Hírmorzsák 2015-08-07 (21:15)

Bass szerint ha Kobe egészséges, még mindig a liga legjobb játékosa. Hibbert sportpszichológust fogadott, egy vezető nagy szezont vár tőle Bryant és szerződésének utolsó éve miatt. Clarkson szerint a D-Liga nagyon sokat segített fejlődésében. Sterling válókeresetet adott be, eddig egy dollárt nem látott még a 2 milliárdos Clippers-vételárból. Jason Thompsonnak szép emlékei vannak Sacramentóból, sokként érte, hogy a Sixers elcserélte, de örül, hogy a Warriorsnél játszhat. Coty Clarke a Boston legújabb játékosa. A Wizards nyitott Temple elcserélésére.

A Los Angeles Lakers új erőcsatára, Brandon Bass Terrance Harrisnek (New Orleans Times-Picayune) adott nyilatkozatot, amelyben azt mondta, hogy lehet ugyan rajta vitatkozni, de szerinte Kobe Bryant még mindig a liga legjobb játékosa. Bass szerint ha Kobe egészséges, még mindig ott van a legnagyobbak között, legyen szó LeBron Jamesről vagy a többi kiemelkedő játékosról. Bass úgy gondolja, hogy Kobe egészségesen 19 év profi évvel a háta mögött is a liga elitjébe tartozik.

Bass mellett szintén új Lakers-játékos Roy Hibbert, akiről Baxter Holmes (ESPN) jelentette, hogy sportpszichológust fogadott, mert úgy gondolja, hogy a mentális felkészülése a kulcs a jó szerepléséhez. Egy keleti konferenciában dolgozó vezető azt nyilatkozta Holmesnak, hogy Kobe folyamatos unszolásával és azzal, hogy szerződése utolsó évében van Hibbert - elég nagy a tét tehát számára -, nagyon jó szezon várható a centertől, visszaszerezheti korábbi jó megítélését.

A Lakers hátvédje, Jordan Clarkson Brian Kotloffnak (NBADLeague.com) mondta el, milyen fontos volt a szezon második felében bemutatott berobbanásában az, hogy az idény korai szakaszaiban többször is leküldték őt a D-Ligába. Clarkson azt mondta, hogy mindig is arra koncentrált, hogy a játékát fejlessze, de az idény elején nem kapott túl sok lehetőséget a Lakersnél. Néha szerette volna megkérni Byron Scott vezetőedzőt, hogy rakja be, mert szeretne kosarazni, mivel ha az ember a padon ül, úgy nem válhat jobbá. A D-Fendersnél lejátszott meccsei nagyon sokat segítettek, hogy olyan dolgokon is dolgozhasson, amiket később az NBA-be is át tudott ültetni. Teljesen más szint persze a kettő, de a játék kicsit lelassult számára azzal, hogy folyamatosan pályán lehetett, és felgyorsította azt a folyamatot, ami által jó NBA játékos válhatott belőle.

Los Angeles másik feléhez, a Clippershez kapcsolódik, de már csak múltidőben, hogy az ex-tulajdonos Donald Sterling egyrészt válókeresetet nyújtott be, másrészt megtámadta a franchise adásvételének módját is. A 2 milliárd dolláros vételár fele ugyanis be van fagyasztva, mivel Sterling 1 milliárd dollárra perli az NBA-t, a másik felét pedig a Sterling-tröszt birtokolja, amit viszont Shelly vezet, így Donald eddig egy vasat sem látott a csapatért kapott pénzből. A nő egyébként azt állítja, hogy eddig 600 millió dollárt fizetett be adó formájában.

A Golden State Warriors új magasembere, Jason Thompson Carl Stewardnak (Bay Area News Group) elárulta, hogy teljesen lesokkolta, amikor megtudta, hogy a Philadelphia Sixers - akiknek gyerekkorában drukkolt - úgy cserélte el, hogy egy meccset sem játszott náluk. Thompson azt is hozzátette, hogy örül, hogy a bajnoknál játszhat, főleg azután, hogy az előző 7 évben 7 edző keze alatt kosarazott és egyikkel sem jutottak a PO-ba. Ettől függetlenül Sacramentóval kapcsolatban jó emlékei vannak, mert nagyon sok barátságot kötött ott, a szurkolók pedig szerinte nagyon lojálisak, tárt karokkal fogadták. Nagyon sok emléke van, és bár nagyon szeretné, ha összességében jobbak lennének az emlékek, több győzelemmel, de kétszer játszik majd ellenfélként Sacramentóban és nagyon sok érzelem fog benne felszabadulni így is, ha visszatér.

Mint arról reggel már beszámoltunk, a Utah Jazz megerősítette, hogy Dante Exum bal ACL térdszalagja elszakadt az ausztrál válogatott Szlovénia elleni felkészülési mérkőzésén, és Garrett Temple-t szeretnék megszerezni a helyére a Washington Wizardstól. Jeff Zilgitt (USA Today) értesülései szerint a fővárosiak egyáltalán nem zárkóznak el attól, hogy elcseréljék a hátvédet.

A Boston Celtics a tavaly nyáron az Arkansas egyetemen végző, de nem draftolt Coty Clarke-ot meghívta az edzőtáborába. A 23 éves csatár első profi idényét az izraeli Hapoel Kazrinnál töltötte, ahol 30.7 perc alatt 19.4 pontot és 9.4 pattanót átlagolt - végzősként 9.4 pont és 5.6 pattanó voltak a mutatói az Arkansasnál. Ezzel egyébként 20 fős a Boston kerete, ez a maximális létszám az edzőtábor alatt.

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus