Hírmorzsák 2014-11-04 (21:45)

78-82 millió lehet a sapka 2016 nyarán. Durant szerint a Thunderben bajnok lehet, de a végső győzelem a legfontosabb neki, kivárhat 2017-ig is a nagyobb maximum reményében, és szerinte bárhonnan képes hatással lenni a washingtoni közösségre, nem kell ehhez hazaigazolnia. A Houston is meg akarja szerezni Durantet. A Thundernél biztosak abban, hogy meg tudják tartani Jacksont. Négyen vannak versenyben a Thunder "16." kerethelyére. Kalin Lucast leigazolta a Memphis, Tony Allent 15.000 dollárra büntették. Noah megbetegedett, lehet, hogy kihagyja a mai meccset. Inglest újra akarta igazolni a Clippers, a Jazz közbeszólt. Shaq és Barkley a True Detective harmadik évadjának "castingján" (videó).

2016 nyarán 78 és 82 millió dollár között lehet a fizetési sapka, legalábbis Zach Lowe (Grantland) forrásai szerint a liga ezt ajánlotta fel a Játékosok Szakszervezetének a két fél legutóbbi beszélgetésekor - mint ismeretes, akkor kezdődik az új TV-szerződés, de az NBA nem szeretné, ha egyik évről a másikra 20-30 millió dollárral nőne a cap. A következő idényre előrejelzett 66.5 milliós sapkához képest ez így is jelentős ugrás lenne, és több együttesnek is lenne helye például Kevin Durant leigazolására. Több csapat úgy gondolkodik, hogy az Oklahoma City Thunder kiscsatára már leszűkítette a választást: vagy marad a Thundernél, vagy hazatér, a Washington Wizardshoz igazol.

Több gárda azonban úgy érzi, ez még egyáltalán nem lefutott, ráadásul az HBO készített egy dokumentumfilmet Durantről "The Offseason" címmel, és bár ebben a játékos elmondja, hogy semmi kétsége afelől, hogy a Thunder bajnoki címet tud nyerni, a film üzenete egyértelmű: bajnok akar lenni, és ehhez hajlandó elhagyni Oklahoma Cityt, amennyiben kétségek merülnének fel benne a későbbiekben, hogy erre a Thundernél képes lehet.

Az is elképzelhető, hogy Durant lehívja utolsó évét is 2016 nyarán, így 2017-ben lenne csak szabadügynök. Azon a nyáron a lockout sem elképzelhetetlen, de a lényeg az lenne, hogy Durant akkor 10 éves "veterán" lesz már, amivel a sapka 35%-át jelentő maximumra lenne jogosult, míg 2016-ban csak 30%-os maximumot kaphat. Plusz azt is megnézheti Durant, mit csinál Russell Westbrook és Serge Ibaka, nekik is 2017-ben jár le a kontraktusuk.

Marc Stein (ESPN) értesülései szerint a Houston Rockets is sorban fog állni Durantért - nem meglepő, hiszen a Houstonnál az utóbbi 2 évben gyakorlatilag minden sztár nevét bedobták már.

Duranttől az ESPN Mike & Mike Show című műsorában megkérdezték, hogy inspirálta-e őt LeBron James hazatérése, és az, hogy mennyire megmozgatta ez a dolog a clevelandi lakosságot, fiatalokat. Durant azt válaszolta erre, hogy nem gondolkodott még ezen, de szerinte bárhol játszik, képes arra, hogy nagy hatást gyakoroljon a washingtoni emberekre. Úgy érzi, Oklahomában is ezt teszi, ezt pedig a körülötte lévők is látják. Szereti a csapatot és a várost is, ahol most van, bármilyen közhelyesen is hangzik ez, mert mindenki ezt válaszolja, ha megkérdezik, de nála tényleg így van.

Maradjunk az Oklahoma Citynél: Chris Mannix (Sports Illustrated) úgy tudja, hogy a Thundernél magabiztosak Reggie Jackson megtartásával kapcsolatban, a csapatnál úgy számolnak, hogy minden ajánlatot tudnak majd tartani a hátvédért. Mivel már így is le van kötve 63.5 millió dollárjuk a következő idényre, Jackson megtartásához valószínűleg a luxusadó szintje fölé kell menniük, márpedig erre a múltban még nem volt példa esetükben.

Szintén a Thunderhez tartozik, hogy a The Oklahoman című napilap értesülései szerint John Lucas III, Ish Smith, Diante Garrett és Michael Jenkins azok, akik között dönt a csapat, hogy kit igazoljanak le, amíg ennyi sérültjük van - már amennyiben megkapják az ún. hardship exception nevű kivételt a ligától. Amennyiben szerdáig megkapják ezt az opciót, akkor valószínűleg a péntek esti, Memphis elleni hazai meccsen már pályára léphet az új igazolás.

Egy Lucas, Kalin Lucas már nincs csapat nélkül, miután ma a Memphis Grizzlies bejelentette, hogy leigazolták az irányítót. A játékmester már a nyári ligát és az edzőtábort is a Grizzliesnél töltötte. A Memphishez tartozik az is, hogy Tony Allent 15.000 dollárra büntették, miután szándékosan ellökött, megütött egy alapvonali kamerát a ma hajnali mérkőzésen.

A Chicago Bulls lehet, hogy mégsem lesz ma teljes állománnyal a pályán, ugyanis Joakim Noah megbetegedett, nem is volt a ma délelőtti dobóedzésen, és valószínűleg kihagyja az Orlando Magic elleni összecsapást.

A Los Angeles Clippers vezetőedzője, Doc Rivers azt nyilatkozta Jody Genessynek (Deseret News), hogy Joe Inglest ugyan szabadlistára tették az alapszakasz kezdete előtt, de az eredeti tervek szerint újraigazolták volna, amint lekerül a szabadlistáról. A Utah Jazz közbeszólt, lehívta az ausztrál kiscsatárt waiverről, így a Clippers terve kútba esett. Szint Genessy és a Jazz: a GM, Dennis Lindsey nemcsak a mostani keret fejlődésében bízik, szeretné a fiatalok javulását felhasználni a jövő nyári szabadügynök piacon, nagyon agresszíven próbálja majd keresni az állomány javításának lehetőségét.

A végére pedig Shaquille O'Neal és Charles Barkley, akik a True Detective nevű sorozat harmadik évadjának "castingján" voltak jelen - amit a Game of Zonest is jegyző Bleacher Report tartott:

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus