Hírmorzsák 2014-07-08

Elkezdődött a második hét a szabadügynökpiacon, továbbra is várunk LeBron James és Carmelo Anthonyra, így az eseményeket folyamatosan követjük ma is.

FRISSÍTÉS (21:30): Úgy tűnik, hogy a Pau Gasolért folytatott verseny 2+1 szereplőssé csökkent a realitások talaján maradva. Ken Berger (CBS Sports) információi szerint a Chicago Bulls és az Oklahoma City Thunder fej-fej mellett halad a spanyol magasemberért vívott küzdelem, és ezt Adrian Wojnarowski (Yahoo Sports) is megerősítette. Mindkét újságíró úgy tudja, hogy a Los Angeles Lakersnek is van még némi sansza, Berger forrásai szerint pedig a New York Knickset sem szabad kizárni, a San Antonio Spursnek viszont már csak minimális esélyei vannak arra, hogy Gasol hozzájuk igazoljon.

FRISSÍTÉS (20:00): Mint arról délelőtt már említést tettünk, Amare Stoudemire a Philadelphia Sixershez kerülhet, amennyiben valami értékes dolgot is mellétesz a Knicks. Ez az értékes dolog azonban biztosan nem Tim Hardaway Jr. lesz, akit Ian Begley (ESPN New York) forrásai szerint Phil Jackson nem akar feláldozni. Andrea Bargnani elpasszolásáról is szó volt tegnap - és arról is, hogy mellé sem adták oda TH JR-t, pedig megszabadulhattak volna Bargnanitól -, de Marc Berman (New York Post) értesülései szerint Jackson meg akarja tartani az olaszt, mert szerinte a Triangle-ben jó lesz.

Szintén Berman hozta a hírt, hogy a New York Knicksnél egyre többen tartanak attól, hogy Carmelo Anthony azért hezitál döntésének meghozatalában, hogy együtt játszhasson LeBron Jamesszel vagy a Los Angeles Lakersnél vagy a Miami Heatnél. Ez egybevág Marc Stein (ESPN) reggeli információival, amely szerint idegesek a csapatnál többen is, hiszen hétfőre vártak választ Melótól, illetve azzal is kontextusba lehet helyezni, hogy a rivális csapatok vezetői szerint Anthony Chris Bosh helyét szeretné a Heatnél.

Steve Bulpettnek (Boston Herald) két forrás is megerősítette, hogy a Boston Celtics és a Minnesota Timberwolves több mint egy hete nem beszéltek Kevin Love elcseréléséről. Bulpett három GM-mel is beszélt, akik szerint ha a Boston úgy dönt, hogy eladja Rajon Rondót, akkor jelenleg nem nagyon tudnak az irányító igazi értékének megfelelő ellenértéket kapni érte, azt azonban nem részletezték, miért gondolják ezt.

Gary Washburn (Boston Globe) információi szerint a Charlotte Hornets és a Washington Wizards a legesélyesebbek Kris Humphries leigazolására, és a Boston valószínűleg kiszállt a versenyből.

Michael Scotto (SheridanHoops) úgy tudja, hogy a Detroit Pistons és a Memphis Grizzlies versengnek Brian Roberts kegyeiért.

 

FRISSÍTÉS (11:25): Egyelőre még mindig nem dőlt le egyetlen fontos dominó sem, csak két "kisebb" igazolás történt. Az Orlando Magic elkezdett pénzt költeni idén, Ben Gordon után ugyanis Channing Frye-jal is megállapodtak, nem éppen diszkont áron: a vajkezű erőcsatár 4 évre összesen 32 millió dollárt kap majd. Frye legnagyobb előnye természetesen tripladobása: tavaly 432 távoli kísérletének nagyjából 37%-át értékesítette.

Ennél kevésbé lényegesebb történés, hogy a Detroit Pistons Aaron Gray-jel kötött megállapodást, amiről egyelőre csak annyit tudni, hogy többéves együttműködésről van szó, de az összeg nem ismert - valószínűleg a veterán minimum környéki pénzről lehet szó a center esetében.

Szintén a Pistonshoz tartozik, hogy Sam Amick (USA Today) információi szerint nem akarják már elcserélni Josh Smith-t, sokra tartják a játékát és megpróbálják beépíteni a csapatba úgy, hogy hasznos legyen. Korábban voltak olyan pletykák, hogy az erőcsatár a Sacramento Kingshez kerülhet, de az a szál kihűlt, és valószínűleg mástól sem kapott megfelelő ajánlatot a Pistons.

Arról már tegnap beszámoltunk, hogy a Dallas Maverick és a Los Angeles Lakers érdeklődik Lance Stephenson iránt. Nos, még egy csapatot fel lehet írni vele kapcsolatban: a Boston Celtics is szeretné állítólag szerződtetni, legalábbis Chris Broussard (ESPN) forrásai szerint.

Ha már Dallas: Mo Williams ma találkozik a Mavericks vezetőedzőjével, Rick Carlisle-lal, de szerződtetése valószínűleg másod- vagy inkább harmadlagos, mivel még mindig kezdő kiscsatárt keres a klub, és Mo-Will leigazolásánál Vince Carter hosszabbítása is fontosabb. Mivel e két játékos (a kiscsatár és Carter) valószínűleg "megeszi" a Mavs sapka alatti helyét, így Williams maximum cap room MLE-t (nagyjából 2.7 millió dollár) kaphat vagy veterán minimumot.

A Dallas kiscsatára könnyen lehet Chandler Parsons, ahogyan azt tegnap este megírtuk, de Eddie Sefko (Dallas Morning News) információi szerint a Mavericks mindenképpen meg akarja várni, hogy hivatalosan is kiestek-e a Carmelo Anthonyért és LeBron Jamesért folytatott küzdelmekből, csak utána adnak offer sheetet a Houston Rockets hármasának.

Arról is esett szó tegnap, hogy Amare Stoudemire és Andrea Bargnani szerződésétől próbál megszabadulni a New York Knicks - Marc Berman (New York Post) értesülései szerint Amaret a Philadelphia Sixershez próbálja elnyomni Phil Jackson. Sam Hinkie-ék már megmondták, hogy átvesznek nem túl előnyös szerződéseket, amennyiben valami értékeset is kapnak mellette, és állítólag Iman Shumpert lehet az áldozat ebben a forgatókönyvben.

A Miami Heat a tegnapi igazolásaival csinált magának egy 81 millió dolláros hard capet, azaz ezt a szintet semmilyen esetben nem léphetik túl idén, mivel a nem luxusadós, de nem sapka alatti csapatoknak járó rendes MLE-t használták fel Josh McRoberts leigazolására, a bi-annual kivételt pedig Danny Granger szerződtetésére. A dolog természetesen változhat, ha LeBron James és Chris Bosh is lelép, hiszen ebben az esetben jócskán sapka alatt lenne az együttes, és mivel a tényleges aláírásokra csak 10-étől kezdve kerülhet sor, így McRobert és Granger pénzét még sapka alatti helyből is finanszírozhatják - valószínűleg ennek az esetnek nem örülnének túlságosan.

Az egyik, nyugati konferenciában dolgozó GM azt nyilatkozta Sam Amicónak (FOX Sports Ohio), hogy ő személy szerint nagyon is szeretné, ha együtt maradna a Miami nagy hármasa, mert az évek alatt bebizonyították, hogy igazi erősítéseket nem tudnak melléjük tenni. A szakember szerint a Heat nagy menetelésének maximum két éven belül vége lesz, ha így együtt maradnak, vagy már vége is van, és sokkal inkább félne LeBron James csapataitól Phoenixben vagy a Clevelandnél.

Adrian Wojnarowski (Yahoo Sports) forrásai szerint egyébként garanciát természetesen nem kaptak, de McRoberts és Granger is úgy írtak alá a Heathez, hogy LeBron marad.

McRoberts leigazolásávan a Heat a hírek szerint kiszállt a Marvin Williamsért folytatott küzdelemből, mivel a magasemberre már elhasználták az MLE-jüket. Garrett Temple szeretne a Miamihez menni, de őt volt csapata, a Washington Wizards, valamint a Chicago Bulls és az Orlando Magic is szeretné szerződtetni. Greg Oden maradna a Heatnél, a csapat is megtartaná, de érhető módon nem a center sorsa most a legfontosabb a csapat számára.

Szorosan a Miamivel és a New Yorkkal kapcsolatos, hogy Marc Stein (ESPN) úgy tudja, a Knicksnél többen úgy gondolták, Carmelo Anthony hétfőn dönteni fog azzal kapcsolatban, hol folytatja pályafutását. Stein több csapattal is beszélt, és a legtöbb vezető arra kíváncsi leginkább, hogy Anthony kivár-e addig, hogy Chris Bosh lelépjen a Heattől, hogy utána a helyére igazolhasson LeBron és Dwyane Wade mellé?!

Még mindig Heat: egyelőre Anthony Morrow-nál nem ők, hanem az Oklahoma City Thunder állnak az első helyen, ahogyan Pau Gasolnál is megelőznek mindenkit jelen állás szerint Sam Prestiék - Scott Brooks vezetőedző például tegnap este találkozott a spanyollal. Gasolnál Stein forrásai szerint még a San Antonio Spurs és a Chicago Bulls mellett az a csapat is próbálkozni fog a Los Angeles Lakers és a Knicks közül, aki megszerzi Melót.

Ha már Thunder: a Yahoo Sports értesülései szerint Russell Westbrook nem lesz ott az idei spanyolországi világbajnokságon - ettől függetlenül reménykedik benne, hogy a 2016-os riói olimpián a Team USA tagja lehet.

Sam Amick (USA Today) információi szerint a Utah Jazz volt vezetőedzője, Tyrone Corbin lesz Michael Malone első számú segédedzője a Sacramento Kingsnél.

A Toronto Raptors egy kisebb rosterátalakítást hajtott végre: kirakták keretükből Julyan Stone-t.

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus