Hírmorzsák 2015-01-12 (11:00)

Blatt szerint Love egyelőre nem ér maximum szerződést. Hivatalos a Jeff Green-csere, "csak" háromcsapatos lett. Love csak egy évre ír alá a nyáron, de lehet, hogy elhagyja Clevelandet?! A Cavs történelmet írna, ha bajnok lenne idén. Scott szerint hibázott, túl sokat játszatta Bryantet. Kerr szóban már megállapodott a Knicksszel a nyáron. Doc Riverst többen is biztatják a Clippersnél, hogy szerezze meg fiát. Cousins szerint jobb helyzetben van most, mint korábban, és nem érdekli, csak a saját csapatának a véleménye. Újabb befektetői csoport a Hawksért egy baseball-legendával. A Hawks nem vonzó célpont a szabadügynöknek a kevés néző miatt. Ilyasova Londonban visszatér.

A Cleveland Cavaliers sorozatban ötödik meccsét vesztette el, borzalmasan játszanak, mióta LeBron James sérülés miatt nem áll rendelkezésre. A vezetőedzőtől, David Blatt-től azt kérdezte a Sacramento Kings elleni zakót követően egy riporter, hogy miért nem nyernek, hiszen még mindig van a csapatban két maximum szerződést érő játékos, Kevin Love és Kyrie Irving. Blatt nem sokat finomított a válaszban, szerinte Love egyelőre egyáltalán nem maxos játékos.

Mint ismeretes, az erőcsatár szabadon igazolhat majd bárhova a nyáron, márpedig az Akron Beacon Journal forrásai szerint több ligában dolgozó vezető is úgy érzi, Love könnyen elhagyhatja a szezon végén Clevelandet - nem nagyon megy neki a játék, még inkább előjönnek hiányosságai egy bajnoki címért küzdő, legalábbis a szezon előtt ilyen kategóriába várt csapatnál, és most Blatt nyilatkozata sem biztos, hogy segített. Az újság egy másik forrástól úgy tudja, Love egy évre fog aláírni csak, mivel 2016-ban fog nőni jelentősen a sapka, ez előtt pedig nem akar hosszútávú kontraktust kötni.

A Cavs egyébként 19-19-cel áll jelenleg - az Elias szerint az NBA történetében még soha nem nyert olyan csapat bajnokságot, amely 38 meccs után 50%-on vagy ennél rosszabb mérleggel állt.

Hivatalosan is megtörtént a Jeff Green-csere, amely végül "csak" háromcsapatos lett, a Los Angeles Clippers nem vett benne részt. A tranzakció részletei végül a legutoljára napvilágot látottak lettek, azaz Green és a New Orleans Pelicanstől Russ Smith érkezett a Memphis Grizzlieshez, Quincy Pondexter és egy második körös a Memphistől a Pelicanshez, míg Austin Rivers a New Orleanstól, egy első körös draftjog és Tayshaun Prince pedig a Memphistől a Boston Celticshez.

Természetesen Austin Rivers megszerzését nem adta fel a Clippers, de a Boston sem nagyon akar próbálkozni a hátvéddel. Egyrészt sokan is vannak a posztján, másrészt nem akarnak olyan szerződést, amely átcsúszik a következő idényre is. Mint arról tegnap este beszámoltunk, a Clippers egy harmadik csapatot keres, akik tudnak a Celticsnek lejárót adni az ő második körösük mellett. Doc Rivers vezetőedző és elnök azt nyilatkozta Adrian Wojnarowskinak (Yahoo Sports), hogy nyitott arra, hogy a fia edzője legyen, és többen is, köztük Dave Wohl GM és két segédedzője, Lawrence Frank és Mike Woodson is bátorították erre annak ellenére, hogy visszhangot válthat ki csapaton belül és a nyilvánosság előtt is. Kérdezték arról is Docot, beszélhet-e a fiával, amire azt mondta, nem tudja, talán fel kellene hívnia a ligát, hogy nem számít-e ez tamperingnek.

A Sacramento Kings sztárja, DeMarcus Cousins Gary Washburnnel (Boston Globe) beszélgetett. Cousins szerint igazi hullámvasút volt eddigi karrierje, ő csak annyit tehet, hogy mindig pozitív marad, csak ez lebeghet a szeme előtt. Van fény az alagút végén, csak erre gondolhat hosszútávon. Mindig azt mondogatja magának, hogy most nem annyira rossz, mint volt korábban, jobb helyzetben van jelenleg. Hogy milyen a megítélése, az már nem érdekli, az emberek azt gondolhatnak, amit akarnak. Neki csak azoknak az embereknek a véleménye számít, akik a csapatában vannak. Cousins szerint könnyű valakibe belerúgni, ha épp a padlón van, és úgy érzi, vele is nagyon sokszor ez volt a helyzet.

A Los Angeles Lakers vezetőedzője, Byron Scott Arash Markazinak (ESPN Los Angeles) bevallotta, hibázott a szezon korai szakaszában, túl sokat játszatta Kobe Bryantet. A sztár az utóbbi 11 meccsből 6-ot kihagyott, de Scott azt mondta, egyelőre nem merült fel annak a lehetősége, hogy esetleg az idény hátralévő részében már ne lépne pályára Bryant. Egyelőre napról napra, meccsről meccsre gondolkodik, de az All-Star szünetben ejtenek majd erről szót, ha szükséges lesz.

A Golden State Warriors vezetőedzője, Steve Kerr nagyon közel volt ahhoz, hogy ne a liga jelenlegi legjobb csapatát, hanem a legrosszabbat irányítsa. A tréner Fred Kerbernek (New York Post) azt nyilatkozta, hogy a New York Knicks elnökével, Phil Jacksonnal már közölte, hogy amennyiben sikerül a szerződés részleteiben megegyezniük, akkor elkötelezi magát hozzájuk és a csapat edzője lesz. Kerr szerint azonban nem sikerült az anyagiakban dűlőre jutniuk.

Marc Stein (ESPN) értesülései szerint egy elég erőteljes befektetői csoport kezd kialakulni az Atlanta Hawksért, amelynek legújabb tagja a baseball-legenda, Hank Aaron. A korábban az All-time home run listát is vezető híresség mellett ebben a csoportban van Steve Kaplan, a Memphis Grizzlies kisebbségi tulajdonosa, illetve Jason Levien, a Grizzlies korábbi vezérigazgatója, aki jelenleg az MLS-ben lévő DC United focicsapatának GM-je. Ugyanebbe a "szövetségbe" szállna be anyagilag Erick Tohir és Handy Poernomo Soetedjo, multimilliárdos indonéziai sport- és médiahírességek, valamint több atlantai befektető is.

A Hawks a jövőben vonzóbb célpont lehet a szabadügynökök számára is, főleg most, hogy megy is a csapatnak, de alapjában véve a nagyon kevés néző miatt nem azok. Egy meg nem nevezett játékosügynök azt mondta Kevin Arnovitznek (ESPN), hogy ha minden feltétel megegyezik, nem Atlantát választják a játékosok, kivéve ha valami nagyon nyomós, különleges indokuk van. Arnovitz úgy tudja, nyáron például Pau Gasolnak több pénzt ajánlottak, mint a Chicago Bulls, mégsem őket választotta a spanyol.

A Milwaukee Bucksnál erőcsatára, Ersan Ilyasova készen áll a visszatérésre a csapat eheti, 15-én, Londonban rendezendő mérkőzésén. A török kosaras az előző 20 meccsből 19-et kihagyott, miután december 2-án eltört az orra, utána pedig rögtön, ahogy visszatért, december 23-án agyrázkódást szenvedett.

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus