Hírmorzsák 2015-03-27 (10:00)

Jamal Crawford nem aggódik, hogy nem tud visszatérni ebben az idényben. Wesley Johnsont idegesíti, hogy megint szabadügynök lesz, maradni akar a Lakersnél. Goran Dragicot meglepte, hogy a Suns Isaiah Thomast is elcserélte a deadline-nál. Daniel Orton szerint a Sixers arra jó, hogy a játékosok a liga üzleti oldalát is megismerjék. Brett Brownt nem érdekli a draft, győzni akar minden meccsen. Tobias Harrist évi 13 milliósnál nagyobb szerződéssel lehet elvinni az Orlandótól. Ryan Anderson készül a visszatérésre. A Jazz kitette Ian Clarkot, Chris Johnsonnal szerződést kötöttek. A Wizardsnál Toure Murryt akarják kitenni, a kiszemelt Will Bynum. Dean Smith halála után is kedveskedett még volt játékosainak. D-Liga (Powell, Noguiera, Anderson, Jerrett, Miller).

A Los Angeles Clippers dobóhátvédje, Jamal Crawford állítása szerint nem aggódik amiatt, hogy kihagyhatja az idény hátralévő részét - a kosaras több mint három hete nem játszik egy olyan vádliprobléma miatt, amit karrierje legfurcsább sérülésének tekint. Crawford Ben Bolch-nak (Los Angeles Times) elmondta, nagyon nehéz neki, hogy nem játszhat, de úgy nézi, hogy minden nappal közelebb van a visszatéréshez. A csapat jól játszik, ő pedig kicsit többet lehet a családjával, úgyhogy próbál a pozitívumokra koncentrálni.

A másik Los Angeles-i együttes, a Lakers kiscsatárát, Wesley Johnsont idegesíti, hogy zsinórban a harmadik nyár jön, amikor szabadügynök lesz. Mike Bresnahan (Los Angeles Times) forrásai szerint a csapatnak tetszik a játékos, és Johnson is maradna az aranysárga-liláknál. A kosaras annyit mondott, hogy ez tipikusan az a helyzet, mikor nem akar leszállni a hajóról csak azért, mert rosszul mennek a dolgok mostanság. Szeretné megnézni, hogy vissza tudnak-e térni a csúcsra, de meglátjuk, mi történik az off-szezonban.

A Miami Heat irányítója, Goran Dragic egy rádióműsorban elmondta, meglepődött, mikor a Phoenix Suns a Boston Celticshez cserélte Isaiah Thomast. Azért nem értette a dolgot, mert ő kért cserét, de a szlovén szerint ilyen a liga, üzlet is egyben, nem csak sport. Nem volt túl szerencsés, hogy Arizonában három irányító volt és csak egy labda, így nem volt egyszerű megoldani, hogy mindenki elégedett legyen.

A jelenleg a Detroit Pistons D-Ligás csapatánál, a Grand Rapids Drive-nál játszó Daniel Orton Keith Pompey-nak (Philadelphia Inquirer) mesélt a Philadelphia Sixersnél töltött idejéről. Elmondása szerint Oklahoma Cityben megtapasztalhatta az NBA kellemesebbik oldalát, aztán megérkezett Phillybe, ahol minden ennek az ellentettje volt. Adott volt egy csapat, amelyet gyakorlatilag a nulláról akartak felépíteni, és ha elkezdtek valami jót csinálni, azonnal robbantották is a keretet. Orton szerint arra mindenképpen jó a Sixers, hogy az ember megtanulja a liga üzleti oldalát, hozzászokjon ehhez.

A Sixers vezetőedzője, Brett Brown Bob Cooney-nak (Philadelphia Daily News) elmondta, őt ugyan nem érdekli, hogy milyen hatással vannak a győzelmek a csapat draftpozíciójára, mindent ki fog hozni játékosaiból. Érti a lényeget, hogy miért kellene minél hátrébb végezniük, de nem tudja másképp végezni a munkáját, csak ahogy most. A csapat küzdeni akar, keményen játszani, és büszke arra, ahogyan kosaraznak nap mint nap. Talán nincsenek annyira jó nevű játékosaik, akik sok mindent tettek már le a ligában, de nagyon jó a hozzáállásuk és nagyszerű a csapaton belüli összhang, bármi is legyen most a mérlegük.

Steve Kyler (Basketball Insiders) jelentette, hogy bár a New York Knicks, a Los Angeles Lakers, a Philadelphia Sixers és az Atlanta Hawks is érdeklődik Tobias Harris iránt, forrásai szerint a kiscsatárt tartani fogja az Orlando Magic, ha évi 13 milliós vagy ennél kisebb szerződést ajánlanak neki a csapatok - ha tehát esetleg valaki maximum kontraktussal kínálja meg, lehet esélye elvinni.

Mint arról nemrég beszámoltunk, a New Orleans Pelicans erőcsatára, Ryan Anderson valamikor a jövő héten talán visszatérhet. A játékos John Reidnek (The Times Picayune) adott nyilatkozatában elmondta, minden nap egyre több mindent csinál, egyre többet dolgozik. Van egy pont mentálisan, mikor el kell hinnie, hogy a térde elég erős és rendben is lesz. Még fizikailag is meg kell erősítenie kicsit a térdét, de minden tőle telhetőt megtesz, és nagyon zavarja, hogy nem tud játszani, nem tudja segíteni csapatát.

Két csapatnál is változások voltak, lesznek. A Utah Jazz azok után, hogy leigazolta Jack Cooley-t a szezon végéig, kitette Ian Clarkot - a hátvéd 29 meccsen 7.0 perc alatt 1.9 pontot átlagolt, és 7 meccsen a D-Ligában is szerepelt. A Jazz még ma hajnalban leigazolta a csatár Chris Johnsont az idény végéig - a kosaras két 10 napos szerződés erejéig a Milwaukee Bucks játékosa is volt ebben az idényben.

Jorge Castillo (Washington Post) értesülései szerint pedig a Washington Wizardsnak az a terve, hogy kiteszik a második 10 napos szerződésén lévő Toure Murryt, a helyére pedig Will Bynumot igazolják le. Utóbbi szezonja befejeződött Kínában, így aláírhat már a fővárosiakhoz, míg előbbi a kedd hajnali, Golden State Warriors elleni mérkőzésen bokasérülést szenvedett - plusz Bradley Beal is kihagyhat pár meccset, szintén bokaproblémák miatt -, ezért is akarnak a helyére valakit.

A D-Ligában is volt mozgás bőven. A Toronto Raptors a Fort Wayne Mad Antstől visszahívta Lucas Noguierát - a brazil center 4 meccsen 8.3 pontot, 10.0 pattanót és 2.0 blokkot átlagolt lent. A San Antonio Spurs az Austin Spurshöz küldte Kyle Andersont - idén ötödjére. A Dallas Mavericks Dwight Powellt rendelte vissza a Texas Legendstől - ebben a szezonban egy tucat alkalommal járt már lent a magasember. Grant Jerrett sincs messze ettől a számtól, 10-edjére van lent a D-Ligában, miután a Utah Jazz az Idaho Stampede-hez küldte. A Detroit Pistons pedig egy nap után vissza is hívta a Grand Rapids Drive-tól Quincy Millert.

A végére maradt a North Carolina február elején elhunyt legendás trénere, Dean Smith, aki még halála után is megmutatta, miért imádta mindenki, akinek köze volt hozzá pályafutása során - Smith 200 dollárt hagyott minden játékosra, akit valaha edzett, hogy menjenek el vacsorázni az ő emlékére. A lista nem rövid, hiszen 1961-től 1997-ig irányította a North Carolina együttesét.

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus