újra a Cleveland játékosa legyen. Ha ez mégsem jönne össze, akkor Wojnarowski úgy tudja, hogy a Cavs a sapka alatti helyét megpróbálja szétdarabolni második vonalas szabadügynökökre, mint Channing Frye vagy Trevor Ariza.

James leigazolásához még ki kell takarítania némi fizetést a Clevelandnek, és szintén Wojnarowski hozta a hírt, hogy már nemcsak Jarrett Jacket, hanem Szergej Karaszevet is árulják.

 

FRISSÍTVE (11:00): Két szerződéskötés történt a tegnapi napon. Egyrészt a San Antonio Spurs gyakorlatilag mindenkit megtartott az előző idény bajnokcsapatából, miután 3 éves, 22 millió dolláros szerződésben egyeztek meg a francia Boris Diaw-val. A francia magasember az első két évben 18.5 milliót fog zsebre tenni, a harmadik szezon pedig részlegesen garantált csak. Ez a megegyezés nem jelenti azt, hogy ne próbálna meg erősíteni a Spurs, Adrian Wojnarowski (Yahoo Sports) értesülései szerint az MLE-vel Pau Gasolt akarják továbbra is leigazolni.

A másik megállapodás a Los Angeles Clippersnél történt, akik 2 évre 4.2 millió dollárért állapodtak meg Jordan Farmarral - a bi-annual kivételt kapta -, ő veszi át a Sacramento Kingshez távozó Darren Collison helyét a csereirányító szerepkörben. A második év játékosopciós.

Ric Bucher (95.7 The Game) forrásai szerint a Golden State Warriors a draft előtt elcserélhette volna Harrison Barnest Arron Afflalóért és egy első körös pickért cserébe, ám inkább kihagyták a lehetőséget.

Marc Stein (ESPN) úgy tudja, Carmelo Anthony még mindig nem jutott döntésre, hova igazol, és egyelőre az öt érintett (Mavs, Rockets, Bulls, Lakers, Knicks) csapat közül egyik sem esett még ki a lehetőségek közül. Stein ettől függetlenül úgy hallotta, hogy a Lakers és a Knicks a legesélyesebbek jelen pillanatban, Marc J. Spears (Yahoo Sports) pedig annyit írt twitteren, hogy valószínűleg nem húzódik el a döntés a hét második felére. Olyan hírek is napvilágot láttak - szintén Spearstől, majd több különböző hírforrástól is -, hogy Kobe Bryant és Melo együtt edzettek tegnap a UCLA egyetemen, ami ugyan sokat még nem jelent, de érdekes egybeesés.

A Miami Heathez külön hírcsokor tartozik. Wojnarowski jelentette, hogy LeBron James és ügynöke, Rich Paul ezen a héten találkoznak a csapat elnökével, Pat Rileyval. Mint ismeretes, Paul a múlt héten beszélt a Los Angeles Lakerssszel, a Houston Rockets-cel, a Dallas Mavericksszel, a Phoenix Sunsszal és a Cleveland Cavaliersszel is arról, hogy LeBron esetleg hozzájuk igazol, de egyelőre még csak felmérték a terepet.

Dwyane Wade és Chris Bosh ügynöke, Henry Thomas azt nyilatkozta az ESPN-nek, hogy nagyon nagyra értékeli azt a Heat nagy hármasa, amit az utóbbi négy évben végzett a vezetőség, hogy olyan eredményeket érhessenek el, amilyeneket elértek, és szeretnék tudni, hogy ilyen lehetőségeik lesznek a következő négy évben is. Thomas szerint Wade különleges helyzetben van, hiszen ő az egész karrierjét Miamiben töltötte, Bosh viszont többször is elmondta, mennyire jól érzi magát a Heatnél. Az ügynök szerint mindegyikőjüknél máshogy zajlik ez a folyamat, ami most megy, de szerinte semmi nem változott a szabadügynökpiac kezdete óta, mindhárman maradni akarnak a Miaminél.

Azt a hírt is Wojnarowski hozta, hogy a Cleveland Cavaliersnél ugyanaz a probléma, ami volt a deadline előtt - akkor Jason Thompsont kapták volna Jarrett Jackért, ám Thompsonra nem tudtak vevőt, harmadik csapatot találni, így nem lett semmi a cseréből, most pedig Marcus Thorntonnal ugyanez a helyzet. A Brooklyn Netsnek nagyon jól jönne Jack, mivel Shaun Livingston távozott a Golden State Warriorshöz, a Cavsnek viszont nem kellene senki cserébe - ez a pénzügyi szabályok miatt nem megoldható a Nets esetében -, mivel ők maximum szerződésnyi helyet próbálnak csinálni a sapka alatt LeBron leigazolására. Jacktől ráadásul úgy akarnak megszabadulni állítólag, hogy Anderson Varejao maradjon az együttesnél, mert állítólag nagyon kedveli a játékát James.

Az ESPN újságírói szerint a Houston Rockets egyre inkább Bosh felé veszi az irányt annak ellenére is, hogy Anthony felöl még mindig nem hallottak semmit, elutasító választ sem. A Houston a hírek szerint tudja, hogy LeBron távozásán múlik az, hogy az erőcsatár eljön-e a Heattől, de mivel régóta nem hallott semmit Bosh James vagy a Heat oldaláról, így elkezdett nyitni a múlt hétvégén a többi csapat felé is. A magasembernek 4 évre 96 millió dollárt ajánlhat a Houston, míg a Miami a hírek szerint 5 évre 90 milliót akar adni Bosh-nak.

Jared Zwerling (Bleacher Report) információi szerint a Miami Heat és a Boston Celtics mellett a Washington Wizards és a Charlotte Hornets is érdeklődik Kris Humphries iránt.

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus