Hírmorzsák 2014-12-03 (21:15)

Kobe nyilatkozott: csapattársaival elégedett, mert dolgozni akarnak; lehet, hogy 2016 után is folytatja; csak a bajnoki cím érdekli, nem a rekordok döntögetése. George szerint nem igaz, hogy nem akart volna Bryanttel együtt játszani. Nowitzki szerint Hinrich faultja volt az egyik leghülyébb, amit valaha látott. A Dallas GM-je draftolni akarta Antetokounmpót, Cuban nem. Van Gundy szerint a Pistons játékosai túl sokat gondolkodnak, az előszezonban sokkal jobban játszottak. LeBronnak tetszik az irány, ami felé elindult a Cavs.

A Los Angeles Lakers ikonja, Kobe Bryant adott egy hosszabb interjút Adrian Wojnarowskinak (Yahoo Sports) tegnap este. Bryant elmondása szerint a türelmetlenségét mindig is félreértették. Akkor nem türelmes, ha azt látja, nem dolgoznak eleget, ha nem végzik a feladatukat, mint profi sportolók, és ekkor fel is emeli a hangját. Ennél a keretnél azonban nem ez a helyzet, folyamatosan dolgoznak, a játékosok egyre jobbak akarnak lenni, ezért pedig meg is tesznek mindent - edzés előtt és után is ott vannak az edzőteremben.

Kobe a vezetőséget is dicsérte: szerinte mindent megtettek azért, hogy egy nagy nevet a csapathoz csábíthassanak, ezt pedig nagyra értékeli. Most rajta van a sor, hogy minden tőle telhetőt megtegyen a pályán, ne siránkozzon vagy panaszkodjon a gondok miatt. Szerinte a térdtörés, az Achilles-sérülés és a kora miatt senki nem várta, hogy olyan formában legyen, amilyenben jelenleg játszik - őszintén szólva ő sem. Nagyon sokat dolgozott azonban. Próbálják összerakni a puzzle-t, de nincs előttük a minta, menet közben kell kitalálniuk, hogyan működhet csapatuk eredményesen.

Arról is beszélt Bryant, hogy egyáltalán nem zárja ki annak a lehetőségét, hogy 2016-ban megint leszerződik a csapattal - minden attól függ, mi történik velük a szabadügynökpiacon. Szerencsésnek érzi magát, hogy a Lakersnél játszhatott eddig, mert nem minden csapatnak van olyan elkötelezett, sikeréhes tulajdonosa, mint volt Jerry Buss, vagy most Jim és Jeanie. Lehetne olyan együttesnél is, ahol kevébé jó a menedzsment vagy a tulajdonos, nem tudhatja senki, milyen rossz helyzetben lenne ekkor, ezt pedig tisztán a szerencse számlájára írja.

Azt is elmondta, hogy számára a munka a legfontosabb, hogy újra bajnoki címet nyerhessenek, és ebben minél többet segítsen, ez a feladata, egyáltalán nem a rekordok döntögetése vezérli. Az esetleges visszavonulásával kapcsolatban azt mondta, hogy ez a folyamatos pörgés, az állandó magas szinten teljesítés, illetve az ezzel járó életritmus még nagyon megy neki, a folyamatos munka még nagyon vonzó számára, de el fog jönni az az idő, amikor már nem fogja ezt bírni, nem is akarja majd, és ekkor fogja befejezni.

Az Indiana Pacers sérült sztárjával, Paul George-dzsal is beszélgetett Wojnarowski, a kiscsatár pedig elmondta, eléggé megbántotta az az állítás az ESPN egyik cikkében, miszerint nem akart volna együtt játszani Bryanttel. George 2013 nyarán írhatott alá hosszabbítást, ami több mint 90 millió dollárt ért számára, és soha nem is gondolkodott el azon, hogy ezt a lehetőséget visszautasítsa. Azt is hozzátette, soha nem fogja elfelejteni Kobe-nak azt az üzenetét, amit akkor küldött neki a Lakers sztárja, mielőtt vitték volna megműteni az eltört lábát.

A Dallas Mavericks német csillaga, Dirk Nowitzki nem nagyon fogta vissza magát a ma hajnali, Chicago Bulls elleni mérkőzés után: elmondása szerint Kirk Hinrich rendes játék idő végén, Monta Ellisen, tripladobás közben beütött faultja volt az egyik legbutább személyi hiba, amit valaha látott.

Szintén a Dallashoz kapcsolódik, hogy Eddie Sefko (Dallas Morning News) legutóbbi cikkében azt írta, Giannis Antetokounmpo most a Mavericks játékosa lenne, ha a tulajdonos, Mark Cuban hallgat a GM-re, Donnie Walsh-ra, aki le akarta draftolni a görögöt. A texasiak a 13. helyről többször is hátracseréltek a 2013-as drafton, hogy végül Shane Larkint válasszák ki, míg Antetokounmpo a 15. helyen kelt el, ott vitte el a Milwaukee Bucks.

A Detroit Pistons elnöke és vezetőedzője, Stan Van Gundy arról beszélt Vincent Goodwill Jr-nak (Detroit News), hogy szerinte az előszezonban keményebben játszott csapata, mint most, és a pár héttel ezelőtti, Memphis Grizzliestől elszenvedett vereség óta minden ellenfelük sokkal jobban akarta a sikert, mint ők. SVG szerint az előszezonban senki nem dilemmázik, senki nem gondolkodja túl a dolgokat, senki nem törődik a statisztikákkal, mindenki tudja, hogy mindenki fog játszani, úgyhogy elengedik magukat a játékosok. Edzésen Van Gundy szerint ugyanígy semmi nyomás nincs, mindenki keményen dolgozik, azt csinálja, ami a feladata.

A Pistons mindössze 36.7%-kal dobott ma hajnalban a védekezésben pocsék Lakers ellen. A tréner szerint az aranysárga-lilák ellen nagyon sok nehéz dobást vállaltak el, miközben üres emberek voltak a pályán, erre pedig fel kell hívniuk a játékosok figyelmét, neki is jobban kell végeznie tehát a munkáját. Nem fogja azt mondani, hogy lusta vagy önző csapata van, de hogy a sok vereség után nagyon rossz állapotban vannak, az teljesen biztos, egyszerűen túl sokat gondolkodnak.

A Cleveland Cavaliers jóval jobb formában van, zsinórban a negyedik meccsüket nyerték meg ma hajnalban, a Milwaukee Bucks ellen. LeBron James a találkozót követően el is mondta, hogy elégedett azzal az iránnyal, amely felé halad a csapat jelenleg. Úgy érzi James, hogy még mindig nagyon sok mindent kell tanulniuk, de alapvetően jó irányt vettek. Vele, Kyrie Irvinggel és Kevin Love-val kezdődik minden, a többiek pedig őket követik.

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus