Hírmorzsák 2015-03-21 (21:30)

Nash hivatalosan is visszavonult. A Thunder Collisont is elvesztette legalább 10 napra. Terrence Jones tüdejével vannak gondok, legalább egy hetet kihagy. Paul George egy héten belül visszatér, de még biztosan nem ma. Smartot egy meccsre eltiltotta a liga. Beasley Whiteside mentora akar lenni. Jordan Hamilton év végéig a Clippersnél. 10 napos szerződések (AJ Price, Jabari Brown).

A kétszeres alapszakasz MVP Steve Nash a The Players Tribune-ban bejelentette ma este, hogy hivatalosan is visszavonul az NBA-ből. A kanadai zseni 18 szezont húzott le a ligában a Phoenix Suns, a Dallas Mavericks és a Los Angeles Lakers színeiben.

Szegény embert még az ág is húzza: az Oklahoma City Thunder vezetőedzője, Scott Brooks azt nyilatkozta, hogy Nick Collison legalább 10 napot kihagy bal bokaficam miatt. Collison az egyik legjobb meccsét játszotta ebben az idényben ma hajnalban, az Atlanta Hawks ellen, de ezen a találkozón sérült meg, így ő sem lesz bevethető egy ideig.

A Houston Rocketsnek sincs szerencséje idén a sérülésekkel, Terrence Jonest ugyanis megint elveszítették legalább egy hétre. Arról tegnap már beszámoltunk, hogy az erőcsatár bordasérülést szenvedett, kórházba is szállították, ahol kiderült, részlegesen légmelle van.

Visszatérő is lesz hamarosan: Brian Windhorst (ESPN) jelentette, hogy az Indiana Pacers sztárja, Paul George egy héten belül újra pályára lép. Az Indiana még harcban van a keleti PO-ért, de az utóbbi időben nem jönnek a győzelmek, így itt a remek alkalom, hogy George úgy térjen vissza, hogy nem borítja meg a csapategységet és a jó ritmust. Volt arról is szó, hogy esetleg már ma játszani fog a kiscsatár, de Frank Vogel edző bejelentette, ez nem fog megtörténni, szólni fognak, ha George-ot bevetik.

A Boston Celtics irányítóját, Marcus Smartot egy meccsre eltiltotta a liga, miután ágyékon ütötte a San Antonio Spurs magasemberét, Matt Bonnert.

A Miami Heat erőcsatára, Michael Beasley a CBS Sports munkatársának elmondta, megpróbál Hassan Whiteside mentora lenni. Szerinte nagyon érdekes dolog ez, mert ha az emberek rá vagy bármelyik bajkeverőre néznek, akkor úgy vannak vele, hogy nem szeretnék, ha ő vinne rossz irányba egy másik játékost, Dwyane Wade-ről és LeBron Jamesről pedig úgy gondolják, ők a tökéletes mentorok, akiktől jó tanácsokat kapni. Beasley szerint ez egyáltalán nincs így, néha egy olyan ember szavai sokkal többet érnek, akinek nem volt sétagalopp a pályafutása, aki már megjárta a poklot, de sikeresen visszakapaszkodott a csúcsra vagy annak közelébe. Neki Udonis Haslem volt ilyen tanácsadója, Whiteside-nak pedig rá volt szüksége.

Három igazolás is történt az elmúlt egy napban. Egyrészt a Los Angeles Clippers a szezon végéig szóló szerződést kötött Jordan Hamiltonnal - két 10 napos kontraktusa alatt jól játszott, bokasérülése pedig úgy tűnik, nem volt súlyos. A Phoenix Suns 10 napos szerződést adott AJ Price-nak - a döntéssel az is egyértelmű lett, hogy Seth Curryt elengedi az arizonai alakulat. A Los Angeles Lakers pedig egy második 10 napost adott Jabari Brownnak - a hátvéd négy meccsen 7.0 pontot, 1.3 lepattanót és 1.0 szerzett labdát átlagolt mérkőzésenként 20 perc alatt.

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus