Hírmorzsák 2015-03-29 (11:05)

Durant lábát megint műteni kell, befejezte erre az idényre. Motiejunas 1-2 hétre kiesett hátfájdalmai miatt. Shaq bánja, hogy nem volt türelmesebb és 1996-ban otthagyta a Magicet. A Timberwolves 1996-ban erősen gondolkodott Kobe draftolásán. Love Westbrookkal van a legjobb barátságban a sztárok közül, megint összeállnak Los Angelesben? Kanter először élvezi a játékot, mióta az NBA-be került. Howard szerint semmi baja nem volt Bryanttel, Hardennel pedig nincsenek nagyon közel, de jóban vannak, játékosként sokra tartja. Cuban szerint nevetségesen fújnak Monta Ellisszel szemben a bírók. A Nuggets lehívta Clarkot waiverről.

Mint arra számítani lehetett, az Oklahoma City Thunder sztárja, Kevin Durant erre az idényre befejezte, miután úgy döntöttek a héten a csapatnál, hogy újabb műtéten kell átesnie a kiscsatárnak. Sam Presti GM közleményében azt írta, hogy bár Durant fájdalmainak nagy része nem a Jones-törés miatt van, hanem egy másik csont gyulladása okán, a műtött lábközépcsont állapotában is visszaesést észleltek, ezért döntöttek úgy, hogy a jövő hét elején Durant újra kés alá fekszik.

Ha már sérülések, akkor a Houston Rocketset ezúttal sem lehet kihagyni: magasemberük, Donatas Motiejunas 1-2 hétig nem edzhet, mert fáj a háta.

Maradjunk a texasiaknál: Dwight Howard cáfolta Kobe Bryant kijelentéseit, miszerint az ő versenyszelleme ne tetszett volna a centernek. Howard Ben Gollivernek (Sports Illustrated) elmondta, hogy egyáltalán nem ez a helyzet, semmi baja nem volt Bryanttel sem sportolói szempontból, sem emberileg. Ő egész egyszerűen nem tudott keményen bánni a csapattársaival - megpróbálta, de neki nem jött be. Bryantnek működött ez, hiszen nyert több bajnoki címet is. Howard szerint nagyon sok sérülésük volt, ez volt a probléma, egyszerűen az nem ő szezonjuk volt.

Csapattársához, James Hardenhez fűződő kapcsolatáról azt mondta, hogy nincsenek nagyon közel, de beszélnek minden nap. Soha semmi baja nem volt Hardennel, és az első számú ok, hogy a Houstont választotta anno, az a dobóhátvéd volt. Mikor meghozta a döntését, már tudta, hogy jól döntött, látta, hogyan játszik Harden, hogyan érik be játékosként és emberként is. Azért ment a Rocketshez, hogy nyerjen. Nem róla szól a történet, hanem arról, hogy együtt mit tudnak együtt véghezvinni, mert az MVP címen kívül már minden egyéni díjat megnyert, de ez semmit nem számít jelen pillanatban, csak a bajnoki cím.

Hardenhez kapcsolódik, hogy Kristie Riekennek (Associated Press) azt nyilatkozta a dobóhátvéd, azért tudta új szintre emelni a játékát, mert egyre otthonosabban érzi magát a Rocketsnél. Egyre jobban megismeri a csapattársait, egyre komfortosabban érzi magát a pályán velük, és egyre jobban ismeri saját magát és játékát is. Tudja, hogyan tudja a dobóhelyzeteit kialakítani, hogy másoknak hogyan tud helyzeteket teremteni.

Vissza egy kicsit a Thunderhez: Brian Windhorst (ESPN) szerint a Cleveland Cavaliers erőcsatára, Kevin Love nagyon jóban van Russell Westbrookkal. Van az a pletyka, ami szerint Love idén vagy jövő nyáron aláír a Los Angeles Lakershez, majd Westbrook 2017 nyarán csatlakozik hozzá, mint amikor a UCLA-nél együtt játszottak. Windhorst ezt ugyan se nem cáfolta, se nem erősítette meg, azt azonban megerősítette, hogy a sztárjátékosok közül messze a Thunder irányítójával van a legjobb kapcsolata Love-nak.

Az Oklahoma City magasembere, Enes Kanter Mike Sorensennek (Deseret News) elmondta, az a legnagyobb változás, hogy a Thundernél élvezi a játékot, erre pedig NBA-pályafutása során soha korábban nem volt példa. Először érzi úgy, hogy a csapatáért, a szurkolókért, a csapattársaiért és az edzőiért játszhat.

A Dallas Mavericks tulajdonosa, Mark Cuban kiakadt, mert szerinte Monta Ellisszel szemben mindent megengednek a játékvezetők. Cuban egy nyilvános közleményben azt írta, hogy van egy teljes listájuk azokról az esetekről, mikor Ellisen láthatóan faultot ütöttek, mégsem ítéltek semmit. A tulaj szerint minden alkalommal azt a választ kapták, hogy csak véletlen a dolog, így nem számítanak a ligától már semmire - azt szeretnék, ha a szurkolók az ilyen eseteket feltöltenék a netre, hogy mindenki láthassa őket. Cuban szerint Ellis tör be az egyik legtöbbször az egész ligában, legutóbb pedig 0 büntetőt dobhatott, ami nevetséges.

Shaquille O'Nealt pénteken iktatták be az Orlando Magic Hírességek Csarnokába. Shaq elmondta, hogy nyertek meccseket, de 1996-ban, mikor aláírt a Los Angeles Lakershez, hozott egy üzleti döntést. Tudta, hogy mérgesek lesznek rá, de ennek semmi köze nem volt a franchise-hoz, nem személyes indokok miatt hagyta el a csapatot, hanem üzleti miatt. Néha megbánta ezt a döntést, mert nagyon fiatal, tehetséges csapatuk volt - megpróbál nem úgy élni, hogy azon gondolkodik, "mi lett volna, ha", de néha bánja, hogy a Lakershez ment. Fiatal volt, türelmetlen, nyerni akart, ami Los Angelesben sem jött össze neki négy évig, de úgy gondolta, hogy ha a Lakershez megy, azonnal bajnok tud lenni.

1996 nyarán - mikor Shaq a Lakershez igazolt - a Minnesota Timberwolves majdnem kiválasztotta Kobe Bryantet a draft ötödik helyén. Flip Saunders, a gárda akkori vezetőedzője, jelenlegi trénere és elnöke azt mondta Mark Medinának (Los Angeles Daily News), hogy erősen gondolkodtak a dolgon, mert egy másik középiskolából draftolt játékossal, Kevin Garnett-tel jól jártak. Úgy érezték azonban, hogy két ilyen ember sok lenne, ráadásul Garnettet is fejleszteni kellett még abban az időben, így végül nem Kobe-t választották - Ray Allent draftolták, de azonnal elcserélték Stephon Marburyre.

A végére pedig egy kisebb hír: a Utah Jazz által szabadlistára tett Ian Clarkot a Denver Nuggets lehívta waiverről.

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus