Hírmorzsák 2014-11-17 (21:00)

Joe Johnson közel állt ahhoz 2010-ben, hogy a Knickshez igazoljon. Klay Thompsonnak ugyanebben az évben a Lakers megígérte, elviszik az első körben a drafton. Steph Curry szerint Kerr nagyon jó munkát végzett velük a nyáron és az edzőtáborban. Clarkson szerint Kobe nagyon sok hasznos tanáccsal látja el őket. George Karl közelről figyeli a denveri eseményeket, a csapat egyelőre nem pánikol. McHale szerint Love és Garnett hasonló körülmények között távoztak Minnesotából. Rose ma biztosan nem játszik, Bargnani viszont már edzhet, szombaton elkezdheti az idényt is. D-Liga mozgások (Warren, Ennis, Moreland, James Young, Powell, Kirk)

Bár túl sok jelentősége nincs, hiszen a múlt nem fog megváltozni, de Joe Johnson 2010 nyarán majdnem a New York Knickshez igazolt - végül 6 évre 123.7 millió dollárért az Atlanta Hawkst választotta. A játékos Fred Kerbernek (New York Post) azt nyilatkozta, hogy a Knicks volt az első csapat, amellyel akkor találkozott. Elmondása szerint a prezentációval nem volt gondja, nagyon szépen előadta a dolgokat az akkori vezetőedző, Mike D'Antoni, valamint James Dolan és Allan Houston.

Ettől függetlenül egy dolog nem tetszett neki, méghozzá az, hogy megmondták: szüksége lesz egy helyre Westchesterben és egyre a városban is, és hogy nagyjából 5 milliót fog csak erre elkölteni. Atlantában már egy jó csapat várta, amely évről évre egyre jobb lett, egy helyen volt az edzőközpont és a csarnok is, nem kellett semmi plusz kiadással számolnia, és forgalommal együtt is nagyjából 20 perc kellett neki ahhoz, hogy beérjen a Hawkshoz, innentől kezdve pedig nem is gondolkodott azon, hogy New Yorkot válassza.

Szintén a múlthoz tartozik, hogy Marc J. Spears (Yahoo Sports) értesülései szerint Klay Thompsonnak ígérete volt a Los Angeles Lakerstől, hogy amennyiben jelentkezik a 2010-es draftra, akkor ki fogják választani az első körben. A dolog azért érdekes, mert a Lakers a saját 2010-es első körösét már korábban elcserélte, csak a Memphis második körös pickje (38.) volt náluk. A dobóhátvéd úgy döntött, hogy harmadik évét is lehúzza az egyetemen, azt követően vitte el a Golden State Warriors a 2011-es játékosbörze 1/11-es választási jogával.

Maradjunk a Warriorsnél: Stephen Curry védte talán legjobban volt trénerét, Mark Jacksont, ám az irányítót meggyőzte Steve Kerr a nyár folyamán. Curry David Aldridge-nek (nba.com) azt nyilatkozta, hogy nagy volt a bizonytalanság, senki nem tudta mi lesz, de Kerr mindenkit egyenként megkeresett a nyáron, próbálta őket megismerni, illetve közölni mindenkivel, mit vár el a pályán, ez pedig megnyugtatta őket. Bíznak az edzőjükben, tudják, hogy felkészült, nekik pedig a pályán kell mindent megtenniük a győzelemért. Curry szerint az edzőtábor is jól sikerült, kicsit könnyedebb volt, Kerr arra is odafigyelt, hogy szórakozás is legyen elég.

És ha már a Lakers is szóba került, róluk se feledkezzünk meg: bár Kobe Bryant 24.4 mezőnydobást átlagol mérkőzésenként, nem haszontalan a fiatalok számára így sem. Az egyik újonc, Jordan Clarkson Mark Medinának (Los Angeles Daily News) azt nyilatkozta, hogy meg sem tudja ismételni, amit Kobe mond neki. Nagyon sokszor gondolta úgy, hogy bárcsak lenne egy felvevője, azt elrejtené a zsebében, hogy mindent fel tudjon venni, amit Bryant mond, annyi hasznos dolgot tudnak meg tőle.

Szintén Spearstől származik az információ, hogy George Karl egyik volt segédedzője szerint a tréner még mindig szeretne edzősködni az NBA-ben, és elég komolyan figyeli a Denver Nuggetsnél zajló eseményeket. Mint ismeretes, Karl 2012/13-ban az év edzője volt, de miután a coloradóiak kiestek a PO első körében, a vezetés szerződésének utolsó éve előtt menesztette - azóta ül korábbi helyén Brian Shaw, ő pedig az ESPN szakértőjeként dolgozik. A Denver GM-je, Tim Connelly a Denver Postnak azt mondta, egyelőre nem pánikolnak és nem is terveznek drasztikus lépéseket. Egyelőre nem játszanak jól, de úgy érzi, még korai lenne következtetéseket levonni.

A Minnesota Timberwolves egykori elnöke, Kevin McHale a Boston Globe-nak azt nyilatkozta, szerinte nagyon hasonlóak azok a körülmények, amik Kevin Love elcseréléséhez vezettek azokhoz, amelyek anno Kevin Garnett távozását jelentették. McHale szerint mindkét esetben a kisebbik rossz közül kellett választania a Minnynek: vagy elengedik ingyen a játékost, vagy megpróbálnak a lehető legtöbbet kapni érte, és onnan építkezni. Flip Saundersszel nagyon együtt érzett, mert elmondása szerint ilyenkor nem egyszerű dönteni egyik oldal mellett sem.

A sérültrovatba tartozik, hogy Derrick Rose biztosan kihagyja a hajnali, Los Angeles Clippers elleni találkozót. A New York Knicksnél viszont visszatérőről számolhatunk be, ugyanis Andrea Bargnani zöld utat kapott az orvosoktól, elkezdhet teljes intenzitással edzeni. Ha nem lesz visszaesés állapotában, akkor szombaton, a Philadelphia Sixers elleni találkozón mutatkozhat be.

A Sacramento Kings visszahívta a D-Ligából Eric Morelandet - a magasember a hétvége folyamán két mérkőzésen lépett pályára, 15 pontot és 13 pattanót átlagolt. A Phoenix Suns is visszarendelte a nagycsapathoz TJ Warrent és Tyler Ennist - előbbi 36 pontot, utóbbi pedig 22 pontot és 7.5 gólpasszt átlagolt két meccsen. A Cleveland Cavaliers Alek Kirköt hívta vissza - egyetlen meccse volt a Canton Charge-nak, amíg lent volt, de ezen sem lépett pályára. A Boston Celticshez visszatért James Young és Dwight Powell is - egy meccsük volt lent, mindketten 21 pontot szereztek, Powell emellett 17 pattanót is lekapott.

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus