Hírmorzsák 2015-03-22 (10:45)

Aldridge rásérült a bal hüvelykujjára. Batum lábával és hátával vannak gondok. Ibaka megpróbál műtétje után 3-4 héttel, idő előtt visszatérni. McHale nem foglalkozik a sérülésekkel, valahogy meg kell oldaniuk a gondokat. Fournier reméli, hogy még ebben az idényben pályára léphet. Melo rehabja jól halad, júniusban kezdheti meg az edzéseket. Monroe hétfőn térdsérülést szenvedett, SVG szerint sokkal több energiájuk megy el így támadásban. Stoudemire-t 15.000 dollárra büntette a liga. Byron Scott szerint Ellington bizonyított, a játékos szerint szoros kapcsolat alakult ki közte és a Lakers között. Scott optimista volt Nash-sel kapcsolatban még az edzőtáborban. Noel az Év Újonca díjról nyilatkozott. MWP Olaszországban folytatja.

A Portland TrailBlazersnek idén sincs túl sok szerencséje a sérülésekkel, LaMarcus Aldridge ugyanis ma hajnalban rásérült már egyébként sem 100%-os bal kezére. Úgy tűnik, hogy megint a hüvelykujjával vannak gondok - ezt kellett volna műteni januárban, de LMA úgy döntött, nem fekszik kés alá, majd csak a nyáron. Saját elmondása szerint annyit mondtak neki egyelőre az orvosok, hogy nincs törés, ez szerinte jó, mert nagyon éles fájdalmat érzett először - nem is játszott a teljes második félidőben. Megpróbál visszatérni minél előbb, de nem fog siettetni semmit.

Hogy még nagyobb legyen a gond, a Memphis elleni második félidőt kihagyta Nicolas Batum is - ő annyit nyilatkozott, hogy a lábaiban és a hátában erős, szintén éles fájdalmai voltak. Most ülnie kell, minél többet pihenni, és annál hamarabb térhet majd vissza - hogy mikor, azt egyelőre nem tudni esetében sem.

Szintén a Memphis elleni, de a péntek hajnali meccsen állították ki a Dallas Mavericks erőcsatárát, Amare Stoudemire-t. STAT-ot a liga 15.000 dollárra büntette, miután verbálisan inzultálta a játékvezetőket, majd nem hagyta el időben a pályát kiállítása után.

Az Oklahoma City Thunder térdműtétje után felépülőben lévő erőcsatára, Serge Ibaka azt nyilatkozta Darnell Mayberrynek (The Oklahoman), hogy megpróbál a beavatkozást követő 3-4 hétben visszatérni, és nem 4-6 héttel azután. Csapatának óriási szüksége lenne a spanyol válogatott magasemberre, miután Kevin Durantet valószínűleg a teljes idényre elvesztették, Nick Collison pedig most másfél hétig biztosan nem lesz bevethető - ráadásul Enes Kanter sem tudott játszani legutóbb -, nagyon közel kerülhetnek megint ahhoz, hogy kicsússzanak a legjobb 8-ból.

A Houston Rocketsnél sincsenek sokkal jobb helyzetben, náluk a ma hajnali, Phoenix Suns elleni vereség előtt már összesen 137 meccsről hiányoztak játékosaik sérülések miatt. Legutóbb Terrence Jones esett ki légmell miatt, de a helyére szánt Kostas Papanikolaou is maródi, ma zsinórban 14. meccsét hagyta ki bokaficam miatt. Kevin McHale vezetőedző annyit mondott erről, hogy fel kell lépnie ilyenkor másoknak, nincs mese. Azt hitte, hogy a görög bevethető lesz már, de még nem tudott pályára lépni. Ez van, meg kell bírkózniuk ezzel, mást úgysem tudnak csinálni.

Az Orlando Magicnél Evan Fournier csípősérülése miatt nem léphetett pályára az elmúlt egy hónapban. A francia hátvéd Josh Robbinsnak (Orlando Sentinel) azt nyilatkozta, hogy reményei szerint még ebben az idényben pályára léphet, talán 10 napot kell még kihagynia, ha minden jól alakul, és akkor az alapszakasz legvégén még játszhat.

A New York Knicks twitterfiókján tegnap megjelent, hogy Carmelo Anthony felépülése jól halad térdműtétjét követően. Az elnök, Phil Jackson Ian Begley-nek (ESPN New York) elmondta, Melo már járt a csapat edzőközpontjában, hogy kezeléseket kapjon a térdére, és valamikor júniusban kezdheti majd meg a tréningeket a jelenlegi tervek alapján.

A Detroit Pistonsnál Greg Monroe hétfő óta nem játszik, mióta edzésen megsérült a térde. Stan Van Gundy elnök és vezetőedző azt nyilatkozta David Mayónak (MLive), hogy nagy hatással van ez rájuk, mert alapvetően nagyon sokszor passzolják be Monroe-nak a labdát, hogy oldja meg, most meg ehhez nem folyamodhatnak. Sokkal több terhelést kell rakniuk az irányítókra, hogy elzárás-leválásból dolgozzanak, és mindenki másnak is több a munkája, mert nem lehet bepasszolni a labdát a festékbe, megállni kint egy ponton és szusszanni kicsit. Sokkal több energiát kell felemészteniük támadásban jelenleg.

A Los Angeles Lakers vezetőedzője, Byron Scott Mark Medinának (Los Angeles Daily News) elmondta, komoly lehetőség az, hogy Wayne Ellingtont megtartják a következő idényre is, hosszabbítanak vele. Scott a játékos feljavult dobását és védekezését emelte ki, de hozzátette, hogy továbbra is a draftra és a nagyobb szabadügynökökre koncentrálnak elsősorban. A tréner szerint Ellington bebizonyította, hogy értékes tagja az együttesnek, és bár nem tudja, mi fog nyáron történni, a kosaras 30 csapatnak mutatta meg, hogy helye van a ligában, tudja, hogyan kell hatékonyan játszani.

Ellington is megszólalt, ő is Medinával beszélgetett erről a nyárról. Mint ismert, a dobóhátvéd édesapját november 9-én meggyilkolták, ami miatt ki is hagyott hat mérkőzést a kosaras. Elmondása szerint bármi történik majd a szabadügynökpiacon, örökre szoros kötelék lesz majd közte és a Lakers között, imádja a csapatot. Élete legnehezebb éve volt ez, és a csapat hozzáállása nagyon sokat jelentett számára.

Scott beszélt a tegnap visszavonuló Steve Nash-ről is - mint ahogy twitteren gyakorlatilag minden szakíró, szurkoló és játékos elismeréssel beszélt a kanadai zseniről, köszönetet mondtak neki a kapott élményekért és azért a pozitív hangulatért, ami Nash-t mindig körülvette. A tréner annyit mondott, hogy nyáron még nagyon optimista volt, az edzőtáborban nagyon sokat látott abból a Nash-ből, aki ellen még játszott, és aki ellen a korábbi években készítette fel csapatait. Mint ismert, hátfájdalmai miatt azonban ebben az idényben már nem játszott egyetlen mérkőzést sem a játékmester.

Tom Moore (Calkins Media) Nerlens Noelről írt egy cikket, amelyben azt írta, a Philadelphia Sixers centere elég komolyan bejelentkezett az Év Újonca címért - Noel vezeti az elsőéveseket pattanókban, blokkokban, szerzett labdákban és dupla-duplákban is. Maga az érintett azt nyilatkozta erről, hogy szerinte annak kéne kapnia a díjat, aki a legjobb játékos, aki leginkább győzelmekhez segíti csapatát, vagy éppen meccsben tartja őket, és aki a legtöbb módon képes befolyással lenni egy-egy találkozóra. Noel azt is hozzátette, hogy szerinte meccsről meccsre fejlődik folyamatosan.

A végére pedig egy kicsit távolodjuk el a ligától: Metta World Peace kínai "küldetése" lejárt, és a hírek szerint a napokban három olasz csapatnak is "kiajánlották" az egykor kitűnő kiscsatárt. Tegnap telefonon meg is egyezett egyikükkel, így az idény hátralévő részében a Pallacanestro Cantú játékosa lesz MWP - érdekesség, hogy a magyar-amerikai kettősállampolgár, egykori Alba Fehérvár játékost, Damian Hollist váltja, akivel tegnap bontottak szerződést.

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus