Hírmorzsák 2014-08-17 (10:00)

A Team USA Brazília ellen játszott felkészülési meccset és nyert (videó). Anthony Davis nagyot játszott, sántikálva jött le a pályáról, de nincs komolyabb baja. Hárman pályára sem kerültek, de Jerry Colangelo szerint mindenkinek lesz lehetősége bizonyítani. Rose és Thibodeau nyilatkoztak a ma hajnali meccsről. Barbosa reméli, hogy a vb-n bizonyítani tud, és szerződést kap valamelyik NBA csapattól. Ranadive szerint rohamléptekkel fejlődik a kosárlabda Indiában, ezt mutatja Bhullar leigazolása is. A Kings GM-je a New York Knicksszel kötött cseréről, illetve Nik Stauskasról beszélt.

A Team USA tegnap Brazília válogatottja ellen játszott felkészülési mérkőzést Chicagóban. A hazaiak végül 95-78-ra nyertek, de nem volt ez egy könnyed mérkőzés számukra. Az első negyed után 27-14-re vezettek, de a második negyedben két pontra is feljöttek a brazilok (35-33). A félidőben 8 ponttal megint a hazaiak álltak jobban (45-37), és megint feltornázták 10 pont fölé a különbséget, de a negyedik negyed elején megint mindössze öt pont volt Splitterék hátránya (68-63). Innen futottak Rose-ék egy 14-2-es rohamot, onnan már nem volt visszaút a dél-amerikai együttes számára.

Az USA legjobbja a chicagói születésű Anthony Davis volt, aki 20 pontig, 8 lepattanóig és 5 blokkig jutott - mögötte James Harden végzett 18 egységgel, míg a túloldalon Tiago Splitter 16-tal volt a legeredményesebb, a teljes statisztikát pedig ezen a linken megtaláljátok! A nemrég térdsérülést szenvedő DeMarcus Cousins mellett Andre Drummond, DeMar DeRozan és Godon Hayward sem kerültek pályára, Damian Lillard pedig két percnél is kevesebbet, de az amerikai szövetség elnöke, Jerry Colangelo elmondta, hogy a három felkészülési meccs alatt mindenkinek lesz lehetősége bizonyítani. Az is lehet, hogy 13 embert visznek Spanyolországba, és csak az utolsó pillanatban csökkentik majd a létszámot a kötelező 12-re.

Davis egyébként sántikálva jött le a pályáról a negyedik negyedben néhány komolyabb mentés után, de az amerikai válogatott szövetségi kapitánya, Mike Krzyzewski elmondta, hogy semmi komolyabb baja nincs, csak kapott egy ütést oda, ahol minden férfiembernek a legjobban fáj.

Derrick Rose chicagói játéka is természetesen téma volt - 24 perc alatt 7 pont, 4 lepattanó és 2 gólpassz került a neve mellé. A játékos elmondta, hogy nagy dolog volt ez persze, hogy hazai pályán játszhatott, de megpróbál nem beleolvasni túlságosan sokat ebbe, nem akarja elragadtatni magát. Megpróbálta visszanyerni a lendületét a pályán, hiszen ez a mérkőzés már egy komoly ellenfél ellen ment, de tovább kell dolgoznia természetesen az edzéseken, hogy napról napra egyre jobb legyen. Tom Thibodeau, a Team USA segédedzője és a Chicago Bulls vezetőedzője azt mondta, hogy nagyon sok pozitívummal járt ez a mérkőzés Rose számára. Az amerikai válogatott szerinte nagyon jó lehetőség az irányítónak, hogy a rozsdát lerázza magáról, jó felkészülés lesz ez a szezonra. A tréner szerint Rose-ban óriási a bizonyítási vágy, a büszkeség, meg van arról győződve, hogy a válogatottban játszania kell korábbi sérülései ellenére is.

A braziloknál LeAndro Barbosa 13 pontig, 4 pattanóig és 4 gólpasszig jutott, de volt 4 eladott labdája is, mezőnyből pedig csak 5/15-ös mutatót ért el. A hátvéd reménykedik benne, hogy a világbajnokságon be tudja bizonyítani, hogy teljesen egészséges. Egyelőre nem találkozott egyik NBA csapattal sem, de annak a lehetőségét kizárta, hogy visszatér a brazil bajnokságba. Barbosa azt nyilatkozta a RealGM-nek, hogy nem tudja, mennyire értékelik a tulajdonosok a vb-t, de remélhetőleg jól fog teljesíteni, ezt pedig a csapatok látni fogják. Egészségesnek érzi magát. Nem gondol arra, hogy még szabadügynök, mert ha ezen járna az esze, nem tudná a legjobbját nyújtani a pályán. Reménykedik benne, hogy sikerül szerződést kötnie egy NBA csapattal, és akkor ő boldog lesz.

A Sacramento Kings által nemrég leigazolt Sim Bhullar lett a liga történetének első játékosa, akinek indiai felmenői vannak. A Kings tulajdonosa, Vivek Ranadive volt az első Indiában született többségi tulajdonos a ligában, ő pedig azt nyilatkozta az Associated Pressnek, hogy már régóta úgy gondolja, India lesz a következő nagy terület, amit meghódíthat az NBA. Ranadive úgy érzi, egy ilyen tehetséges játékos, mint Bhullar leigazolása csak megerősíti azt a tényt, hogy milyen rohamléptekkel fejlődik ez a sportág Indiában.

A Kings GM-je, Pete D'Alessandro nemrég az nba.com-on válaszolt a szurkolók kérdéseire. A New York Knicksszel kötött cseréről azt mondta, hogy nagyon sajnálják mind Travis Outlaw, mind Quincy Acy távozását, mert előbbi nagy szerepet játszott a csapatban, és egy nagyon jó emberről van szó, utóbbi pedig nagyon jó munkát végzett náluk. Sajnos nem sok játékidő jutott volna egyikőjüknek sem, de szerinte Acy pl. a Knicksnél nagyon hasznos lesz. Számukra is jól sült el az üzlet, mert leszedtek némi védettséget az egyik második körös pickjükről, így azzal már biztosan ők húznak, illetve szereztek egy nagyon jó kinti dobót, akinek van esélye, hogy a csapatba verekedje magát - tehát valószínűleg megtartják Wayne Ellingtont.

Az idei drafton kiválasztott Nik Stauskasról annyit mondott, hogy nagy reményeket fűznek hozzá. Nagyon fiatal, úgyhogy nem raknak rá túl nagy nyomást, de rak ő magára eleget. Ami feltűnő már most is az a magabiztossága. Ha 3 dobása van egy meccsen, akkor úgy áll hozzá, hogy mindet be fogja dobni, de ha 20, akkor is ugyanez a helyzet. D'Alessandro szerint a nyári ligában kiderült, hogy Stauskas soha nem lesz olyan játékos, aki ha megkapja a labdát a kezébe, ne tudja, mit csináljon vele, vagy bármikor megfordul majd a fejében, hogy nem tud pontot szerezni. Nem mindig volt annyi labdája, mint kellett volna, hogy legyen, de semmi nem tudta kizökkenteni, továbbra is ugyanolyan jól dobott.

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus