Hírmorzsák 2014-12-29 (11:15)

Melo dönt arról, pihenteti-e újra megsérült bal térdét vagy sem. A Lakers lehívta a szabadlistáról Blacket, kitették Henryt. Harden Brewert dicsérte, Motiejunasnak csak az számít, hogy hasznos legyen, az nem, hogy kezdő-e vagy sem. Cuban nem biztos abban, hogy O'Neal aláír hozzájuk, de kapkodni nem fognak. Villanuevát dicsérte Parsons és Chandler. LeBron szerint egyelőre nincs jó csapatuk, mindenben fejlődniük kell. Love szerint megengedhetetlen, hogy hazai pályán így játszanak. Noah Anthony Davist magasztalta. D-Liga mozgások (Young, Ledo, Powell, Muscala, Vonleh, Jeffery Taylor).

A New York Knicks annyira gyenge idényt fut, hogy a csapat döntött: Carmelo Anthony dönti el, pihentetni akarja-e bal térdét, amely ráadásul ma hajnalban újra megsérült. Derek Fisher vezetőedző azt nyilatkozta a New York Postnak, hogy Melo egy tapasztalt játékost, tudja, érzi, mit bír a teste, mire képes. Amikor úgy érzi, nincs értelme játszania, akkor ezt közölheti a csapattal. Ők is elmondják majd a véleményüket, érzéseiket, de a végső döntést a játékos hozza majd meg. Anthony azt mondta, hogy fizikailag is nehéz neki most, de mivel nagyon sok sérültjük van, így nehezen mondja azt, hogy akkor ő is kiülne pár meccset.

A Los Angeles Lakers hívta le waiverről a nemrég a Houston Rockets által kitett Tarik Blacket. Az aranysárga-lilák 15 játékossal rendelkeztek eddig is, úgyhogy szabadlistára kellett tenniük valakit ehhez: az egész szezonra lesérülő Xavier Henry lett az áldozat. Adrian Wojnarowski (Yahoo Sports) úgy tudja, hogy a Charlotte Hornets is megpróbálta lehívni waiverről Blacket, de a Lakers elsőbbséget élvezett, ezért lett az övék.

Ha már szóba került a Houston, akkor folytassuk velük. A csapat sztárja, James Harden az egyik új szerzeményt, Corey Brewert dicsérte a ma hajnali, San Antonio Spurs elleni vereség után - ahol Brewer 6/8 volt a triplavonalon túlról. Harden szerint Brewer eddig fantasztikus. Új impulzust hoz a padról, védekezésben nagyon sokat segít, jól dob, támadja a gyűrűt, szóval jól és sokoldalúan játszik.

Csapattársa, Donatas Motiejunas szintén Feigennel beszélgetett arról, hogy a Spurs elleni meccsen már Josh Smith kezdett a helyén. A litván magasember azt mondta, ő nem edző, nem ő hozza a döntéseket, csak követi azokat. A szakmai stáb úgy gondolja, hogy ez a felállás jobb, és több győzelemhez segíti a csapatot. Őt csak az érdekli, hogy a rendelkezésére álló időt a lehető leghasznosabban, legproduktívabban töltse, és bármit megtesz a győzelemért.

A Dallas Mavericksnek nyilvánvaló gondjai vannak a magasembereknél, szükségük lenne egy center leigazolására. Első számú kiszemeltjük Jermaine O'Neal, akit meg is kerestek, de JO egyelőre továbbra sem döntötte el, hogy folytatja-e pályafutását. A Mavericks tulajdonosa, Mark Cuban Eddie Sefkónak (Dallas Morning News) azt nyilatkozta, hogy nem tudja, O'Neal aláír-e hozzájuk, nagyon sok mindent el kell döntenie a magasembernek. Azt is hozzátette Cuban, hogy ha megvan a megfelelő játékos, szerződést fognak vele kötni, de nem akarnak elsietni semmit, nem is nagyon vannak rákényszerítve.

Szintén a Mavshez tartozik, hogy az ősszel egy "edzőtábor-szerződés" után végleg leigazolt Charlie Villanuevának nagyon megy, az utóbbi négy meccsén 11.3 pontot átlagolt 13.9 perc alatt. Chandler Parsons szerint játéklehetőségre van szüksége Villanuevának, mert hasznos tud lenni a pályán töltött percekben. Parsons szerint ő a keret legjobb dobója, érzéke van a pontszerzéshez, erre pedig szükségük van. Tyson Chandler annyit tett ehhez hozzá, hogy nem adhatják fel az ellenfelek Villanuevát, mert ha megteszik, azonnal megbünteti őket.

A Cleveland Cavaliers sztárja, LeBron James a ma hajnali, Detroit Pistons elleni vereséget követően állt a kamerák elé. Elmondása szerint egyelőre nincs jó csapatuk, a pályán is csak keresik azt a stílust, ahogyan játszaniuk kellene. Nyertek néhány meccset, el is vesztettek párat, de a játék minden elemében van javulnivalójuk, nem elég jók semmiben sem. Csapattársa, Kevin Love azt mondta, nem tudja, mi volt ez a Pistons elleni meccs. Egyszerűen jobban kell teljesíteniük hazai pályán, a saját közönségük előtt, mert a mostani produkciójuk elfogadhatatlan.

A Chicago Bulls még tegnap hajnalban fogadta a New Orleans Pelicanst, soraiban azzal az Anthony Davisszel, aki Chicagóban született, és akiről a Bulls centerének, Joakim Noah-nak (is) nagyon jó véleménye van. A francia középjátékos Nick Friedellnek (ESPN) azt nyilatkozta, hogy Davis nagyszerű játékos fiatal kora ellenére is. Ő úgy gondolta, hogy ha valaki hazatér, a szülővárosában játszik, akkor kicsit meg van szeppenve ilyenkor, főleg az első alkalommal, de Davisnél semmi ilyen nem volt. Megkapta az első labdát, bumm, bedobta. Egyszerűen nem lehet üresen hagyni, nagyon tehetséges kosaras.

A tegnapi D-Liga mozgások. A Boston Celtics a Maine Red Clawshoz küldte James Youngot. Az újonc dobóhátvéd eddig öt meccsen szerepelt lent, ezaltt 22.4 pontot, 6.6 pattanót, 2.6 gólpasszt és 1.8 szerzett labdát átlagolt. A Charlotte Hornets az idei draft 9. választottját, Noah Vonleh-t küldte a Fort Wayne Mad Antshez - az erőcsatár mindössze négy mérkőzésen lépett pályára eddig a Charlotte-ban. Szintén a Hornets küldte a D-Ligába, de az Austin Toroshoz Jeffery Taylort. A Dallas Mavericks a Texas Legendstől hívta vissza Ricky Ledót és Dwight Powellt, míg az Atlanta Hawks a Fort Wayne Mad Antstől Mike Muscalát.

A végére pedig Tony Allen, akit a kisfia hányt le - ezt tette fel a Memphis Grizzlies játékosa twitterre:

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus