Hírmorzsák 2015-01-11 (16:30)

Négycsapatossá nőhet a Jeff Green-csere, beszállt a Clippers is, Austin Rivers az apja játékosa lehet. Pau Gasol Michael Jordan nyomdokain. Phil Jackson elnézést kért a drukkerektől, magára vállalja a Knicks gyenge szezonját. Carmelo szerint a műtét a legvégső megoldás. Love szerint a Cavsnél tudják, hogy sokkal jobbak lesznek a szezon későbbi részében.

Egyre nagyobb lehet a Jeff Green-csere, ugyanis tegnap több hírforrás is megerősítette, hogy négycsapatossá bővül a tranzakció a jelenlegi állás szerint. Green és a New Orleans Pelicanstől Russ Smith megy Memphisbe, Tayshaun Prince, egy első körös draftjog, illetve Austin Rivers mennek a Boston Celticshez, Quincy Pondexter és egy második körös megy New Orleansba, míg Rivers nem maradna Bostonban egy pillanatig sem, hanem egy második körösért menne édesapjához, Doc Rivershez a Clippersbe.

Arról már reggel beszámoltunk, hogy Pau Gasol ma hajnalban 46 pont 18 pattanós meccset hozott - a Chicago Bullsnál utoljára Michael Jordan produkált ilyet, méghozzá 1990-ben, ő akkor 69 pontig és 18 pattanóig jutott. Az utóbbi 30 szezonban ők ketten voltak azok a Bullsnál, akik a 40 pont, 15 pattanós határokat át tudták lépni egy mérkőzésen. Gasol ráadásul az utóbbi 30 év egyetlen játékosa az egész ligában, aki 34 évesen hozott ilyen (46 pont, 18 pattanó) számokat.

A New York Knicks elnöke, Phil Jackson Ian Begley-nek (ESPN) elmondta, elnézést kér a Knicks eddigi szezonjáért, teljes felelősséget vállal a csapat eddigi produkciójáért - franchise-rekordnak számító 15 meccses vereségsorozatban vannak most is, a legutóbbi 26 meccsükből pedig 25-öt vesztettek el. Jackson úgy gondolta még a szezon előtt, hogy PO-csapat lesznek, de jelenleg a liga leggyengébb mérlegével rendelkeznek. A hét elején elcserélték JR Smith-t és Iman Shumpertet is - erről annyit mondott Jackson, hogy valami láthatóan nem működött, sem nyerni nem tudtak, sem ennek igazából a közelébe kerülni.

Az elnök azt is hozzátette, továbbra is aggódik amiatt, hogy a gyenge teljesítmény majd elriasztja a szabadügynököket, így nem tudnak majd jelentősen, vagy legalábbis úgy erősíteni, ahogy akarnak. Szerinte olyan gárdát kell felépíteni, ahova szívesen igazolnak a kosarasok. Hozzátette azonban azt is, hogy szerinte New Yorkban azért nem rossz a helyzet, a játékosok és ügynökeik is sokra tartják a franchise-t, és még mindig úgy érzi, elég jó esélyük van arra, hogy egy jó csapatot építsenek.

Jackson ugyanebben az interjúban megemlítette Carmelo Anthonyt is. Elmondása szerint a kiscsatárnál lehetőség, hogy meg fogják műteni, de ez a legutolsó opció, ahogyan annak lennie is kell. A műtét helyrehozhatja a gondokat, de nehéz helyzetet is teremthet egy játékos számára, és mielőtt ehhez a lehetőséghez folyamodna Anthony, meg akarja még egyszer próbálni a játékot. A következő pár hétben eldől, hogyan érzi magát a pályán, aztán ezt majd meg is beszélik vele. Azt tudja Jackson, hogy Melónak fontos a Madison Square Gardenben rendezendő All-Star mérkőzés, és 15-én, Londonban is szeretne játszani. A szakvezető szerint Carmelo még lát esélyt arra, hogy visszatér, és segít a csapatnak abban, hogy jobbak legyenek.

A Cleveland Cavaliersnél a 19-18-as mérleg ellenére sem aggódnak, legalábbis Kevin Love Sam Amicknek (USA Today) azt nyilatkozta, hogy szerinte össze fognak állni a szezon végére. Nagyon sok tehetséges játékosuk van, akik különbözőképpen tudják segíteni az együttest - inkább erre koncentrál, mint a negatívumokra. A Golden State elleni mérkőzés után azt mondta Love, hogy látszik, mire képes JR Smith (27 pont), és ezt fogja tudni hozni akkor is, ha kezd, és akkor is, ha a cserepadról kell majd beszállnia. Akkora emberrel még sosem játszott együtt, mint Timofej Mozgov, és ő is megvillantotta már, mit tehet majd hozzá az egészhez (9 pont, 8 pattanó).

Iman Shumpertet is dicsérte, aki szerinte főleg védekezésben segíthet majd sokat, nagyon nagy energiákkal játszik. Nagyon nehéz perióduson mennek most keresztül, egyáltalán nem könnyű összerakniuk a játékot, ráadásul az utolsó pár mérkőzésen hiányzóik is voltak - például LeBron James -, és négy mérkőzést el is vesztettek zsinórban. Tudják, hogy egészségesnek kell maradniuk, és ha ez megvan, teljes kerettel tudnak kiállni a mérkőzésekre, akkor egy teljesen más csapat benyomását keltik a pályán.

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus