Hírmorzsák 2015-04-06 (21:45)

LeBron szerint bajnokesélyesek, de van még hova fejlődniük. Harden és Brook Lopez a hét játékosai. Millsap jobb vállával nincs nagy gond, két meccset hagy ki. Megvannak a Hírességek Csarnokába idén bekerülők: többek között Lisa Leslie, Dikembe Mutombo, Dick Bavetta és John Calipari is Hall of Fame tag már. Carter-Williams nem tud semmi rosszat mondani a Sixersre, de örül, hogy stabilabb csapathoz került. Scott azt akarja, hogy Nick Young ne csak a pontszerzésre koncentráljon, különben jövőre nem kap ennyi játékidőt.

A Cleveland Cavaliers egyre jobban játszik, de sztárjuk, LeBron James szerint még mindig van fejlődnivalójuk. James Joe Vardonnak (Cleveland Plain Dealer) elmondta, bajnokesélyesnek gondolja az együttest, de egyelőre szerinte még nincsenek csúcsformában. Megvan a tehetségük is a végső győzelemhez, a fejlődés is megvolt náluk a szezon folyamán, de van még egy kis idejük, ezt pedig ki akarják használni. David Blatt vezetőedző annyit mondott, hogy vannak még dolgok a tarsolyukban, de nem próbálnak meg varázslók lenni, megpróbálnak minél több módot találni arra, hogy győzni tudjanak.

Úgy tűnik, hogy a Cavs legnagyobb riválisának, az Atlanta Hawksnak mázlija van, erőcsatáruk, Paul Millsap jobb válla ugyanis csak meghúzódott, nincs nagyobb baja. A röntgen negatív lett, és egyelőre annyi biztos, hogy Millsap a következő két találkozót kihagyja - jó esély van viszont arra, hogy a rájátszásra teljes értékű lesz megint. A kosaras a Brooklyn Nets játékosával, Earl Clarkkal ütközött egy szabadlabdáért folytatott harcban, ekkor sérült meg.

Ha már a Nets: centerük, Brook Lopez zsinórban másodjára nyerte meg a hét játékosa díjat keleten, nyugaton ezúttal a Houston Rockets sztárja, James Harden lett az elismerés birtokosa. Lopez 3-1-es hetet ment a Brooklynnal, mialatt ő 20.8 pontot, 10.3 pattanót és 2.0 blokkot tett a közösbe fellépésenként. Harden és a texasi együttes szintén 3-1-es hetet tudhat maga mögött, a dobóhátvéd pedig 36.8 pontot, 5.8 gólpasszt, 5.8 pattanót és 2.0 szerzett labdát átlagolt eközben - április 1-jén 51 ponttal tréfálta meg a Sacramento Kingst, ez karriercsúcsa.

És még mindig a Brooklyn: a csapatnál már a jövőt is tervezgetik - Darius Adams iránt érdeklődnek Shams Charania (RealGM) információi szerint, és állítólag Adams szóban el is kötelezte magát a Nets nyári ligás csapatához. A 25 éves irányító 2011-ben végzett az Indianapolis egyetemen, és idén a spanyol első ligás és euroligás Laboral Kutxa együttesében kosarazott.

Ma este kihirdették a Hírességek Csarnokába idén bekerülők névsorát. A 8-szoros All-Star, 4-szeres év védője Dikembe Mutombo mellett ott lesz ezentúl a Hall of Fame-ben a Boston Celticsszel a 70-es években kétszeres bajnok, 1976-ban döntő MVP-nek választott Jo Jo White, illetve a 4-szeres All-Star, a ligába az akkori szabályok (minimum négy év a középiskola után) ellenére három év után bekerülő Spencer Haywood is - aki a liga és a Seattle Supersonics közötti, miatta indított per mellett 4-szeres All-Star tagságáról, 1980-as, Los Angeles Lakersszel nyert bajnoki címéről, illetve 1970-es, ABA egyéni tarolásáról is híres volt.

Mellettük ott lesz a Hall of Fame-ben a WNBA történetének egyik legnagyobb csillaga, a kétszeres bajnok, háromszoros MVP és négyszeres olimpiai bajnok Lisa Leslie, az egyetemi edzőlegenda, John Calipari, illetve az NBA-ben 39 évig játékvezetőként dolgozó Dick Bavetta. Öt embert már az All-Star hétvégén bejelentettek: Louis Dampier, John Isaacs, Lindsay Gaze, Tom Heinsohn és George Raveling közvetlenül bekerültek februárban, külön szavazás nélkül.

A Milwaukee Bucks irányítója, Michael Carter-Williams Gary Washburnnel (Boston Globe) beszélgetett a Philadelphia Sixerstől való elcseréléséről. MCW azt mondta, nem számított rá, de jó helyzetbe került. Elmondása szerint jó stabil csapatnál lenni, ahol tudja, hogy a csapattársai ott lesznek jó ideig, nem kell attól tartani minden nap, hogy szétkapják az együttest. Együtt fejlődhetnek, jó kapcsolatot és chemistryt építhetnek ki. Carter-Williams szerint a Phillynél nehéz volt megszokni a vereségeket, de nagyon jól bántak vele, ezért semmi rosszat nem tud a csapatra mondani. Most már a Bucks játékosa, reményei szerint jó ideig az is marad.

A Los Angeles Lakers vezetőedzője, Byron Scott a Los Angeles Daily News munkatársainak elmondta, csökkenteni fogja Nick Young játékidejét, ha a gárda a következő idényben komolyabb célokat tűz ki maga elé. A tréner azt akarja, hogy Young kevésbé a pontszerzésre koncentráljon csak, amint visszatér sérüléséből, maga a játékos azonban azt mondta erre, hogy szerinte Scott unfair módon pécézte őt ki, nem(csak) felé kellene intéznie az edzőnek a kritikát.

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus