Hírmorzsák 2015-04-14 (11:00)

Isaiah Thomas és Duncan a hét játékosai. Carlisle és Rondo között normalizálódott a viszony. Rose szerint pokol volt a legutóbbi rehabja. Saunders is úgy érzi, Garnett jövőre is játszani fog. Karl még mindig nagyon kedveli volt Nuggets-játékosait. Kobe egy meme-mel védte meg Westbrook tegnap hajnali produkcióját. Drasztikusan, évi 6-9 millióval nőhetnek a maximum szerződések az új TV-szerződés megérkezése után. Hivatalosak a Bucks új logói. Vander Blue a Lakersnél.

 

A Boston Celtics irányítója, Isaiah Thomas és a San Antonio Spurs legendás magasembere, Tim Duncan lettek a hét játékosai keleten és nyugaton. Thomas 3-0-s héthez segítette hozzá a Bostont, amely a Brooklyn Nets ma hajnali vereségével bejutott a rájátszásba, az irányító pedig a 3 mérkőzés alatt 22.7 pontot, 5.7 gólpasszt és 2.7 pattanót átlagolt. Duncan is tökéletes, 4-0-s hetet ment a bajnoki címvédő Spursszel, amely segítségével már a másodikak nyugaton, ő maga pedig 17.3 pontot, 9.8 pattanót, 2.5 gólpasszt, 3.3 blokkot és 1.5 szerzett labdát átlagolt - emellett övé volt a győzelmet jelentő blokk a Houston Rockets ellen, amellyel a hatodikról a másodikra lépett előre csapata.

Úgy tűnik, hogy a Dallas Mavericks vezetőedzője, Rick Carlisle és irányítója, Rajon Rondo félretették a problémákat most, hogy közeledik a rájátszás. A tréner Mark Medinának (Los Angeles Daily News) azt nyilatkozta, hogy kitaláltak egy kompromisszumos megoldást. Szerinte Rondo profi hozzáállású, és nagyon kedveli is emiatt, nagyon várja már a PO-ot, mert a rájátszásban a játékmesternek komoly tapasztalata van már. Carlisle szerint ezek a kisebb viták, illetve a megoldások megtalálása jó lehetőség arra, hogy Rondo is és a csapat is javuljon, előrébb lépjen.

A Chicago Bulls irányítóját, Derrick Rose-t kérdezték arról, milyen volt a legutóbbi, hathetes rehabja, amire nemes egyszerűséggel annyit mondott: "pokol". A játékmester KC Johnsonnak (Chicago Tribune) elmondta, mindig ugyanazt kellett csinálni, ezért volt számára olyan, mintha a poklot kellett volna megjárnia. Minden nap 7:30-kor kellett kelnie, két órával korábban kellett edzésre mennie, mint a többieknek, mindenkinél korábban kellett az edzőterembe érnie akkor is, ha idegenben játszottak, és 2-3 külön edzést kellett minden nap végeznie.

Ehhez képest szerinte egy meccs lejátszása gyerekjáték. Vasárnap hajnalban, a Philadelphia Sixers elleni mérkőzés végjátékában több kulcsfontosságú megmozdulása is volt Rose-nak, ezekről annyit mondott, hogy jó volt egyáltalán újra ilyen szituációban éreznie magát. Óriási dolognak érzi, hogy ilyen csapatba térhetett vissza, és egyből engedik, hogy a saját stílusában játsszon, ezért nagyon hálás is. Boldog, mert már a negyedik negyedekben is pályán lehet, már ez is nagy dolog.

A Minnesota Timberwolves elnöke és vezetőedzője, Flip Saunders is úgy érzi, hogy Kevin Garnett a következő idényben is játszani fog - tegnap merült fel Marc Stein (ESPN) forrásai által, hogy efelé hajlik a veterán magasember. Garnett 25 meccsből 20-at kihagyott, mióta a deadline-nál visszacserélték egykori együtteséhez, és úgy néz ki, hogy az Oklahoma City Thunder elleni szezonzárón sem játszik, Saunders szerint viszont ez jó jel. A tréner Jon Krawczynskinek (Associated Press) elmondta, ha játszana Garnett, az azt mutatná neki, hogy a következő idényben már nem akar kosarazni, de úgy tűnik, nincs vége karrierjének.

A Los Angeles Lakers hivatalosan is leigazolta Vander Blue-t - mivel nem volt más játékosmozgás náluk, így minden bizonnyal őt is a Hardship Exception kivétellel igazolták a keret 16. emberének.

Arról is szó volt tegnap este, hogy a Sacramento Kings vezetőedzője, George Karl a hétvégén lenyilatkozta, a nyáron sok teendőjük van, ki kell jelölniük egy irányt, amelybe el szeretnének indulni, erre az útra pedig rá kell lépniük. Karl Jason Jonesnak (Sacramento Bee) bevallotta, a Denver Nuggetsnél általa irányított játékosokat nagyon kedveli - ne lepődjünk meg, ha a Kings megpróbálja majd megszerezni őket. A deadline környékén voltak olyan hírek, miszerint Karl szívesen cserélne például Ty Lawsonért, akit úgy tűnt, cserélhet a coloradói alakulat, de nem tudni, hogy Vlade Divac érkezésével mennyi beleszólása van Karlnak a cserékbe.

A Milwaukee Bucks felfedte a csapat új logóit, amelyekkel a következő idénytől kezdve találkozhatunk majd - ezen a linken megnézhetitek őket.

A liga pénzügyeihez tartozik, hogy várhatóan az új TV-szerződés megérkezésével és a fizetési sapka ezzel egyidejű emelkedésével a maximum fizetések is drasztikusan nőni fognak. Jelenleg a 7 évnél kevesebbet a ligában töltők 14.7 millió dollárt kaphatnak új szerződésük első évében, 7-9 idénnyel a hátuk mögött 17.7 milliót, míg 10 év, illetve efölött 20.6 millió dollárt. Ezek a számok a sapka emelkedésével 21.0, 25.3 és 29.6 millió dollárra emelkedhetnek, tehát 6-9 millióval is magasabbra törhetnek - ez a szabadügynököket arra ösztökélheti, hogy játékosopciót rakjanak szerződéseikbe a következő nyárra.

A Los Angeles Lakers ikonja, Kobe Bryant megvédte Russell Westbrook tegnap hajnali teljesítményét:

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus