Hírmorzsák 2014-12-14 (10:45)

Ray Allenért a Grizzlies és a Clippers is bejelentkezett. Shumpert 3, McDermott 6-8 hétre esett ki. Jimmy Butler Luol Dengről mesélt. A Bullsnál nagyon bíznak abban, hogy Rose újra a régi lesz. Rivers szerint Dudley volt az egyik legértékesebb játékosuk, de kellett a rosterhely. LeBron keveset zsákol, de játékának többi részét tovább fejlesztette. Wall nem hitte el, amikor maximum szerződést kapott. Rasual Butler tudta, hogy még képes jó játékra az NBA-ben. Sullinger és a Celtics sincs jó formában, de az erőcsatárt támogatják a csapatnál, Brad Stevenst pedig sokra tartják a ligában. D-Liga (McGary, Jerrett, Moreland)

Tegnap téma volt Ray Allen és a csapatválasztása. Akkor öt csapatot (Spurs, Cavs, Bulls, Warriors, Wizards) nevezetett meg a Huffington Post munkatársa, ám nem sokkal később Shams Charania (RealGM) jelentette, hogy ennél jóval nagyobb az érdeklődés a dobóhátvéd iránt, és ezt az infót megerősítette a játékos ügynöke is. A RealGM úgy tudja, hogy a Memphis Grizzlies is ott van érdeklődők között, és a Los Angeles Clippers elnöke, Doc Rivers lenyilatkozta Dan Woike-nak (Orange County Register), hogy ők is szeretnék Allent leigazolni.

Rivers mással kapcsolatban is megszólalt, Charles F. Gardnernek (Milwaukee Sentinel Journal) ugyanis elárulta, soha nem akartak megválni Jared Dudley-tól - nyáron cserélték a Buckshoz. Meg akarták tartani, mert Rivers szerint a csapat egyik legértékesebb játékosa volt, de szükségük volt a plusz helyre a keretben. Egyelőre nem használták fel ezt a lehetőséget, de még jól jöhet számukra a szezon során - például Allen leigazolása esetén.

Két sérülésről is megtudhattunk többet hajnalban. Egyrészt a New York Knicks dobóhátvédje, Iman Shumpert legalább három hetet kénytelen lesz kihagyni, miután kiment a válla. Műteni nem fogják, 20 nap múlva vizsgálják meg újra állapotát. A Chicago Bulls újonca, Doug McDermott kés alá feküdt tegnap, egy kisebb szakadás volt a jobb meniscusában, ami miatt 6-8 hétig lesz valószínűleg harcképtelen.

Ha már McDermott miatt szóba került a Bulls, akkor folytassuk velük, Jimmy Butler ugyanis KC Johnsonnak (Chicago Tribune) arról mesélt, mennyi mindent köszönhet Luol Dengnek még most is. Butler arról beszélt, hogy az angol kiscsatár volt az első számú védő a periméteren, tőle hallotta mindig, hogy fejlesszen a játékán, legyen magabiztos és álljon mindig készen. Ő mondta neki azt is, hogy egyértelműen az NBA-be tartozik, ezek pedig olyan dolgok, amiket az emberek nem látnak, amiről nem hallanak. Butler szerint Dengnek nagy szerepe van abban, hogy mindig a játékra koncentrál. Nagyon sok mindenre Deng tanította meg, mindig bízott benne, és nagyon hiányzik emiatt Butlernek.

A gárda sztárjáról, Derrick Rose-ról Tom Thibodeau vezetőedző beszélt Sam Smith-nek (Bulls.com). A tréner szerint a csapatnál mindannyian úgy gondolják, Rose visszanyeri régi, MVP formáját. Lépésről lépésre halad, folyamatosan kell újra felépítenie magát, és támadnia a gyűrűt. Thibodeau szerint ha Rose olyan agresszív, mint volt a Portland TrailBlazers ellen, akkor nincs hozzá fogható a ligában.

Az ESPN csütörtökön jelentetett meg egy cikket LeBron Jamesről. Ebben két játékosmegfigyelő közül az egyik azt mondta, azok az idők, mikor bármikor bárkit átzsákolt a Cleveland Cavaliers sztárja, elmúltak, ettől függetlenül sosem volt jobb játékos James, mint most. A másik azt emelte ki, hogy 20 meccsen összesen 6 tömése volt eddig LeBronnak felállt védelem ellen. James azt nyilatkozta erről, hogy épp a napokban hívta fel erre figyelmét az egyik rokona is. Előnyként és hátrányként is lehet ezt nézni, mert szerinte játékának többi részén sokat fejlesztett. Természetesen már nem annyira atletikus, mint 18 éves korában, de még mindig képes olyan dolgokra a pályán, ami miatt sikeres lehet.

A Washington Wizards irányítója, John Wall a tavaly nyáron megkapott maximum szerződéshosszabbításáról beszélt. A játékmester J. Michaelnek (CSN Washington) azt nyilatkozta, hogy ledöbbent, mikor megtudta, hogy ezt az ajánlatot kapja a fővárosiaktól. Úgy érezte, ő még mindig az a játékos, aki semmit nem fejlődött, semmit nem bizonyított a ligában. Úgy tűnik, a Wizards befektetése kifizetődik, hiszen tavaly már PO-ba jutottak, Wall All-Star volt, idén pedig még tovább fejlődött.

Csapattársa, a 35 évesen virágkorát élő Rasual Butler Jorge Castillónak (Washington Post) mondta el, hogy nagyon sok mindent megtanult karrierje során, és tudta, hogy képes még teljesíteni ebben a ligában. Folyamatosan edzett, várta a lehetőséget, és olyan állapotban akart lenni, hogy ha ez a sansz eljön számára, akkor fel legyen készülve rá maximálisan.

A Boston Celtics magasembere, Jared Sullinger nincs túl jó formában, a New York Knicks ellen például mind a hat dobását kihagyta. A vezetőedző, Brad Stevens azt nyilatkozta Chris Forsbergnek (ESPN Boston), hogy ettől függetlenül Sullinger kiváló játékos, csak most volt pár gyengébb meccse. A legfontosabb, hogy továbbra is ott álljanak mögötte, segítsék, mert szükségük van arra, hogy az erőcsatár jó formában játsszon. A vereségben sok minden közrejátszik, nem akarja egy vagy két ember játékára fogni a dolgot.

A Bostonnak egyébként idén sem megy - attól függetlenül, hogy alig vannak lemaradva a keleti nyolcadik helytől -, hiszen 7-14-gyel állnak, ráadásul védekezésben csak a 28-ok, Brad Stevenst ettől függetlenül liga szerte sokra tartják. Egy keleti konferenciában dolgozó játékosmegfigyelő azt nyilatkozta A. Sherrod Blakelynek, hogy nagyon sok olyan dolgot játszat a tréner játékosaival, ami működik, mert az állományhoz van igazítva. Marcus Smartot leszámítva azonban védekezésben nem igazán jók, az újonc hátvéd pedig sokat sérült, így a legtöbb meccsen a védekezésük az, ami "kinyírja" őket.

Az Oklahoma City Thunder visszahívta a D-Ligából Mitch McGaryt és Grant Jerrettet, a Sacramento Kings pedig ugyanezt tette Eric Moreland esetében.

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus