Hírmorzsák 2014-08-12 (10:30)

Melo is lefogyott, nem vár bajnoki címet a 2014/15-ös szezontól, de szerinte jól kezdték meg az építkezést. George 13-as mezszámra vált a következő idényben. Marion találkozott Larry Birddel. Ray Allen maga fogja bejelenteni döntését. Papanikolaou minden idők legjobban fizetett második körös draftoltja szerződése első éve alapján. Lou Williams már nagyon várja, hogy a Raptorsnál játszhasson, a Hawks stílusa nem feküdt neki. Markel Brown eltörte a jobb kezét, 1-1.5 hónapra kiesett. Az NCAA játékosok mostantól 5.000 dollárt kereshetnek évente.

Nemrég LeBron James, tegnap pedig Carmelo Anthony postolt az instagramján egy olyan képet, amely alapján szignifikáns súlyt vesztett eddig a nyáron. Anthony a szokásos "jó volt a mai edzés" szöveggel tette fel a fotót, amelyen láthatóan vékonyabb, mint jó pár éve bármikor - hogy mennyit csal a kép, vagy éppen mennyit szed vissza ebből Melo az idény kezdetére, azt az előszezonmeccseken, októberben meglátjuk.

Melo egyébként a Primerahora.com-nak azt nyilatkozta, hogy egyáltalán nem várja, hogy 2014/15-ben bajnoki címet nyerjenek. Szerinte idő kell ahhoz, hogy bajnokesélyesek legyenek, és mindent össze kell hangolni ehhez a vezetőségtől kezdve egészen a játékosokig. Nagyon sok munka van előttük, de ez motiválja is. Az alapoktól kezdhetik el felépíteni azt, amit végig szeretnének elérni, és szerinte a kezdet nagyszerűen alakul.

Az Indiana Pacers súlyos sérülést szenvedő sztárjának, Paul George-nak új mezszáma lesz a következő idényben még úgy is, hogy kihagyja a 2014/15-ös szezont. George-nak még március első hetében kellett beadnia egy kérvényt, hogy ezt megtehesse - megtette, az NBA engedélyt adott neki, így 24-esről 13-asra változik a mezszáma. A liga szabályzata értelmében - ugyanabban a csapatban maradt, mégis számot váltott - az összes 24-es George mezt meg kell vennie, ami még az NBA Store-on van.

A Pacershez tartozik, hogy Marc Stein (ESPN) értesülései szerint tegnap találkozott egymással Shawn Marion és Larry Bird Indianapolisban. Birdék mellett a Cleveland Cavaliers hajt Marion szolgálataira, de a nagyon közeli jövőben nem biztos, hogy döntés fog születni - állítólag több együttes is érdeklődik még iránta. A Pacersnél több pénzt és nagyobb szerepet kapna - George helyét a kezdőben és a kiscsatár sérülése miatt kapott DPE-vel akár 5 millió dollár fölött is kereshet -, míg LeBronéknál nagyobb lenne az esélye a bajnoki címre.

A Clevelanddel szintén hírbe hozott Ray Allen Sam Amicónak (FOX Sports Ohio) elmondta, fölösleges arra várni esetében, hogy egy titkos, hozzá közeli forrásból megtudják majd, hogyan dönt jövőjével kapcsolatban - amint rájön, mit akar csinálni, ő maga fogja bejelenteni a döntését.

A Cavs tegnapi igazolása, a center Alex Kirk egyébként többéves, részlegesen garantált kontraktust kapott az ohióiaktól.

Egy érdekesség egy másik szerződéssel kapcsolatban: Kostas Papanikolaou közel 4.8 millió dollárt fog keresni újoncként a Houston Rocketsnél, ezzel minden idők legjobban fizetett második körös játékosa - már ami a szerződés első évére vonatkozik, nem a teljes hosszra.

A Toronto Raptors új cserehátvédje, Lou Williams Alex Kennedyvel (Basketball Insiders) beszélgetett. Elmondása szerint nagyon izgatott, hogy egy fiatal csapatnál játszhat, egy olyan együttesnél, amelyik akarta őt, és amelyik elég sok mindent vár el tőle. Az Atlantában töltött idejéről annyit mondott, hogy egy idő után rájött, a Hawks egy olyan irányba halad, amely nem nagyon felel meg az ő játékstílusának, nem tudott hasznos lenni Mike Budenholzer rendszerében. Neki sok labda kell a kezébe, hogy hatékony legyen, ezt pedig ott nem kapta meg. Szerinte mindkét fél jól járt, ő jó helyre került, a Hawks pedig erősödött pár tehetséges játékossal a nyáron.

A Brooklyn Netsnek nem kezdődik jól a felkészülés, miután második körös újoncuk, Markel Brown edzés közben eltörte a jobb kezét, begipszelték, és 4-6 hétig nem foglalkozhat kosárlabdával kapcsolatos tevékenységgel. Az Oklahoma State-n végző dobóhátvéd utolsó évében 17.2 pontot, 5.3 pattanót és 2.4 gólpasszt átlagolt, és a 44. helyen választotta ki a Minnesota Timberwolves, ahonnan készpénz segítségével szerezte meg a Nets.

Az NCAA-ben is történt egy esemény: megszületett az Ed O'Bannon szabály, amely alapján most már nem feltétlenül kell ingyen játszania az egyetemi játékosoknak, évi 5.000 dollárt kaphatnak - ez persze még mindig nagyon messze van attól, hogy bizonyos egyetemek mekkora bevételeket tudnak generálni a legnagyobb egyetemi sztárok miatt.

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus