Hírmorzsák 2014-11-26 (21:30)

David West pénteken, a Magic ellen visszatérhet. A Knicks attól tart, hogy Melo hátsérülése egész szezonban hátráltatni fogja. Smart már edz. Thibodeau nagyon dicsérte Butlert. Van Gundy szerint mindenki tudja a Pistonsnál, nem lesznek jók egyik napról a másikra. A nap statisztikái a Rose-Butler párosé, valamint Steph Curryé. Nené talpínszalagja húzódott meg, Jennings bal hüvelykujjával vannak gondok, míg Darren Collison bal combja nincs teljesen rendben. A Lakers Earl Clarkkal tárgyal. A Pistons a D-Ligába küldte Tony Mitchellt.

Az Indiana Pacers egyik legnagyobb hiányzója, David West úgy készül, hogy pénteken, az Orlando Magic ellen már visszatérhet. A játékos az Indianapolis Star munkatársának elmondta, Frank Vogel vezetőedző hozza majd meg a végső döntést, de jól érzi magát, jó állapotban van bokája - amely egyébként még október 18-án, a Dallas Mavericks elleni előszezon meccsen sérült meg. Az elmúlt héten produktív tudott lenni edzéseken is, nem volt visszaesés állapotában, és Vogel is azt mondta, reményei szerint a Magic ellen már bevetheti Westet is.

Szintén visszatérés: a Boston Celtics újonc hátvédje, Marcus Smart ma már edz. A játékos november eleje óta szorult oldalvonal mellé, miután súlyos bokasérülést szenvedett ő is.

A New York Knicksnél Carmelo Anthony ezen az idegenbeli túrán már nem játszik hátgörcsei miatt - nemcsak a mai, Dallas Mavericks elleni összecsapáson nem lesz tehát, hanem két nap múlva, az Oklahoma City Thunder ellen sem. Marc Berman (New York Post) forrásai szerint a Knicksnél attól tartanak, hogy egész évben problémája lehet Anthonynak a hátával. Derek Fisher vezetőedző azt nyilatkozta erről, hogy a hátsérülésekkel nem lehet sok mindent kezdeni, főleg nem lehet siettetni a visszatérést. Amíg nem képes valaki görcs nélkül játszani, addig nincs mit tenni, de reményei szerint erre hamarosan sor kerül Melo esetében.

További sérültek is vannak. A Washington Wizardsnál Nené kihagyta a ma hajnali, Atlanta Hawks elleni összecsapást, és ma esti, Cleveland Cavaliers elleni játéka is erősen kérdéses, mivel a talpínszalagja meghúzódott jobb lábfejében. Ez egy elég kényes, és általában hosszú ideig elhúzódó sérülés, amellyel néha lehet játszani, máskor azonban nem. A Detroit Pistonsnál Brandon Jennings bal hüvelykujja sérült meg, ezért nem játszott ma hajnalban, a Milwaukee Bucks ellen - nála sem tudni, mennyit kell kihagynia. A Sacramento Kingsnél Rudy Gay Achilles-sérüléséről már írtunk tegnap, ő ma sem lesz bevethető, Darren Collison pedig a bal combjával küszködik, valószínűleg ő sem játszik a Houston Rockets elleni hajnali összecsapáson.

Ha már szóba került a Pistons, akkor folytassuk velük: elnökük és vezetőedzőjük, Stan Van Gundy az újságíróknak elmondta, nagyon szeretné ő is és Tom Gores tulajdonos is, ha egyik napról a másikra jók tudnának lenni, de mindannyian tudják, hogy ez egy hosszabb folyamat. Hétfőn másfél órát beszélgetett egyébként Goresszal SVG, amiről a szakvezető azt mondta, mindketten odafigyelnek a másik elképzeléseire, gondolataira, mindketten ugyanazért a célért küzdenek. Szerinte nincs olyan elnök, akinek ilyen szoros munkakapcsolata lenne a tulajdonossal, folyamatosan beszélnek Goresszal.

A RealGM információi szerint a Los Angeles Lakers Earl Clarkkal tárgyal, a játékos visszatérhet az együtteshez, ahol a 2012/13-as idényben karrierje legjobb szezonját produkálta. Clark idén négy meccsen lépett pályára a D-Ligában, a Rio Grande Valley Vipers csapatában, ahol 28.8 pontot, 7.3 pattanót és 2 gólpasszt átlagolt.

A nap statisztikája Derrick Rose-é és Jimmy Butleré. Ők összesen 314 percet játszottak együtt eddigi pályafutásuk során úgy, hogy ez a negyedik idényük egy csapatban - ez kevesebb, mint a most összeálló LeBron James - Kyrie Irving kettős 399 perce. A másik napi stat Steph Curryé, aki karriere során 51 alkalommal osztott ki legalább 5 gólpasszt és dobott be 5 hármast ugyanazon a meccsen. Ez több, mint bárkinek az NBA történetében.

Butlerről vezetőedzője, Tom Thibodeau nyilatkozott Nick Friedell-nek (ESPN). A tréner elmondása szerint a dobóhátvéd fantasztikus, igazi sztár, ráadásul a pálya mindkét oldalán, támadásban és védekezésben is magas szinten teljesít. Bevetették már irányítóként, kettesben, hármasban, ma hajnalban pedig már négyesben is. Ott is helyt állt, pedig Thibodeau elmondta, egyetlen edzésen sem játszott ebben a pozícióban. Szerinte Butler nagyon okos kosaras, keményen játszik, bármit megtesz a csapat eredményessége érdekében, és most is kitalálta, hogyan jöjjenek vissza a meccsbe, hogy legyen esélyük nyerni.

A Detroit Pistons a D-Ligába, a Grand Rapids Drive-hoz irányította tavaly draftolt játékosát, Tony Mitchellt.

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus