Hírmorzsák 2015-04-30 (21:00)

A Thunder 5 évre szerződtette Donovant. Aldridge és a Blazers csalódottak, de az erőcsatár még nem döntött arról, hova igazol. A Celtics megadja a QO-t Crowdernek. Ainge Jerebkót dicsérte, Sullinger súlyával kapcsolatban viszont nem volt ennyire pozitív. A Boston nagy dobásra készül a nyáron, de másodvonalas játékosokat is igazolnának - akár túl is fizetnék őket. A Magic 2018 nyaráig hosszabbított Hennigannel. A Kings leigazolta a Sixers segédedzőjét, Karl volt segítőjét.

Adrian Wojnarowski (Yahoo Sports) jelentette ma este, hogy az Oklahoma City Thunder és Billy Donovan egy ötéves szerződésben meg is egyeztek egymással, így a Florida egyetem eddigi trénere lesz az OKC következő vezetőedzője. Jeff Goodman (ESPN) forrásai szerint Donovan már értesítette a Floridát, hogy a Thundernél dolgozik a továbbiakban, és nemrég az együttes is bejelentette, hogy Donovan az új edző.

Az Orlando Magicnél is volt ma szerződéskötés, ugyanis a gárda hosszabbított a GM-mel, Rob Hennigannel, méghozzá a 2017/18-as szezon végéig. A szakvezető 2012-ben vette át a posztot Otis Smith-től, azonnal meg kellett húznia Dwight Howard elcserélsét, amelyből aztán Nik Vucsevics megszerzésével még jól is jöttek ki, az utolsó két drafton behúzott Victor Oladipo és Elfrid Payton pedig eddig telitalálatnak tűnnek.

Azt is Wojnarowski jelentette, hogy a Sacramento Kings leigazolta a Philadelphia Sixers segédedzőjét, Chad Iske-t - ő dolgozott már együtt George Karllal korábban öt esztendőt, mikor Karl a Denver Nuggets vezetőedzője volt.

A Portland TrailBlazers ma hajnalban kiesett az idei PO-ból, LaMarcus Aldridge pedig lehet, hogy utolsó meccsét játszotta a csapatban. A játékos Baxter Holmesnak (ESPN) elmondta, nem döntött még arról, melyik csapathoz ír alá a nyáron. Úgy tűnt neki, hogy kezdik átvenni az uralmat nyugat felett, mikor megsérült Wes Matthews. Akkor a liga egyik legjobb támadócsapata voltak, akkori ritmusukat viszont a dobóhátvéd kiesése után nem találták már. Nagyon csalódottak, mert tudják, hogy tudnak ennél sokkal jobban is játszani.

A Boston Celtics GM-je, Danny Ainge a mai napon Gary Washburnnek (Boston Globe) elmondta, Jae Crowdernek megadják a QO-t, ezzel a kiscsatár korlátozott szabadügynök lesz - minden neki érkező ajánlatot tarthat a Celtics, ők döntenek sorsáról. Egy másik szabadügynököt, Jonas Jerebkót is dicsérte Ainge, a svéd Larry Birdnek nevezte viccesen, majd hozzátette, szeretnék megtartani őt is. A szakvezető Jared Sullingerrel kapcsolatban annyit mondott, hogy szerinte karrierje hosszát csökkenti, és jelenlegi játékát is rontja azzal, hogy nincs olyan jó formában, amilyenben lehetne.

Ainge hosszabb interjút adott több riporternek is. Elmondása szerint szeretne egy-két komoly játékossal erősíteni, ahogy az előző nyarak folyamán, úgy most is készül a nagy dobásra. Jay King (MassLive) úgy tudja, hogy ha nem sikerül a legnagyobb nevek közül igazolni, akkor a másodvonalas játékosokra is rá fog mozdulni a Celtics, és hajlandóak ezek közül túlfizetni is bizonyos embereket. Nincs ezek között azonban Reggie Jackson és Enes Kanter sem - utóbbiról úgy gondolják, hogy többet hisz magáról, mint amennyit ér, ez a hozzáállás pedig rontaná a csapategységet.

Olyan emberre hajlandóak költeni, akiben benne van a lehetőség, hogy a későbbiekben megmutassa, megérte a jelenleg reálisnak tűnőnél nagyobb összeget is rákölteni, főleg hogy a fizetési sapka 2016-os növekedésével rögtön más kontextusba kerül az összes szerződés.

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus