Hírmorzsák 2014-11-19 (10:45)

Dwight Howard gyerekbántalmazásos ügyét újranyitják. McCollum jobb mutatóujja (4 hét), Pekovic jobb csuklója (1 hét) sérült. LeBron nem akar annyit játszani, amennyit most kénytelen. Rivers nem hitt a Suns három hátvédes rendszerében, most már meggyőzték őt a látottak. Bazemore örül, hogy garantált szerződése van, nem a Lakers gyenge előző idénye miatt hagyta ott a csapatot. Stephenson szerint ki fogják őt fütyülni Indianában, apja szerint nehezen hagyta ott fia a Pacerst. D-Liga mozgások (Nick Johnson, Jerrett)

A Houston Rockets centere, Dwight Howard a sok szóbeli támadás mellett mással is a hírekbe került a napokban. Egy Georgia állambeli rendőrség ugyanis újra megnyitotta ügyét, amelyben gyerekbántalmazással vádolják. A középjátékos állítólag övszíjjal verte meg 7 éves kisfiát - Howard a hírek szerint ezt be is ismerte a rendőröknek, elmondása szerint ugyanis őt is így nevelték, nem mérte fel, hogy ez rossz, de erről a beismerésről nincsenek hitelesebb információk a TMZ-nél. A játékos ügyvédje azt mondta, csak a gyerek anyja próbálja felhasználni az esetet, hogy több pénzt csikarjon ki Howardból, de ezt az ügyet Floridában egyszer már lezárták szeptemberben, nem találták bűnösnek a centert, reményei szerint pedig ugyanerre jutnak majd Georgiában is.

A Los Angeles Clippers elnöke és vezetőedzője, Doc Rivers Paul Corónak (Arizona Republic) bevallotta, nyáron eléggé furcsállta, mikor a Phoenix Suns sign-and-trade-del megszerezte Isaiah Thomast, ő azt gondolta, hogy csak Eric Bledsoe távozására készülnek fel. Rivers azt mondta, hogy a három hátvéd fantasztikus, minden csapatnak meggyűlik a baja azzal, ha meg akarja őket fogni. Elismerte, nem igazán számított erre, de megemeli a kalapját a Suns előtt, mert tényleg működik.

A Charlotte Hornets dobóhátvédje, Lance Stephenson már elképzelte, milyen lesz az, amikor az Indiana Pacers elleni találkozón bemondják majd a nevét - magyar idő szerint hajnalban csap össze a két együttes Indianában. Stephenson szerint ki fogják őt fütyülni. Édesapja az Indianapolis Starnak azt nyilatkozta, hogy nehéz döntés volt otthagyni a csapatot, de nem volt más választásuk - a Pacers leigazolta CJ Milest, onnantól pedig nem volt már sansz arra, hogy fia marad Indianában.

Nem arról volt szó elmondása szerint, hogy "b*ssza meg a Pacers", nehéz volt ezt a döntést meghozniuk. Nem is gondolta, hogy lehetséges ez az opció - ha valaki a szabadügynökpiac nyitása előtt kérdezte volna, akkor azt mondta volna, hogy Lance egész hátralévő karrierjére marad Indianában, mert ez volt az egyik céljuk. Személy szerint nagyon hisz abban, hogy annál a csapatnál kell maradni, amelyik draftolt, de végül nem így alakultak a dolgok.

Az Atlanta Hawks hátvédje, Kent Bazemore Mark Medinának (Los Angeles Daily News) elmondta, a garantált szerződés miatt választotta nyáron a Hawkst - két évre 4 millió dollárért írt alá Atlantába. Bazemore szerint a nem garantált kontraktusnál nincs rosszabb, főleg január környékén, amikor jön a határidő, hogy vagy kirakják vagy garantálttá válik szerződése. Egyáltalán nem tud olyankor aludni az ember, most viszont csak a munkára, a játékra kell koncentrálnia.

Saját bevallása szerint távozásának semmi köze nem volt az aranysárga-lilák tavalyi 25-57-es mérlegéhez - elmondása szerint ők a Lakers, most is biztos azon fáradozik Mitch Kupchak GM és a tulajdonos, Jim Buss, hogy az élmezőnybe juttassák vissza a gárdát. Sok bajnokságot nyertek, ez pedig soha nem merül már feledésbe. Mindig is ott lesznek a középpontban akkor is, ha jók, és akkor is, ha nem, folyamatosan helyük lesz a hírekben, és egy csomó TV-s meccset kapnak függetlenül attól, hol állnak éppen a tabellán.

A ligában LeBron James átlagolja a harmadik legtöbb játékpercet (39.1), de szorosan ott van mögötte a negyedik és ötödik helyen Kyrie Irving (38.4) és Kevin Love (37.0). James a Cleveland Plain Dealernek azt nyilatkozta erről, hogy lejjebb kell szorítaniuk ezeket a számokat, ő személy szerint nem akarja ezt csinálni egész idényben. Persze nincsenek könnyű helyzetben, hiszen össze kell rakniuk játékukat, ritmust kell találniuk, nem is ugorhatnak át egyetlen lépést sem, de emellett okosnak kell lenniük.

Sérülések-rovat. A Portland TrailBlazers másodéves hátvédje, CJ McCollum eltörte a jobb mutatóujját a kedd hajnali, New Orleans Pelicans elleni győzelem alkalmával. A játékos egy hónapot biztosan kihagy, ugyanis négy hét múlva vizsgálják meg újra állapotát. A Minnesota Timberwolvesnál Nikola Pekovicot kell nélkülözni most egy ideig, a jobb csuklója sérült meg a montenegrói centernek, így a következő három mérkőzést biztosan kihagyja, a jövő héten vizsgálják meg újra.

A Houston Rockets a D-Ligába, a Rio Grande Valley Vipershez küldte Nick Johnsont - az újonc hátvéd három mérkőzésen ugyan pályára lépett a texasiaknál, de mindössze 11 percet töltött a parketten összesen. Az Oklahoma City Thunder Grant Jerrettet küldte az Oklahoma City Blue-hoz - másodjára jár "lent" a játékos idén, de először csak három órát tartózkodott a D-Ligában egy edzés erejéig.

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus