Hírmorzsák 2014-11-11 (22:00)

Anthony Davis nem akar többet csinálni, mint amennyit a játék enged neki. A Spursnek nem, a Heatnek viszont elég jól megy támadásban. Blatt szerint védekezésben nem lehetnek üres járataik. Rose azért üli ki néha a meccseket, mert már a kosárlabda utáni jövőjére is gondol. Morrow felépült, ma már lehet, hogy játszik a Bucks ellen. Millsap jól érzi magát a Hawksnál, a szabadügynökpiaccal egyelőre nem foglalkozik. Faried szerint a Nuggetsnél mindenkinek elege van a vereségekből.

A New Orleans Pelicans erőcsatárának, Anthony Davisnek eddig egészen pazar éve van - 24.8 pont mellett 13.0 pattanót, 2.0 gólpasszt, 2.5 labdaszerzést és 4.2 blokkot átlagolt az első hat meccs alatt. Davis a Grantland újságírójának azt nyilatkozta, hogy ő abban a rendszerben akar maradni, amit a csapat játszik. Magabiztosnak kell lennie, de a türelemnek is nagy szerepe van abban, hogy ennyire jól megy neki a játék. Egyáltalán nem akar többet csinálni, mint a szerepe, hagyja, hogy a helyzetek maguktól alakuljanak ki, és egyáltalán nem erőlteti a dobásokat - szerinte sokkal könnyebb így a játék.

LeBron James is dicsérte a magasembert a ma hajnali Cavs - Pelicans előtt, de erről annyit mondott Davis, hogy neki csak az a lényeg, hogy nyerjenek, hogy rájátszásba jussanak, hogy bajnokságot nyerjenek. Ez az, amit James már elért, ő azonban még nem, ezért csak ez lebeg a szeme előtt. Sokat jelent számára LeBron dicsérete, elismerése annak a munkának, amit tavaly végzett el, és ami most kezd megmutatkozni a pályán, de azt is hozzátette, hogy nem elégedhet meg, tovább kell dolgoznia, fejlődnie.

A ma hajnali mérkőzést követően a Cleveland Cavaliers edzője, David Blatt is megszólalt, aki az ESPN-nek elmondta, csalódott, amikor védekezésben hosszú ideig tartó kihagyásaik vannak. Szerinte játékosainak meg kell értenie, hogy ahhoz, hogy a legjobb, nagyszerű, vagy jó csapatokat meg tudjanak verni, amilyen a New Orleans is volt, nem aludhatnak el egy meccs vagy akár csak egy negyed bizonyos részeire sem védekezésben, folyamatosan magas szinten kell hátul teljesíteniük.

A Chicago Bulls sztárja, Derrick Rose Nick Friedellnek (ESPN) elárulta, tudja, hogy sokakat idegesít, amikor kiüli a meccseket és látják őt a cserepadon, de szerinte azt nem értik meg ezek az emberek, hogy ő nemcsak emiatt az év miatt pihen vagy óvatos a kisebb sérüléseivel. Hosszútávon gondolkodik, azok az események lebegnek a szeme előtt, amiken majd pályafutása után kell részt vennie - nem akar úgy elmenni a találkozóira vagy a fia érettségijére, hogy mindene fáj, csak azért, mert valamit rosszul csinált a múltban. Próbál okos lenni már most, és előre gondolkodni.

A San Antonio Spursnek eddig a támadójáték nem megy, csak a 29. helyen állnak a 100 támadás alatt elért pontok tekintetében - elég meglepő ez a tavalyi szezont követően, mikor dominálták a ligát. A bajnok egyelőre jóval kevesebb tiszta dobóhelyzetet teremtett, sokkal többször dobnak cselezések, leütés után, a támadóidő végén, és a sarokból is kevesebb hármast vállalnak. A tavalyi emlékekből talán még a csapat sem akar nagyon táplálkozni, legalábbis Gregg Popovich vezetőedző elmondása szerint soha nem fognak jobban játszani annál, amit a döntő harmadik, negyedik és ötödik mérkőzésén mutattak támadásban.

A Spursszel ellentétben a Miami Heatnek elég jól megy eddig, ötödikek a támadási hatékonyságban, ami igen meglepő azok után, hogy LeBron James távozott, és többen azt hitték, ez komolyabban meg fogja őket viselni. Erik Spoelstra vezetőedző azt nyilatkozta, hogy a főbb irányvonalak nem változtak náluk, maximum az, hogyan végzik el a szükséges feladatokat. A floridaiak gyorsaságra és spacingre épülő játéka mindenesetre működik, hiszen nagyjából ugyanannyi triplát dobnak a sarokból, mint LeBronnal, ráadásul kosaraik 64.5%-át gólpassz előzi meg (másodikok ezzel a ligában), ami emelkedést jelent a tavalyi 58.8%-hoz képest.

Az Oklahoma City Thunder swingmanje, Anthony Morrow felépült MCL-húzódását követően, és a RealGM forrásai szerint szinte biztosan bemutatkozik ma este új csapatában a Milwaukee Bucks elleni találkozón - játéka Scott Brooks vezetőedző elmondása szerint kérdéses.

A New York Post munkatársa az Atlanta Hawks erőcsatárát, Paul Millsapet kérdezte a ma hajnali Knicks-Hawks mérkőzés előtt a jövő nyárról - a magasember szabadügynök lesz. Millsap azt válaszolta, hogy egyelőre nem akar ezzel foglalkozni, próbálja olyan szinten elnyomni ezt magában, amennyire csak lehet, majd a szezon végén meglátja, mi történik. Szerinte minden csapat lehetőség lehet majd számára az off-szezonban, de jelenleg az Atlantához hűséges. A szabaügynök piac az más kérdés, majd megnézi, mik az opciói, de jelenleg jól érzi magát a Hawksnál. Azt is elmondta, hogy jóban van Derek Fisherrel, volt a csapattársa, és egyáltalán nem lepődött meg azon, hogy edző lett. Szerinte a Knicks trénere jó ember, nagyszerű csapattárs volt, aki a játékot is nagyon értette.

A Denver Nuggets öltözője állítólag elég élénk volt a Portland TrailBlazers elleni zakót követően, amivel 1-5-re módosult a coloradóiak mérlege. A meccs után Kenneth Faried azt nyilatkozta, nagy szükségük van egy győzelemre, méghozzá minél előbb, mert a Nuggetsnél gyakorlatilag mindenkinek elege van abból, hogy szomorúan és csalódottan kell bemenniük az öltözőbe minden meccs után.

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus