Hírmorzsák 2014-11-30 (21:45)

A Celtics használ néhány elemet a Spurs támadójátékából. Kerr Draymond Greent dicsérte. Curry gondol a Hornetsre, de a Warriorsnél otthonra talált. Clifford magára vállalta a Charlotte legutóbbi vereségét. Marc Gasol szerint mindenfajta védekezést kaptak már idén, mindenre fel vannak készülve. Cousins nem lesz ma a Grizzlies ellen. Stoudemire szerint nincs több kifogás, el kell kezdeniük nyerni. Bogdanovic még csak szokja az NBA-t. Monty Williams szerint az ő idejükben senki nem beszélt a sérülésekről. Shaw szerint túl lazán kezdték a szezont. Brett Brown szeret a fiatalokkal dolgozni, mert minden meccsen maximumot nyújtanak. McGary és Jerrett a D-Ligában.

A San Antonio Spurs és a Boston Celtics ma este játszott egymással, és még a találkozó előtt nyilatkozott az ellenfélről Rajon Rondo. A Celtics irányítója A. Sherrod Blakely-nek (CSNNE) azt nyilatkozta, hogy amilyen figurákat játszik a Spurs, szinte biztos benne, hogy Gregg Popovich vezetőedzőnek nem is kell bemondania, hogy minek kell következnie. Egyszer régen náluk is ilyen volt ilyen jó a kémia csapaton belül, amikor a Big3 és Kendrick Perkins még náluk voltak, és 4-5 edzőtábort lehúztak együtt. A Boston vezetőedzője, Brad Stevens elmondta, használják a Spurs játékait támadásban, szerinte játszani és nézni is jó, amit csinálnak. Azt is hozzátette, hogy nem szabad, hogy valaki mást teljesen utánozzanak, de bizonyos dolgokat nyugodtan át lehet venni más csapatok játékából.

A Golden State Warriors vezetőedzője, Steve Kerr Draymond Greent dicsérte Rusty Simmonsnak (The San Francisco Chronicle). Kerr szerint játékosa elképesztő, igazi győztes típus. Nagyon tetszik nekik, amit a csapatnak tud adni Green, és nagyon sokszor ő a csapat szíve és lelke. A pálya mindkét oldalán belead mindent, ez pedig átragad a többiekre is.

Az oaklandi együttes sztárja, Stephen Curry a The Oakland Tribune-nak elmondta, hogy természetesen gondol arra, hogy a Charlotte Hornetsben is játszhat majd a jövőben, jó eljátszani a gondolattal. A Hornets név nagyon sokat jelent a családjának, de ő a Golden State-nél már elkezdett felépíteni valamit, és úgy érzi, otthonra talált a csapatnál. Szerinte nincs olyan ember, aki ne szeretne azelőtt a közönség előtt játszani, ami látta őt gyakorlatilag felnőni.

Ha már szóba került a Charlotte: a csapat megsemmisítő vereséget szenvedett az Atlanta Hawks ellen ma hajnalban, ezt követően pedig Steve Clifford magára vállalta a felelősséget. A gárda vezetőedzője szerint az, hogy minden egyes meccsen a maximumot nyújtsák, az ő, illetve a húzóemberek felelőssége. Ő a leginkább felelős ezért, a jelenlegi intenzitásuk a meccseken pedig egyszerűen elfogadhatatlan, a szurkolóik és a franchise miatt sem játszhatnak ilyen lagymatagon.

A Memphis Grizzliesnél egyelőre a Mike Conley - Marc Gasol kettős játéka pazar, nagyban felelősek azért, hogy a Memphis vezeti a ligát. Gasol még a Portland elleni győzelmet követően nyilatkozta Ronald Tillerynek (The Commercial Appeal), hogy gyakorlatilag mindenfajta védekezést kaptak már, újat nem tud nekik mutatni egyetlen csapat sem. Ha beesik pár tempójuk, akkor az ellenfélnek meg kell változtatni a védekezési sémát, és máshogy kell ellenük játszani, de fel vannak készülve mindenre.

Ha már Memphis: ma még szerencséjük is lesz, ugyanis DeMarcus Cousins nem játszik majd ellenük egy vírusfertőzés miatt.

A New York Knicks erőcsatára, Amare Stoudemire Marc Bermannek (New York Post) adott interjújában kifakadt - szerinte nincs több kifogás, nincs több morális győzelem, egyszerűen el kell kezdeniük tényleg tanulni az eddigiekből, nem csak mondogatni ezt. Még mindig csak négy meccset nyertek ebben az idényben, és bár tudja, hogy 17 meccs telt még csak el, de ez elfogadhatatlan szerinte.

A Brooklyn Netsnél Bojan Bogdanovic még csak csak szokja az NBA-t, legalábbis vezetőedzője, Lionel Hollins elmondása szerint. A tréner Tim Bontempsnek (New York Post) azt mondta, hogy a horvát dobóhátvéd még teljesen újonc. Brooklynban már egyre magabiztosabb, hazai pályán egyre komfortosabban érzi magát, de idegenben minden stadion új neki. Hollins szerint ez egy természetes folyamat, Bogdanovic egyre jobb és jobb lesz idővel.

Miután a New Orleans Pelicansnél is egyre több a sérült, a vezetőedzőt, Monty Williamst kérdezték erről. A tréner Jimmy Smith-nek (Times-Picayune) azt nyilatkozta, hogy az ő idejében teljesen más volt a hozzáállás ehhez, teljesen máshogy tekintettek a játékra akkor, amikor ő játszott, mint most. A legtöbb sérülésről senki nem beszélt, mert a gyengeség egyik jelének tekintették az öltözőben.

A Denver Nuggets vezetőedzője, Brian Shaw azt mondta Chris Dempsey-nek (Denver Post), hogy a szezon elején talán túlságosan nyugodtak voltak, nagyon lazán kezdtek neki az idénynek. 1-6 után észbe kaptak, és a 8-8-as mutató december előtt azt mutatja, ha védekeznek, akkor ilyen teljesítményre képesek, és így van is mire építeniük a továbbiakban.

A Philadelphia Sixersnél nem nagyon aggódnak a 0-16-os kezdés ellenére sem, és nem tervezik veterán játékosok leigazolását sem, mivel a jobbaknak leginkább a győzelem számít karrierjük későbbi felében. Brett Brown vezetőedző Keith Pompey-nak (Philadelphia Inquirer) elmondta, az egyik legjobb dolog abban, hogy a teljes keretük fiatalokkal van teli, az, hogy mindent beleadnak minden nap, nem könnyen engednek le vagy hagyják el magukat, és szerinte ez egy tapasztaltabb állománynál nem így lenne.

Az Oklahoma City Thunder a D-Ligába, az Oklahoma City Blue-hoz küldte Grant Jerrettet és Mitch McGaryt. Jerrett nem először jár már lent a Blue-nál, McGary viszont most épült még fel sérüléséből, ő valószínűleg a játékhiány miatt került most le.

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus