Hírmorzsák 2015-07-13 (09:30)

Cserélt a Portland és az Orlando. A Mavs JaVale McGee-vel tárgyal. A Thunder megtartotta Kantert, Jones III-öt és Novakot továbbra is árulják. Bargnani a Netsnél folytatja. Jack készen áll arra, hogy kezdő irányító legyen Brooklynban. Beallel a Wizards, Hensonnal pedig a Bucks akar idő előtt megegyezni - mindketten jövő nyáron lennének RFA-k. Isaiah Thomas bal kezét megműtötték, egy hónapon belül kezdhet újra edzeni. Védekezésért felelős segédedzővel erősödött a Raptors. Edzőtábor-szerződések (Roberts Jr - Toronto, Felicio - Bulls, Moreira - Clippers). Whittington egy évre marad a Pacersnél.

Adrian Wojnarowski (Yahoo Sports) jelentette még az este folyamán, hogy megegyezett egymással az Orlando Magic és a Portland TrailBlazers - Mo Harklesst egy jövőbeli második körös draftjogért szerezte meg az oregoni alakulat. A lépés nem meglepő, hiszen a tavaly mindössze 15 percet és 3.9 pontot átlagoló, egykor első körben elkelt kiscsatárt már a deadline-kor is árulta a floridai alakulat, ám akkor még első köröst vagy tehetséges fiatalt vártak érte cserébe - szignifikánsan lejjebb ment az ára. Mindkét csapat a sapka alatt van, úgyhogy az üzlet működik így pénzügyileg Harkless majdnem 3 millió dolláros lejárójával is.

Szintén a Blazershez tartozik, hogy amint arról már beszámoltunk, az Oklahoma City Thunder tartotta Enes Kanternek adott 4 éves, 70 millió dolláros ajánlatukat, így a török magasember marad az OKC-nél. Ahogy lehetett korábban is hallani, Royce Young (ESPN) információi szerint a Thunder Perry Jones III-öt és Steve Novakot árulja, hogy próbáljanak lecsípni jelenleg nagyjából 24 millió dolláros luxusadójukból - 13 millióval vannak a határ fölött, jelentősen csökkenthetnék ezt, illetve a fizetendő összeget a két játékos elcserélésével.

Az este folyamán volt egy igazolás is - szinte a semmiből csapott le Andrea Bargnanira a Brooklyn Nets, akik veterán minimumért igazolták az olaszt. Szintén a Netshez tartozik, hogy Jarrett Jack több riporternek is elmondta, készen áll arra, hogy Deron Williams távozása után ő legyen a kezdő irányító. Jack úgy fogalmazott, hogy ha ilyen szerepkörben számítanak rá, akkor természetesen kész arra, hogy betöltse a pozíciót, nem ez lesz az első alkalom, hogy a kezdőbe kerül, már ha ez lesz a helyzet, egyáltalán nem idegen számára szituáció.

J. Michael (Washington Post) értesülései szerint a Washington Wizards ezen a héten komoly tárgyalásokat kezd Bradley Beallel és ügynökével a játékos hosszabbításáról, már most le akarják kötni a dobóhátvédet, aki újoncszerződése utolsó évébe lép. Mark Bartelstein, Beal ügynöke Michaelnek azt nyilatkozta, hogy meg kell várniuk, hogy a szabadügynökpiac nyitása utáni kaotikus időszak lezáruljon - márpedig úgy tűnik, hogy ez megtörtént -, utána kezdődnek meg a tényleges beszélgetések a csapattal. Az már májusban napvilágot látott, hogy a fővárosiak maximum szerződést akarnak adni Bealnek, ezzel tehát valószínűleg nem lesz probléma.

Szintén idő előtt írhat alá a Milwaukee Buckshoz John Henson - Marc Stein (ESPN) és Charles F. Gardner (Milwaukee Journal Sentinel) jelentette, hogy a két fél egyre közelebb van a megegyezéshez. Egyelőre nincs megállapodás a magasember új szerződéséről, de van még idejük pontot tenni az ügy végére, mivel Henson ugyanúgy csak jövő nyáron kerülne piacra - oda is korlátozottan -, mint ahogy Beal a Wizardsnál, így október 31-ig köthetnek vele kontraktust.

Volt több kisebb szerződéskötés is, ezek lényegében az edzőtáborokra szólnak már, jó részük valószínűleg nem lesz a ligában az alapszakasz kezdetén. A Toronto Raptors Ronald Roberts Jr-ral egyezett meg egy részlegesen garantált kontraktusban - a 23 éves játékos a Philadelphia Sixers után januárig a D-Ligában, utána pedig a Fülöp-szigeteken játszott. A Chicago Bulls a brazil centerrel, Cristiano Felicióval állapodott meg - a középjátékos a Chicago nyári ligás csapatában van, ott győzte meg a szakvezetést. A Los Angeles Clippers pedig az SMU-n végző angolai magasemberrel, Yanick Moreirával írt alá szerződést.

Az Indiana Pacersnél Shayne Whittington ennél valamivel jobban örülhet, a gárda korlátozott szabadügynöke ugyanis egy egyéves, de garantált szerződést írt alá hajnalban a csapattal Shams Charania (RealGM) forrásai szerint, így ő már biztosan pénzénél van. A 24 éves kosaras az előző idényben 20 meccsen játszott, 2.9 pontot átlagolt.

Adam Himmesbach (Boston Globe) jelentette, hogy Isaiah Thomas bal kezét és csuklóját négy hete megműtötték - több beavatkozást is végeztek a testrészen. Nincs nagyobb baja a Boston Celtics irányítójának, de mivel a bal a dobókeze, ezért még némi időt vesz igénybe felépülése, nagyjából egy hónapon belül újra elkezdhet majd edzeni.

A Toronto Raptors nagyon ráfeküdt idén nyáron a védekezésre, hiszen csak olyan játékost igazoltak, aki ebben az elemben legalább jó szinten van, Wojnarowski információi szerint pedig megszerezték Tom Thibodeau védekezéséért felelős segédedzőjét, Andy Greert.

A végére pedig a már előbb említett Charania, aki úgy tudja, hogy a Dallas Mavericks tárgyalásokat kezdeményezett JaVale McGee-vel - nem újdonság, hogy a texasi együttes cserecentert keres, szóba hozták őket Kevin Seraphinnel, Joel Freeland pedig kikosarazta őket a CSZKA Moszkva kedvéért.

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus