Hírmorzsák 2014-08-17 (21:15)

Marion döntött, a Clevelandbe igazol ő is. A Cavsnél úgy gondolják, Ray Allen is csatlakozik hozzájuk még az edzőtábor kezdete előtt. Calipari akkor sem hagyta volna ott a Kentuckyt, ha tudja, hogy LeBron hazatér a Cavaliershez. Jabari Parker nem akar egy újabb csalódást keltő 1/2-es lenni. Michele Roberts szerint hibát követ el, aki azt gondolja, ki tudja használni csak azért, mert nő. Steph Curry szerint ez most más edzőváltás lesz a Warriorsnél, mint az eddigi kettő az ötéves profi pályafutása során.

Marc Stein (ESPN) forrásai szerint Shawn Marion a hétvége folyamán eldöntötte, hogy a Cleveland Cavaliershez igazol, elkötelezte magát az ohiói együttes mellett. A szerződés részletei nem ismertek, de a Cavs csak veterán minimumot tud kiosztani, szóval az anyagi rész biztos, csak a kontraktus hossza a kérdés. Stein úgy tudja, hogy az döntött a Cleveland javára, hogy LeBron Jamesszel játszhat együtt Marion, ráadásul bajnoki címért - tavaly 10.2 pontot és 6.4 pattanót átlagolt a Dallas Mavericksnél.

Marc J. Spears (Yahoo Sports) értesülései szerint a Cavsnél úgy gondolják, Ray Allen is csatlakozik hozzájuk még az edzőtábor kezdete előtt. A szabadügynökpiac kezdete előtt az volt az általános vélemény, hogy Allen oda igazol, ahova LeBron James is, ám hivatalosan még azt sem döntötte el, folytatja-e pályafutását, saját elmondása szerint erről szeptemberben dönt legkorábban.

A Kentucky egyetem vezetőedzőjének, John Caliparinak volt lehetősége a Cleveland vezetőedzői posztjára, ám elmondása szerint akkor is maradt volna a Kentuckyn, ha tudja, hogy LeBron visszamegy az ohiói klubhoz. Calipari azt nyilatkozta, hogy nem a pénz volt a döntő, hanem az, hogy szerinte a fiatal játékosoknak szükségük van rá, szereti, amit csinál, és egyáltalán nem néz más állások után, szerinte a világ legjobb munkája az övé.

Az, hogy jó kapcsolatban van Jamesszel, még semmit nem jelent szerinte, ez egyáltalán nem azon alapult, hogy ő bármikor is edzette LeBront, egyszerűen régóta barátok már. Lehetett korábban viszont Derrick Rose, John Wall, DeMarcus Cousins, Michael Kidd-Gilchrist, Anthony Davis és még sok más kiváló játékos edzője, és ez szerinte óriási dolog, főleg hogy úgy érzi, kivétel nélkül jó emberekről is van szó, nem csak jó kosarasokról. LeBron is nagyszerű játékos, de több fiatal úgy hozta meg döntését, hogy a Kentuckyn akar játszani, mert ő a vezetőedző, így nem volt képes cserben hagyni őket.

Az idei draft 1/2-ese, Jabari Parker az NBC Sportsnak azt nyilatkozta, hogy nagyon sokan besültek a korábbi draftok második választottjai közül, ő pedig mindent meg akar tenni annak érdekében, hogy vele ez ne történjen meg. Minden nap, amikor felmegy a pályára, emlékezteti magát, milyen hosszú út áll még előtte. Ha a legnagyobb sztárok, LeBron James, Kobe Bryant, Blake Griffin szintjére akar kerülni, akkor ilyen mentalitással kell dolgoznia, a nulláról kell felépítenie önmagát.

A Játékosok Szakszervezetének új vezetője, Michele Roberts az amerikai profi sportok történetében az első nő, aki egy sportszakszervezet irányítója. Roberts a New York Timesnak azt mondta, hogy nagyon is tisztában van azzal, hogy többszáz férfit képvisel, hogy a liga vezetőivel és játékosügynökökkel kell tárgyalnia, akik szinte mind férfiak, illetve a csapattulajdonosokkal kell egyezkednie, akik szintén kivétel nélkül férfiak. Roberts azt mondta erre, hogy eddigi karrierje tele van olyan férfiak csontjaival, akik elég buták voltak ahhoz, hogy azt gondolják, kihasználhatják őt, illetve azt, hogy nő.

A Golden State Warriors sztárját, Stephen Curryt is a New York Times kérdezte, mégpedig arról, hogy Steve Kerr már a negyedik edzője lesz ötéves profi karrierje alatt. Curry szerint ez most más, mert az előző két váltásnál gyenge csapatuk volt, és versenyképesek akartak lenni. Most nagyon tehetséges a keretük, szinte ugyanaz a csapatuk, mint tavaly, csak néhány helyen változtattak, így ez egy teljesen más helyzet.

Az elvárások már nagyok, és ezzel meg kell bírkózniuk. Az emberek az előző idényben úgy gondolták, hogy legalább 50 győzelemre jók lesznek. Ezt el is érték, mégis maradt bennük hiányérzet, úgy érzik, jobbak is lehettek volna az előző szezonban. Az edzőtáborban megpróbálnak minél gyorsabban hozzászokni a Kerr által kért dolgokhoz, rendszerhez, de szerinte jól fognak tudnak alkalmazkodni az új vezetőedző által óhajtott dolgokhoz.

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus