Hírmorzsák 2014-10-20 (11:00)

Melo szerint nem lesz pontkirály a Triangle-ben. Bargnani sérülése miatt tovább próbálkozik a Knicks a kezdő négyes posztján, Jason Smith is esélyes lehet. Steven Adams támadójátéka javult, erről beszélt Durant és Westbrook. Scott Brooks négy fiatal, az edzőtáborra meghívott játékosukat dicsérte. Kidd most már elhiszi, hogy tavaly decemberben meneszteni akarta a Nets, nem érti, minek cseréltek anno Pierce-ért. Snydert nagyon kedvelik a Jazz játékosai. McLemore 2015/16-os csapatopcióját a Kings, Diengét, Bennettét és Muhammadét pedig a Timberwolves hívta le. A Lakers kiteszi keretéből Jeremy Tylert, a center Kínába megy.

A New York Knicks sztárja, Carmelo Anthony Frank Isolával (New York Daily News) beszélgetett arról, hogy szerinte nem lesz még egyszer pontkirály. Melo úgy gondolja, hogy abban a rendszerben, amit most játszanak, nem fogja még egyszer vezetni a pontlistát, annyira kiegyensúlyozott a támadójátékuk. Kevesebb rádobása lesz, még ha szerinte hatékonyabbak is lesznek vállalásai.

Egyelőre azért nem állt még össze az, hogyan is fognak játszani, Melo szerint nagyon korán van még ahhoz, hogy komolyabban belemenjenek részletekbe, hiszen csak az előszezonban járunk. Ha majd beállnak az alapszakaszban egy állandó meccsritmusra, ott derül ki, pontosan mennyit is játszanak az egyes emberek. Érdekesség, hogy a Phil Jackson által használt Triangle rendszerben Michael Jordan hétszer, Kobe Bryant kétszer, Shaquille O'Neal pedig egyszer volt pontkirály.

Szintén a Knickshez tartozik, hogy mivel Andrea Bargnani még mindig a combhajlítójával bajlódik, így a csapat megnéz más emberek is erőcsatár poszton. Derek Fisher vezetőedző szerint nem lenne okos döntés, ha azonnal a kezdőbe raknák az olaszt a következő meccsen, miután napokig nem edzett. Eddig is sokat kísérleteztek, és ez most is így lesz. Megnézik, ki végzett jó munkát a héten, és megpróbálnak működő ötösöket a pályára küldeni.

Az előző három meccsen Quincy Acy kezdett, de állítólag Jason Smith-nek is van arra esélye, hogy övé legyen a poszt. Szerinte az mindig jól jön, ha egy magasember be tudja dobni a középtávoli tempót, kicsit szét tudja húzni a védelmet, és különösen igaz ez abban a játékrendszerben, amiben ők játszanak. Az szerinte lényegtelen, ki lesz a kezdő négyes poszton, mert mindannyian képesek arra, hogy hatékonyan, hasznosan játszanak, és csereként is meg tudja ezt tenni ő, Acy, Bargnani és Amare Stoudemire is.

Az Oklahoma City Thundernél eddig sok mindennek nem örülhetnek, Steven Adams támadójátékának azonban igen, ami jelentősen javult az előző idényhez képest. Kevin Durant szerint a center nyugodtabb lett, otthonosabban, magabiztosabban mozog a pályán. Russell Westbrook szerint a javulás már a tavalyi rájátszásban megfigyelhető volt Adamsnél, akkor kezdődött minden. Szerinte már akkor láthatóak voltak olyan dolgok, amik világossá tették, hogy a későbbiekben is egyre inkább számolhatnak vele támadásban is.

A Thunder vezetőedzője, Scott Brooks a jót is meglátta a sérülésekben, az nba.com munkatársának ugyanis elmondta, hogy négy fiatal, Michael Jenkins, Richard Solomon, Lance Thomas és Talib Zanna is soha vissza nem térő lehetőséget kaptak arra, hogy megmutassák, mit tudnak, és kiharcolják maguknak az utolsó szabadon lévő rosterhelyet az alapszakaszra. Brooks szerint mind a négyen jó munkát végeznek, nagyon keményen dolgoznak, és dicsérte a GM-et, Sam Prestit, amiért négy ilyen játékost szerzett nekik az edzőtáborra.

Gordon Monson (The Salt Lake Tribune) forrásai szerint Quin Snyder nagy népszerűségnek örvend a Utah Jazz fiatal játékosainak körében. Snyder próbálja felgyorsítani a Jazz játékát, és a hibákat, az eladott labdákat inkább tanítási lehetőségnek fogja fel, és nem arra használja, hogy lekorholja a játékosokat vagy lecserélje őket. Az up-tempo stílus egyébként is nagyon fekszik a csapatnak - erről Derrick Favors annyit mondott, hogy nagyon tetszik neki a mostani játékuk, mert a gyors tempó mellett sokat is járatják a labdát, keresik egymást.

A Milwaukee Bucks vezetőedzője, Jason Kidd azt mondta Ohm Youngmisuknak (ESPN New York), hogy most már elhiszi azokat a pletykákat, miszerint tavaly decemberben meneszteni akarta őt a Brooklyn Nets. Elmondása szerint az, hogy nyáron két második körösért lemondtak ról a Bucks javára, meggyőzte őt erről a teóriáról - bár nagyon sokan úgy tudják, Kidd volt az, aki az elengedését kérte. Kidd azt is elmondta, hogy elhiszi Paul Pierce-nek azt, hogy nem ajánlott neki új szerződést a Nets, és nem is érti, minek cserélt akkor Pierce-ért és Kevin Garnettért a Brooklyn tavaly nyáron.

A Sacramento Kings tegnap nemcsak három játékostól szabadult meg, de lehívták Ben McLemore 2015/16-ra szóló csapatopcióját. A keretből kitett indiai származású center, Sim Bhullar állítólag visszatér a csapathoz, legalábbis a D-Ligás fiókegyütteshez, a Reno Bighorns játékosa lesz.

A Los Angeles Lakers hamarosan megválik Jeremy Tylertől Adrian Wojnarowski (Yahoo Sports) forrásai szerint, ugyanis a centernek ajánlata van Kínából, amit alá is fog írni. Tyler a tavalyi évet még a New York Knicksnél és a D-Ligában töltötte, nyáron cserélték a Sacramento Kingshez, ahonnan kitették, majd így írt alá nem garantált szerződést a Lakersszel.

A Minnesota Timberwolves hivatalosan is lehívta Anthony Bennett, Shabazz Muhammad és Gorgui Dieng 2015/16-os opcióját. Mindhármukat tavaly draftolták, tehát harmadik éves opciójukról van szó.

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus