Hírmorzsák 2014-10-06 (21:30)

Oladipo és Willie Green térde is megsérült a Magicnél. Wade több hármast fog dobni, mint az előző években. Hivatalos az új TV-szerződés, akár 90 millió is lehet a fizetési sapka 2016 nyarán. Csak 9 csapat volt veszteséges az előző idényben. Gay 7 kilót fogyott a nyáron. Josh Smith-t csak a győzelem érdekli, az nem, hogy kezdő lesz-e. Hollins szerint Brook Lopez fejlesztése az első számú feladatuk. Gerald Wallace jól érzi magát Bostonban, Jeff Greennek segít minél jobb játékossá válni. Marquis Daniels már edzősködne. Hardent pihenteti a Houston az előszezonban, Terry még egy hétig biztos nem játszik.

Az Orlando Magicnél nem kezdődik túl jól az előszezon, ugyanis a pénteki edzésen Victor Oladipónak meghúzódott az egyik térdében az MCL térdszalag, és az is lehet, hogy kihagyja a teljes előszezont. A Magic másik hátvédje, Willie Green a bal térdével bajlódik, és egyelőre nála sem tudni, mikor térhet vissza - annyi biztos, hogy a szerda hajnali, Miami Heat elleni mérkőzésen biztosan nem lép majd pályára.

Ha már szóba került a Heat, akkor folytassuk Dwyane Wade-del, aki a Miami Heraldnak elárulta, több triplát fog vállalni a sarokból, mint korábban. Wade úgy fogalmazott, hogy nem lesz szerelmes a hármasokba, de többször fog próbálkozni, ennyi biztos. Edzője, Erik Spoelstra sem mondta neki az utóbbi pár évben, hogy nyugodtan dobáljon kintről, most azonban ezt "az utasítást kapta", ez mutatja, hogy változott a helyzet a Heatnél. Wade egyébként 206 hármast dobott rá első LeBron Jamesszel együtt lejátszott szezonjában, utána viszont csak 56-ot, 66-ot és 32-t - nem csoda azért ez, hiszen 28.6%-os tripladobó teljes karrierjét tekintve.

Arról már reggel írtunk, hogy a liga megegyezett az ABC/ESPN és Turner Sports csatornákkal az új TV-szerződésről, amely 9 évre 24 milliárd dollárról szól - ezt megerősítették a társaságok, illetve Adam Silver, az NBA komisszárja is. Az új megállapodás keretein belül a Turner például új show-t csinál az év végi díjak kiosztásának, illetve más körítése lesz a fontos eseményeknek, így a szezonkezdetnek és a rájátszásnak is. 2015/16-ra állítólag 3.3 milliós emelkedéssel, 66.5 milliós határral számol a liga, de két év múlva könnyen lehet 80 millió fölött, és az is elképzelhető, hogy 90 millió fölött lesz a fizetési sapka. Ugyancsak a pénzügyekhez tartozik, hogy mindössze 9 csapat veszített pénzt az előző szezonban csak a kosárlabdával kapcsolatos tevékenységeket vizsgálva - 8-an közülük kevesebb mint 13 millió dolláros veszteséggel zártak.

A Sacramento Kings egyik sztárja, Rudy Gay a Sacramento Bee-nek elmondta, hogy nagyjából 7 kilót adott le a nyáron. Elmondása szerint le kellett fogynia, mert az utóbbi időben nagyon sokat szedett magára, teljesen fölöslegesen. Most jóval könnyebbnek, gyorsabbnak érzi magát. Úgy érzi, nehezebb súlyokkal nem kellett volna dolgoznia korábban, de a Toronto Raptorsnál még arra készült, hogy nagyobb darab ellenfelekkel kell felvennie a versenyt. Most jóval vékonyabbnak tűnik, és úgy érzi magát, mint egy hátvéd.

A Detroit Pistons erőcsatáráról, Josh Smith-ről Stan Van Gundy nyilatkozott pár napja, de ugyanezt megtette maga a játékos is. Smith az nba.com munkatársának azt mondta, nem érdekli, hogy kezdő lesz-e vagy sem, csak arra koncentrál, hogy nyerjenek. Tudja, hogy csak így lehet SVG rendszerében a tőle telhető legjobb játékos, és azt is tudja, hogy nagyon sokat fog játszani, sok meccs végjátékában ott lesz a pályán, ezeket pedig sokkal fontosabb dolognak tartja, mint azt, hogy ki fog kezdeni.

A Brooklyn Nets vezetőedzője, Lionel Hollins nyilatkozott a Newsdaynek Brook Lopezzel kapcsolatban. Elmondása szerint a center fejlesztése az egyik legfőbb feladatuk a következő idényben - az a lényeg, hogy minél jobb játékos legyen belőle. Azt szeretnék, ha keményebben játszana, agresszívebb lenne, minden támadásban pontot akarna dobni, de felismerné azt is, ha valaki üresen lenne, és meg is tudná passzolni a jobb helyzetben lévő társát. Azt szeretnék minden magasemberüktől, hogy bent, a festékben játsszon, és ne kintről próbáljon meg kosarazni. A gárda irányítója, Deron Williams azt mondta, hogy szerinte Hollins azt akarja, hogy Lopez az erősségeire játsszon, és tanulja meg kihasználni a méreteit. Nem azt akarja szerinte a mester, hogy soha ne dobjon rá egy tempót sem, mert ezzel kissé korlátozná a játékát, de Lopeznek a festéket kell uralnia, ez nagyon hiányzott a játékukból az előző idényben.

A Boston Celtics kiscsatára, Gerald Wallace a Boston Heraldnak nyilatkozott - elmondása szerint nem akar sehová se menni, boldog ott, ahol van, tetszik neki a csapat. Wallace-nak az tetszik igazán a keretben, hogy tele vannak fejlődőképes és fejlődni vágyó kosarassal, akik mindent meg is tesznek azért, hogy jobbak legyenek. G-Wall azt is elmondta, hogy nagyon jó kapcsolatot alakított ki Jeff Greennel, és addig fogja jobb és jobb teljesítményre ösztökélni csapattársát, hogy annak reális esélye legyen az All-Star gálára is eljutni. Wallace elmondása szerint sokat beszélgettek már erről, és megpróbál tanácsokat adni Greennek, hogy még jobb játékos lehessen. Nem a pontszerzésről van szó, inkább kisebb dolgokról, mint a pattanózás és a hatékonyabb védekezés - olyan részletekről, amelyek által jobb all-around játékos lehet.

A Boston Celticset is megjárt Marquis Daniels 2012/13-ban lépett pályára utoljára - akkor a Milwaukee Bucks színeiben -, és bár hivatalosan nem vonult még vissza, saját elmondása szerint már az edzősködésre készül - volt is interjún a D-Ligás Austin Toros segédedzői posztjáért a nyáron. Daniels azt mondta, hogy 2011-es súlyos nyaksérülése után mondta azt neki Doc Rivers, hogy ha nem tud újra játszani, legyen edző.

Ha már közvetve szóba került a Bucks: Chris Wrightot kiteszik keretükből, és a hírek szerint a játékos azonnal alá is fog írni Görögországba.

A Houston Rockets vezetőedzője, Kevin McHale azt nyilatkozta a Houston Chronicle-nek, hogy James Hardent pihentetni fogják az előszezon alatt, mivel a Team USA-jel végigdolgozta a nyarat, és azt szeretnék, ha eleget tudna pihenni, mielőtt elindul az alapszakasz. Hardennek pénteken volt is egy kisebb sérülése, de semmi komoly, másnap már újra tréningezett. Az is biztos, hogy ezen a héten nem fog játszani még a gárda egyik új szerzeménye, Jason Terry.

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus