Hírmorzsák 2015-03-08 (11:30)

Nate Robinson 10 napra a Clippersé. Jamal Crawford vádlija meghúzódott. Kétséges, hogy Blake Griffin visszatér-e ma. Love szerint ő nem stretch 4, csak ez a jelenlegi szerepe. D'Antoni szívesen visszatérne a ligába edzőként. A Sixers lehívta waiverről Robinson III-öt. LeBron beállította a Cavs gólpasszcsúcsát. A Pacers és Vogel nem George visszatérésével foglalkozik. A Knicks a Kentucky magasembereit nézte meg edzésen. Derek Fisher szerint Hardaway Jr. egyre jobb védekezésben, és a piszkos munkát is elvégzi már.

A Los Angeles Clippers előbb megvacsorázott Nate Robinsonnal péntek este, tegnap pedig 10 napos szerződést kötöttek a hátvéddel. Robinsont még a Denver Nuggetstől cserélték a Boston Celticshez, onnan vásároltatta ki magát, és szóba került az utóbbi hetekben a Chicago Bullsszal kapcsolatban is - végül Doc Riversék csaptak le rá.

Nem véletlen egyébként Robinson mostani leigazolása, Jamal Crawfordnak ugyanis meghúzódott a vádlija, elképzelhető, hogy egy ideig nem játszhat, de ha igen, akkor is kisebb lesz most a nyomás rajta így, hogy Robinson is képes lesz a padról pontot szerezni. Doc Rivers Rowan Kavnernek (nba.com) elmondta, hogy több játékost is megnéztek, volt köztük kettes, hármas és négyes posztos is, a végén azonban azt mondta, igazolják le a legjobb kosarast, ez pedig Robinson volt a listán.

A Clippershez tartozik, hogy egy másik igazolást is terveznek - nem meglepő módon kiscsatár poszton akarnak erősíteni. A kiszemeltjük a RealGM információi szerint Andre Emmett - a kosaras a D-Ligában, a Fort Wayne Mad Antsnél idén 22.6 pontot, 5.4 pattanót és 2.7 gólpasszt átlagolt 52.3%-os mezőnypontossággal, ám a múlt héten elhagyta csapatát, most szabadon igazolható. Emmett egyébként 2004-ben második körös pick volt, és rövid ideig megfordult a Memphis Grizzliesnél, valamint a Brooklyn Netsnél.

Még mindig Doc Riversék: az előbb említett Kavner forrásai szerint kétséges, hogy ma este pályára tud lépni Blake Griffin - a hét elején voltak olyan hírek, hogy ma már játszani fog -, ugyanis egyelőre még nem kapott zöld utat az orvosoktól. Mint ismert, az erőcsatár könyökét kellett műteni egy fertőzés miatt.

A Philadelphia Sixers megint kihasználta a szabadlista adta lehetőségeket - mielőtt a Minnesota Timberwolvestól kitett Glenn Robinson III szabadon igazolhatóvá vált volna bárki számára, lehívták waiverről, újabb fiatallal próbálkoznak tehát.

Nem meglepő, de az egy éve sehol nem edzősködő Mike D'Antoni szívesen visszatérne a ligába - neve szinte azonnal felmerült a gyors kosárlabdát kedvelő Denver Nuggetsnél, miután a csapat nemrég menesztette Brian Shaw-t. D'Antoni Mark Kiszlának (Denver Post) azt nyilatkozta, hogy az ember függővé válik, ráadásul mostanában több helyen is nagyon jó kosárlabdát játszanak - a Golden State-től az Atlantáig.

A Cleveland Cavaliers erőcsatára, Kevin Love Chris Haynesszel (Cleveland Plain Dealer) beszélgetett, és elmondása szerint bár hallotta, hogy sokan stretch 4-nak gondolják és hívják (olyan négyesnek, aki a tripladobásokkal széthúzza a védelmet a többiek számára), ez egyáltalán nincs így, ő egy palánk alatti játékos, aki tud dobni. Jelenleg azt csinálja, amire kérik - az utolsó 7 meccsen 8.1 triplát vállalt mérkőzésenként -, teljesen függetlenül attól, hogy jó-e ez vagy sem. A szerepében marad, azt teszi, amit mondanak neki.

Egy érdekesség még a Cavsszel kapcsolatban: LeBron James ma hajnalban beállította a franchise gólpasszcsúcsát: 4206 assziszttal áll csakúgy, mint a gárda történetének egyik, ha nem a legjobb irányítója, Mark Price.

Az Indiana Pacers drukkerei közül sokan Paul George visszatérését várják, a csapat és a  vezetőedző, Frank Vogel azonban nem így áll hozzá a szezonhoz. A tréner Candace Bucknernek (Indianapolis Star) elmondta, hogy ilyen szempontból nem gondolnak George-ra. Végig úgy álltak a játékhoz az idényben, hogy a kiscsatár nem fog visszatérni ebben a szezonban, de még most is csak arra koncentrálnak, hogy a lehető legjobb csapat legyenek nélküle.

Frank Isola (New York Daily News) jelentette, hogy Phil Jackson és a New York Knicks már erősen készül a draftra, több edzésen is megnézték a Kentucky egyetem csapatát - főleg a draft elejére várt Karl-Anthony Townst és Willie Cauley-Steint. Towns azt nyilatkozta, hogy nem figyelt oda, ki van jelen, csak az edzésre koncentrált, míg a Kentucky egyik segédedzője szerint Towns mindenben sikeres lesz, akármibe fog is majd, mert nagyszerű ember.

Szintén a Knickshez tartozik, hogy vezetőedzőjük, Derek Fisher Tim Hardaway Jr jövőjéről beszélt Fred Kerberrel (New York Post). A tréner elmondása szerint jövőre is szerződése van a dobóhátvédnek, de védekezésben és labdakezelésben sokat fejlődik a szerinte nagyon tehetséges hátvéd. Fisher úgy gondolja, a liga összes játékosa azt hiszi magáról, hogy képes pontot szerezni, többen el is dobnak minden kezükbe kerülő labdát, de hányan hajlandóak védekezni és elvégezni a piszkos munkát? Hardaway Jr. ezekben a szegmensekben fejlődik szerinte nagyon sokat.

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus