Hírmorzsák 2014-10-25 (11:30)

Morrow is lesérült a Thundernél (4-6 hét). Megtörtént a Sixers-Nets csere. Kenyon Martin a Rockets segédedzője lesz? Anthony Davis opcióját lehívta a Pelicans, Austin Riversét azonban nem. A Hornetsnél Maxiell, a Thundernél Lance Thomas, a Warriorsnél pedig Justin Holiday harcolt ki helyet magának az alapszakaszra. Damian Inglis lába még mindig nem jött rendbe, a Bucks újonca további hat hetet kihagy. A Lakers lekéri a ligától a Nash sérülése miatt lehívható DPE kivételt. A Houston lehívta waiverről Earl Clarkot. A Pistons él Drummond és KCP 2015/16-os opcióival. A Spurs két játékost igazolt. Aldridge a Jordan márkánál.

Az Oklahoma City Thunder felett egyre sötétebb felhők gyülekeznek, hiszen újabb játékosuk esett ki: ezúttal Anthony Morrow MCL térdszalagja húzódott meg, ami miatt legalább 4-6 hetet ki kell hagynia. Kevin Durant egyik potenciális helyettesétől is búcsút kell tehát venniük egy időre, a lehetőségek száma egyre csökken - Perry Jones III és Jeremy Lamb előtt pedig nyílik az út, Scott Brooksnak lassan akkor is kötelező lesz őket játszatni, ha esetleg nem akarná.

Ugyancsak a Thunderhez tartozik, hogy Lance Thomas vívta ki a kerettagságot náluk - a RealGM információi szerint közölték vele, hogy az alapszakaszra is marad, ő lesz a 15. ember. Michael Jenkins, Talib Zanna és Richard Solomon küldetése lejárt az Oklahoma Citynél, mindhárman szabadlistán vannak már.

A Milwaukee Bucksnál is van egy sérült, ugyanis az idei draft 31. helyén kihúzott Damian Inglis jobb lábában nem jött helyre a törés, további legalább 6 hetet kell kihagynia.

A Los Angeles Lakersnél már azt tervezgetik, mit csinálnak Steve Nash-sel. Több lehetőségük van - megtarthatják és hagyhatják lejárni vagy elcserélhetik, ki is vásárolhatják, de az is opció, hogy simán visszavonul a kanadai ikon. Annyi biztosnak tűnik, hogy a csapat megkéri majd a ligától azt a 4.85 millió dolláros DPE kivételt, amire Nash hosszútávú sérülése miatt jogosultak - legalábbis Bill Oram (Orange County Register) forrásai szerint ez a tervük.

Hivatalosan is megtörtént a Philadelphia Sixers - Brooklyn Nets csere, a két csapat megegyezett egymással, hogy Marquis Teague és egy 2019-es második körös draftjog kerül Phillybe Casper Ware-ért cserébe. Utóbbi játékost valószínűleg kiteszi keretéből a Nets, így lesz 15 fős állományuk, míg a pickről annyit tudni, hogy a Milwaukee Bucks vagy a Sacramento Kings második köröse megy a Sixershez, amelyik jobb helyen lesz.

A Houston Rocketsnél több dolog is történt. Egyrészt lehívták a szabadlistáról Earl Clarkot, akit pár napja a Memphis Grizzlies tett waiverre - ezzel egyébként újra 20 fős a keretük. Másrészt a RealGM úgy tudja, hogy Kenyon Martin Houstonban járt tegnap, de nem játékosként szerepelne a Rocketsnél, hanem a szakmai stáb tagjaként tevékenykedne, mint segédedző. Martin részt vett az edzésen is egyébként, ami miatt több Rockets-játékos is úgy gondolta, még folytatná pályafutását, de a hírek szerint a texasiak egy játékosok fejlesztésével foglalkozó edzői posztot ajánlottak fel neki.

A New Orleans Pelicansnél is elérkezett a döntések napja. Abban nem sok meglepetés van, hogy lehívták Anthony Davis negyedik évre szóló, 2015/16-os csapatopcióját, Austin Rivers esetében azonban eddig tartott a bizalom, nála nem élnek ezzel a lehetőséggel, így jövő nyáron szabadügynök lesz a hátvéd. Elköszöntek tegnap Kevin Jonestól és DJ Stephenstől is, így 15 fős lett keretük, készen állnak a szezonra.

További opciólehívások, rostermozgások. A Charlotte Hornetsnél közölték Jason Maxiell-lel, hogy marad az alapszakaszra is annak ellenére, hogy nem garantált szerződést kötöttek vele az előszezonban. A Detroit Pistons lehívta Kentavious Caldwell-Pope és Andre Drummond 2015/16-ra szóló csapatopcióit. A San Antonio Spurs leigazolta Robert Vadent és Fuquan Edwint - így a bajnok kerete jelenleg 18 főt számlál.

A Portland TrailBlazers sztárja, LaMarcus Aldridge ezentúl a Jordan márkát fogja képviselni - jelentette be a cég.

A végére pedig egy magyar vonatkozású hír: a Golden State Warriors öt játékostól is megszabadult, elköszöntek ugyanis Jason Watt-tól, Jason Kaponótól, Sean Kilpatricktől, Aaron Crafttól és James Michael McAdoo-tól is. Azt is nyilvánosságra hozta a Warriors, hogy Justin Holiday marad a keretben, vele együtt 15 főt számlálnak az oaklandiak.

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus