Hírmorzsák 2014-12-02 (21:15)

Már biztos: Durant hajnalban visszatér a Pelicans ellen. LeBron sokoldalú játékáról és arról beszélt, hogy Kidd az egyik példaképe. Kijöttek a 2015-ös All-Star gála főmeccsének mezei. Blatt szerint Kirilenko minden idők legjobb orosz kosárlabdázója. A Lakers addig nem lép, amíg nem találnak olyat a piacon, aki jobb a mostani játékosaiknál. Randolph szerint Marc Gasol a liga legjobb magasembere, reménykedik benne, hogy marad a Grizzliesnél. Gasol szerint az idény után derülnek ki a lényeges dolgok, addig nem akarja, hogy zavarja ez a csapatot. Capelát visszahívta a D-Ligából a Rockets.

Az Oklahoma City Thunder sztárja és az előző alapszakasz legértékesebb játékosa, Kevin Durant ma este visszatérhet a pályára - Scott Brooks nemrég jelentette be hivatalosan is, hogy a kiscsatár felépült. Durant jobb lábfejében Jones-törést diagnosztizáltak, és az eredeti 6-8 hetes felépülési időnek megfelelő mostani visszatérése - csütörtökön lesz 7 hete, hogy megműtötték. Brian Windhorst (ESPN) értesülései szerint az orvosok azt mondták a játékosnak, hogy 5% esély van arra, hogy újra eltörik jobb lábfeje ugyanott, Anthony Slater (The Oklahoman) pedig úgy tudja, hogy 30 perces limiten lesz Durant egyelőre.

A Cleveland Cavaliers sztárját, LeBron Jamest kérdezte arról a Northeast Ohio Media Group munkatársa, hogy van-e posztja, de szerinte nincs, ő csak egy játékos, aki megpróbál valami nagyot alkotni mindig, amikor pályán van. Amikor arról kérdezték, hogyan tudja ilyen sokféleképpen befolyásolni a játék képét, azt mondta, hogy fogalma sincs, van egy képessége, amelyen nagyon sokat dolgozik is, és próbálja annyira az előnyére fordítani, amennyire csak lehet. Minden nap edzés is után is marad gyakorolni, mert mindig az volt a célja, hogy mindenben veszélyes tudjon lenni az ellenfélre: passzolásban, pontszerzésben és pattanózásban is. Bármiben, ami győzelemhez tudja segíteni a csapatot.

James elmondása szerint Jason Kidd nagy hatással volt rá, őt teljes csapatjátékosnak tartja, aki mindig a csapat érdekét tartotta szem előtt, sohasem saját magát. Úgy nőtt fel, hogy az ő játékát nézte folyamatosan, aztán a 2008-as olimpián egy csapatban is játszottak, itt pedig testközelből láthatta, miért is tartják Kiddet minden idők egyik legjobb irányítójának és egyik legjobb vezérének. Nagyszerű érzés volt LeBron számára mellette játszani.

A Cavs vezetőedzője, David Blatt pár napja egy orosz honlapnak azt nyilatkozta, nagyon sajnálja, hogy Andrei Kirilenko nem játszik jelenleg, mert számára ő a valaha volt legjobb orosz kosárlabdázó. Nagyon sokat tett a sportágért Oroszországban a kiscsatár, személy szerint Blatt pályafutásának is sokat jelentett az orosz válogattban lévő jelenléte, úgyhogy minden támogatásáról biztosította. Amikor azt kérdezték tőle, hogy a Cleveland megpróbálja-e megszerezni Kirilenkót, Blatt annyit mondott, hogy az NBA nagyon szigorúan szabályozza, hogy egy edző mit mondhat egy másik csapat játékosával kapcsolatban ilyen esetben, ennek megfelelően ő nem mondana semmit.

A Memphis Grizzlies erőcsatára, Zach Randolph Sam Amicknek (USA Today) nyilatkozott csapattársáról, Marc Gasolról, illetve a jövő nyárról. Z-Bo elmondása szerint mindig azt mondta a spanyol centernek, hogy ő a legjobb középjátékos, a legjobb magasember a ligában, Dwight Howard nem jobb, maximum csak több dobást blokkol. Szerinte két dolog fontos most a Grizzliesnél: a győzelem és hogy Gasol maradjon hosszútávon is, mert tudják, hogy mindenki meg akarja majd szerezni. Beszéltek már a szabadügynökpiacról. Az ember mindig felméri a lehetőségeit, Gasol nagyon régóta van Memphisben, ő pedig nagyon aggódik, hogy távozni fog, de mindketten tudják, hogy ez üzleti kérdés is.

Maga az érintett azt nyilatkozta Amicknek, hogy majd az idény végén kiterítik lapjaikat, és megnézik, hogy a két fél hogyan áll egymáshoz. Elmondása szerint ő is és a csapat is nagyon egyenes volt az eddigiekben a másikkal, ezt pedig nagyra értékeli, úgyhogy majd kiderül, sikerül-e közös nevezőre jutniuk. Nem akarja, hogy ez a mostani helyzet bármiféle feszültséget keltsen az öltözőn belül, azt egyáltalán nem tartaná fair dolognak a csapattársaival szemben. Úgy áll hozzá, hogy ha őt nem zavarja ez a helyzet, akkor nem kellene, hogy bárki mást zavarjon. Frank Isola (ESPN New York) azt írta, hogy Randolph mellett Tony Allen és Mike Conley is úgy érzik, Gasol maradni fog náluk.

A Los Angeles Lakers GM-je, Mitch Kupchak nyilatkozott Mark Medinának (Los Angeles Daily News). Elmondása szerint addig nem akar lépni, amíg nem találnak olyan játékost, aki jobb, mint a most náluk lévők, mivel valakit ki kell tenniük a keretből - folyamodtak ugyan Hardship Exceptionért, de egyelőre nem kapták meg, az pedig egyébként is csak ideiglenesen engedi a 16 fős állományt. Kupchak szerint jelenleg nincs ilyen kosaras a piacon - ezért csúszhat Earl Clark leigazolása is, ami már majdnem egy hete felröppent -, de minél közelebb kerülnek a februári deadline-hoz, annál inkább változhat ez a helyzet.

A Houston Rockets visszahívta a D-Ligából, a Rio Grande Valley Viperstől svájci centerét, Clint Capelát.

A liga bemutatta a 2015-ös All-Star mezeket - a jövő februári dzsembori New Yorkban lesz, ennek megfelelően a stílus a város kosártörténelme előtt állít majd emléket. Változás a korábbi évekhez képest, hogy a "kelet" és "nyugat" feliratok nem lesz a mezek hátulján, pedig a 60-as évek óta mindig ott voltak, a számok fölött és alatt pedig a játékosok kereszt- és vezetékneve is ott lesz.

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus