Hírmorzsák 2015-05-02 (10:30)

Conley a Warriors elleni első két meccset biztosan kihagyja. Parsons térdét megműtötték. Ranadive nem megy bele Cousins elcserélésébe. Még mindig nincs meg a városi támogatás a Bucks új stadionjára. Carter-Williams pár fogát helyre kellett tenni egy Dunleavy-vel való ütközés miatt. Donovan szerint a Thunder ugyanazokat az értékeket tartja fontosnak, amit ő is, ezért vállalta a munkát. A Blazers GM-je Leonardöt és McCollumot dicsérte. Lillard megkapta diplomáját.

Bár a Memphis Grizzlies vezetőedzője, David Joerger tegnap elmondta, hogy irányítójuk, Mike Conley elutazik a csapattal Oaklandbe a Golden State Warriors elleni párharc első két meccsére, a játékmester ezen a két találkozón szinte kizárt, hogy játszik. Conley még a Portland TrailBlazers elleni szériában szerzett többszörös arccsonttörést, megműtötték, és jelenleg arra várnak, hogy lejjebb menjen a duzzanat, elkezdhessen maszkokat próbálni az arcára.

A Dallas Mavericks kiscsatára, Chandler Parsons viszonylag olcsón megúszta, mivel "csak" artroszkópos műtéten kellett átesnie - a játékos jobb térdében kellett rendbehozni a porcot. Volt arról is szó, hogy esetleg microfracture műtétre kerül majd sor esetében, amellyel még a következő idény elejét is kihagyta volna, így jóval gyorsabb lesz felépülése. Pontos visszatérési időpontot egyelőre nem tudni.

Jason Jones (Sacramento Bee) jelentette, hogy a Boston Celtics ugyan évek óta érdeklődik DeMarcus Cousins iránt, de Vivek Ranadive tulajdonos szinte biztosan nem egyezik bele egyetlen cserébe sem. Tegnap este érkeztek a hírek, hogy a Celtics a nyáron megpróbálja megszerezni a centert, de Cousinsnak még három évig szerződése van a Kingsszel, nincs semmi a kezében, ha a Sacramento meg akarja tartani.

A Milwaukee Buckshoz két hír is tartozik. Egyrészt nagyon szorít az idő, hogy elkezdjék az új csarnok építését, ám a pénz fele még mindig nincs meg, a város vezetése ugyanis nem tudott megegyezni arról a nagyjából 200-250 milliós támogatásról, amit nekik kellene biztosítani. Tegnap Wisconsin állam kormányzója, Scott Walker azt nyilatkozta az Associated Pressnek, hogy szerinte közel van a megegyezés, és így időben kész lesz a csapat új arénája - ha nem, 2017-ben a liga átveszi a franchise-t, és valószínűleg költözés lesz a vége.

Másrészt a csapat irányítója, Michael Carter-Williams azt nyilatkozta Andrew Grumannek (FOX Sports), hogy a fogorvosnak helyre kellett tennie néhány fogát, miután a Chicago Bulls elleni hatodik meccsen Mike Dunleavy egy kosárradobás közben odavert neki.

Az Oklahoma City Thunder vezetőedzője, Billy Donovan Royce Youngnak (ESPN) nyilatkozott kinevezését követően. A tréner elmondása szerint az előző 4-5 napban azt sem tudta, hol áll a feje. Nagyon hálás a GM-nek, Sam Prestinek, hogy nagyjából két és fél nap alatt felvázolta neki, milyen is valójában a Thunder, mert nem sokat tudott a franchise-ról. Ismerte Prestit és a játékosokat is, de nem igazán tudta, milyen alapelvek mentén működik az együttes. Mikor ezeket felmérte, akkor kezdett igazán gondolkodni az álláson, mert szerinte ugyanazokat az értékeket helyezik előtérbe a Thundernél, amit ő is. 

A Portland TrailBlazers GM-je, Neil Olshey Mike Richmannek (Oregonian) a csapat két fiatal játékosát, CJ McCollumot és Meyers Leonardöt dicsérte. A szakvezető szerint kettejük PO-beli teljesítménye mutatja, hogy mindaz valós, amit bennük láttak draftolásukkor. Az egyik legfizikálisabb, legkeményebben védekező és legjobban edzett csapat ellen játszottak nagyon jól mindketten, és ez inspirációt kell hogy adjon mindenkinek, mert látszik, hogy nagyon jó fiatal magjuk van, amire építkezhetnek a jövőben.

A végére pedig a Blazers irányítója, Damian Lillard, aki végzett a Weber State egyetemen, tegnap pedig meg is kapta diplomáját. Lillard még 2012-ben, harmadik éve után hagyta ott az intézményt az NBA kedvéért.

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus