Hírmorzsák 2015-08-22 (09:45)

A Blazers és a Timberwolves egy komoly cseréről tárgyaltak, amelyben a Minnesota sokat spórolhatott volna. Embiid még a 2016/17-es idény elején is kihagyhat pár meccset. Casey szerint Amir Johnson keménysége nagyon hiányozni fog a Raptorsnak. Michael Jordan 8.9 millió dollárt kapott, mert engedély nélkül használták a nevét reklámra. A Celtics és a Rockets előre akartak cserélni a drafton Kelly Oubre Jr. miatt. Nem cserél a Utah Temple-ért. A Spurs érdeklődik Rasual Butler iránt. A Heat Hersey Hawkins fiát igazolta le az edzőtáborra.

Rick Bonnell (Charlotte Observer) forrásai szerint a Portland TrailBlazers és a Minnesota Timberwolves tárgyaltak egy Bonnell leírása alapján komoly cseréről, amelyben a Minnesota jelentős mennyiségű fizetéstől szabadulhatott volna. A konkrétumok "sora" itt véget is ért, azt ugyanis Bonnell sem tudja, mely csapat kezdeményezte a beszélgetéseket és azt sem, mely játékosokról esett szó - a Minnesota 73.6 millió dolláron áll, míg a Blazers 48 millión. Ha a Timberwolves próbált szabadulni valakitől és nem a Portland próbálta meg őket lehúzni, akkor Nikola Pekovicsról lehetett szó, Ricky Rubio helyén ugyanis ott van már Damian Lillard, mástól meg nem akar szabadulni a Minny - Anthony Bennett esetleges cseréjét komolynak semmiképp nem lehet nevezni.

A Philadelphia Sixers centerét, Joel Embiidet a héten műtötték újra jobb lábfeje miatt, de Keith Pompey (Philadelphia Inquirer) úgy tudja, hogy nemcsak ezt az idényt kell kihagynia a középjátékosnak, még az is elképzelhető, hogy a következő szezon elejéről is hiányozni fog. Pompey azt mondta, hogy értesülései szerint a csapat azt szeretné, ha jövő októberben térne vissza Embiid, és a jelenlegi állás szerint az is könnyen előfordulhat, hogy még ez sem fog sikerülni, pár mérkőzést ki kell majd hagynia a 2016/17-es idényből is.

A Toronto Raptors vezetőedzője, Dwane Casey volt játékosáról, Amir Johnsonról nyilatkozott A. Sherrod Blakelynek (CSNNE). A tréner elmondása szerint nagyon hiányozni fog nekik az erőcsatár keménysége, hogy mindig kapart a pályán, hogy a számokban nem mérhető dolgokat is maximális odaadással végezte - egy kiegészítőemberből nagyon fontos része lett mindannak, amit véghezvittek, az egyik alapja lett a Raptors játékának. Egy fiatal, hullámzó csapatból fejlődtek folyamatosan, amiben nagy szerepe volt Johnson vezetői képességeinek és állandó hajtásának

Michael Scotto (Sheridan Hoops) értesülései szerint a San Antonio Spurs továbbra is érdeklődik Rasual Butler iránt - Jason Quick (Oregonian) július elején jelentette ugyanezt, de a kiscsatárt szóba hozták már a Washington Wizards-dzal és a Portlanddel is. Utóbbiak ajánlatot is tettek neki, de a veterán játékos nem akart sietni a döntéssel.

Ha már szóba került a Wizards, akkor folytassuk velük. J. Michael (CSNMidAtlantic) információi szerint a Utah Jazz vezetőedzője, Quin Snyder akarja megszerezni a fővárosiak hátvédjét, Garrett Temple-t, nem a vezetőség, akiknek jelenleg eszük ágában sincs Temple-ért cserélni. Másrészt Sean Deveney (Sporting News) jelentette, hogy Kelly Oubre Jr. iránt érdeklődött a drafton a 9. helyen húzó Charlotte Hornets és a 10. helyen választó Miami Heat is, a Boston Celtics és a Houston Rockets pedig megpróbáltak felcserélni a játékosbörzén, hogy a kiscsatárt ledraftolhassák - végül a Wizardsnál kötött ki.

Maradjunk a Heatnél: a floridaiak edzőtábor-szerződést kötöttek Corey Hawkinsszal. A 24 éves dobóhátvéd a korábbi NBA játékos, Hersey Hawkins fia és a UC Davis egyetemen az előző három idényből kétszer 20 pont fölött átlagolt. Hawkins a keretben maradásért fog küzdeni, miután a Heatnek csak 12 garantált szerződése van egyelőre, plusz Hassan Whiteside részlegesen garantált kontraktusa - utóbbit biztosan megtartják, így két hely maradt kiadó a floridaiaknál.

A végére pedig a piszkos anyagiak - ahogy arról augusztus közepén írtunk, a Dominick's Finer Food nagy bajba került, mert 2009-ben egy hirdetésükben gratuláltak Michael Jordannek ahhoz, hogy a legendát a Hall of Fame-be választották, ezzel reklámozták a helyet és adtak egy kupont is a reklám alatt. Az ítélet megszületett, a Dominick's tulajdonosának, a Safeway Inc.-nek 8.9 millió dollárt kell fizetnie Jordannek. Minden idők legjobbja közleményében azt írta, hogy elégedett az ítélettel, nem azért, mert kell neki a pénz, tervei szerint jótékony célra fogja használni a teljes összeget, hanem mert senkinek a nevét nem használhatják a beleegyezése nélkül ilyen célokra. A jövőben is figyelni fog erre és reméli, hogy a büntetés mértéke elég riasztó lesz a hasonló esetek elkerülésére.

Mi a véleményed?

blog comments powered by Disqus