Hírmorzsák 2014-11-21 (11:00)

Carmelo szerint nagyon sokan félreértik őt. Brewert egyelőre nem cseréli a Minny. Parsons hálás a Rocketsnek, hogy már idén nyáron szabadügynök lett. Rivers szerint Ray Allen még játszani fog az NBA-ben. Bosh szerint jó oldala is van annak, hogy Wade most sérült. Hinrich mellkassérülést szenvedett. Noah szerint le kell kicsit higgadnia. McDermott még csak tanulja a dolgokat a Bullsnál. A Memphisnél heten is vírusfertőzéssel bajlódnak, Lucast és Whiteside-ot már ki is tették a keretből. MWP életének legrosszabb napja volt a Malice at the Palace. Haywood tudja, hogy szerződése értékesebb, mint játéka. Az NBPA fellebbezhet Taylor eltiltása miatt. Nem lesz "Iverson-cipő" a Nike-tól. D-Liga mozgások (Ledo, Payne, Jerrett)

A New York Knicks sztárja, Carmelo Anthony Eli Saslow-nak (ESPN: The Magazine) azt nyilatkozta, szerinte New Yorkba való visszatérése csak rontott megítélésén, mint hogy javította volna azt. Melo úgy érzi, nagyon sokan értik őt félre. Sportolóként nincs sok súlya annak, mit mond, mivel bármit tesz vagy jelent ki, az embereknek megvan a véleménye róla, így aztán nem jön át az, amit ő szeretne mondani, mindenki csak a saját értelmezése szerint értékeli a hallottakat. Az emberek mindenféle dolgot társítanak hozzá, formálják a megítélését, ő pedig nem sokat tehet ez ellen.

Azt is hallotta például, hogy neki csak a pénz számít, de ez nem igaz, szeretett volna olyas valaki mellett dolgozni, aki volt már sikeres. Saját bevallása szerint nagyon is számít neki a róla kialakult imidzs és a megítélése, és ez szerinte mindenkinél így van, akár bevallja valaki, akár nem. Anthony arról is beszélt, hogy nem nagyon tetszik neki, hogy minden évben előjön, be tudja-e bizonyítani, hogy nyerő típus. Az emberek minden szezon előtt elmondják, hogy majd most kiderül, nagyszerű játékos-e vagy közel sem annyira, hogy be tudja-e futni a neki szánt karriert, vagy csalódás lesz összességében. Elmondása szerint ha nagyon őszinte akar lenni, akkor nagyon unja már ezt.

Úgy tűnik, hogy bár a Houston Rockets nagyon sietne egy cserével, a Minnesota Timberwolves egyelőre nem kész belemenni egy Corey Brewert érintő üzletbe - vagy csak próbálják felverni némileg az árát. A gárda elnöke, Flip Saunders azt nyilatkozta, hogy túl értékes a swingman számukra ahhoz, hogy elcseréljék, és hozzátette, nagyon is érti, miért akarják a kosarast bajnokesélyes csapatok megszerezni - a Rockets mellett a Cleveland Cavaliersszel kapcsolatban került elő Brewer neve.

A Dallas Mavericks kiscsatára, Chandler Parsons Dwain Price-nak (Fort Worth Star-Telegram) azt nyilatkozta, karácsonyi ajándékot ugyan nem küld a Houston Rocketsnek, de nagyon hálás nekik azért, hogy egy évvel korábban "kiengedték" a piacra, így egy évvel hamarabb kaphatott nagy szerződést. Parsons elmondása szerint értette a logikát, miért most történt ez meg - így korlátozott szabadügynök lehetett, jövőre korlátozások nélkül mehetett volna bárhova -, de a Dallas nagyon jól kitalálta, hogyan lehet elérni a Houstonnál, hogy elengedjék őt. Ez üzlet, és nagyon hálás a Rocketsnek azért, hogy lehetőséget adtak neki, először is a draftolásával, három nagyon szép évet húzott le ott.

A ma hajnali Miami Heat - Los Angeles Clippers mérkőzést követően a vendégek elnöke és vezetőedzője, Doc Rivers azt nyilatkozta, szerinte Ray Allen játszani fog még az NBA-ben, és szerinte most helyesen cselekszik, hogy kivár és megnézi, mely gárdába illik legjobban, melyikben játszana legszívesebben. Rivers egy félmosollyal az arcán azt is hozzátette, biztos benne, hogy náluk tér vissza Allen.

A Heat magasembere, Chris Bosh még a mérkőzés előtt azt mondta Shandel Richardsonnak (Sun-Sentinel), hogy szerinte jó és rossz dolog is egyben az, hogy Dwyane Wade sérülés miatt most hiányzik pár meccsig. Úgy gondolja, hatalmas űrt kell betölteni nélküle, szeretnék is, ha ott lenne velük a parketten, de így az újoncok és az újonnan érkezők is nagyobb feladatokat kapnak, több tapasztalatot szereznek, így gyorsabban kialakulhat a jó csapategység.

A ma hajnali sacramentói vereség további vezéráldozattal járhat a Chicago Bulls szempontjából, ugyanis Kirk Hinrich mellkassérülést szenvedett. A röntgen negatív volt, de könnyen elképzelhető, hogy a ma esti, Portland TrailBlazers elleni összecsapást kihagyja az irányító. Tavaly Joakim Noah eldobott pár "f*ck"-ot a Kings ellen - amiért ki is állították -, és idén is kapott egy technikait. A francia center azt nyilatkozta, hogy eszébe jutott a tavalyi dolog. Le kell nyugodnia az ilyen helyzetekben még akkor is, ha ő általában ilyen érzelemmel teli. Nyerni akar, ehhez pedig okosabbnak kell lennie.

A Bulls egyik újonca, Doug McDermott a Basketball Insiders újságírójának azt nyilatkozta, egyáltalán nem könnyű elsőévesnek lenni, és még mindig keresi a helyét, a neki megfelelő szerepet a csapatban. Még nagyon kevés telt el a szezonból, próbál védekezésben egyre többet fejlődni, megtanulni a figurákat. Lépésről lépésre halad előre, és úgy érzi, nagyon fontos szerepe lehet az együttesnél, nemcsak mint kinti dobó, hanem mint egy all-around játékos.

A Memphis Grizzliesnél nem sérüléshullám söpör végig a kereten, hanem vírus támadta meg a csapatot, most már heten betegedtek meg - Tony Allen, Courtney Lee, Jon Leuer, Beno Udrih, Jarnell Stokes, Quincy Pondexter és Kosta Koufos. A Grizzlies ma este a Boston Celtics vendége lesz, érdekes felállásban léphetnek pályára. A csapat egyébként alig egy nappal azután, hogy Kalin Lucast és Hassan Whiteside-ot leigazolta, mindkettejüket kitette a keretből.

A Játékosok Szakszervezete tegnap este bejelentette, hogy készek fellebbezni a ligánál Jeffery Taylor 24 meccses eltiltása miatt - a játékostól függ, beadják-e a keresetet, mert ha ő elfogadja az ítéletet, akkor mindegy, mit akar a Szakszervezet. Michele Roberts szerint a büntetés túlzott, precedens nélküli és nem felel meg a kollektív szerződésnek, és az NBPA vezetője szerint Adam Silver komisszárnak semmi joga nincs újraírni a szabályokat.

A Cleveland Cavaliers centere, Brendan Haywood Chris Haynesnek (Northeast Ohio Media Group) elmondta, megérti, hogy a csapatok valószínűleg értékesebbnek látják nem garantált szerződését, mint a pályán mutatott teljesítményét. A középjátékos úgy fogalmazott, hogy nem igazán aggódik emiatt, mivel túl sok mindent nem tud ezzel kezdeni. Ha valaki úgy gondolja, értékes cserealap lehet, vagy a Cavs úgy ítéli meg, hogy tudnak érte szerezni valakit, aki segíthet, esetleg ki tudnak takarítani vele együtt némi fizetést, akkor azt fogják tenni, amit akarnak és amit tenniük kell, neki ebbe nincs beleszólása.

A Dallas Mavericks a D-Ligába, a Texas Legendshez irányította Ricky Ledót - a dobóhátvéd még egyetlen mérkőzésen sem lépett pályára ebben az idényben. Az Oklahoma City Thunder Grant Jerrettet máris visszahívta az Oklahoma City Blue-tól. Az Atlanta Hawks a Fort Wayne Mad Antshez irányította erőcsatárát, Adreian Payne-t, aki először jár lent a D-Ligában idén.

Két napja volt 10 éve, hogy a Detroit Pistons - Indiana Pacers meccsen kitört a Malice at the Palace néven elhíresült verekedés, amely után Metta World Peace-t - akkori nevén Ron Artestet - egész évre eltiltották. MWP twitteren megemlékezett a dologról: elmondása szerint élete legrosszabb napja volt az, és örül, hogy tovább tudott lépni. Azt is leírta a kiscsatár, hogy nagy haverok azóta azzal a férfival, aki a közönségből megdobta őt egy pohár sörrel.

A végére egy kicsit más: a Nike mégsem ad ki egy olyan cipőt, amely Allen Iverson karrierjének állítana emléket, a Philadelphia Sixers egykori sztárja ugyanis kérdőre vonta őket, felhasználhatják-e régi mezszámát, illetve klubja színeit. Iverson 1996-os draftolása óta a Reebokkal áll szponzori szerződésben, akik a Nike egyik riválisai. A Nike egy olyan cipőt akart egyébként piacra dobni, amelynek sarkán a 3-as szám áll, és fehér-kék-piros színű - erről mondtak most le, még mielőtt jogi útra került volna a dolog.

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus